Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-507

507. országos ülés 1895. november 18-án, hétfőn. 21 emporiuma és hogy ipari termékeinkkel elárasz­szuk az egész világot. És ebben volt valami rezon. De micsoda rezon volna nálunk abban, hogy ha mi ugyanezt akarnók tenni ? Hol vannak a mi hajóhadaink és tengerészeink? Hol van világkereskedelmünk, hol vannak a mi gyar­mataink? Hol a mi világhatalmunk, hogy egy ily világkereskedelmet űzhetnénk? Ha mi fel­áldozzuk a mezőgazdaságot, a magyar föld­nu'velést, akkor Magyarországot áldozzuk fel. (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) És Angliában t. ház, daczára annak, hogy ez rezonabilisnek látszott ott, mi következett ebből ? Én gyakran meg szoktam fordulni Angliában, és valahányszor oda megyek, folytonos elő­haladásban látom azt a proezesszust, hogy kvadrát­mértföldek sokaságán egymásután felhagynak a mezőgazdaság űzésével. Utoljára Sussex gróf­ságban voltam. Ott már a földmívelés végkép megszűnt; visszaadták a földet ős állapotának. Ott már csak prairie s erdőgazdaság és róka­vadászat van. És mi következett be azután Angolország­ban? Az, hogy miután az agrár-érdekeknek szava sohasem volt elég súlyos arra, hogy a nemzet ezen produkczió ágának fentartásáért valamit elérhetett volna: most a nagy üzleti vállalatok, a nagy vasúti társaságok sürgetik, hogy valami történjék az angol mezőgazdaság megmentésére, mert ezeknek az üzleti vállala­toknak és nagy vasúti társaságoknak szükségük van arra az alimentáczióra, a melyet a mező­gazdaság nyújt. A kormányainknak nem volt elegendő az, hogy vámpolitikájuk által leszorítsa terményein­ket az idegen piaczokról, hanem kiszorítja ter­ményeinket a magunk piaczárói, a monarkia fogyasztási területéről is, (Igaz! Ügy van! bal­felől.) egyes olyan tőke-gazdag vállalatok érde­kében, melyeknek magasra emelt részvényei és dividendái mutatják, hogy a magyar gazdákon gazdagodtak meg. Ha azt találja a magyar kormány, hogy a magyar búza még mindig nem elég olcsó, mint ezt Wekerle Sándor kép­viselő úr, vonatkozással a londoni relaczióra fejtegette, (Felkiáltások a baloldalon: Nincs mi­niszter!) mintha bizony a magyar búzát csakis Londonban lehetne megenni. Ám álljon elő a t. kormány s nyújtson be javaslatokat, hogy tö­rüljük el a még létező csekély gabonavámokat is; de a míg azok törvényesen fennállanak, a a kormánynak nincs joga kezet adni ahhoz, hogy azok kijátszassanak. A közös vámterület­nek mi az értelme? Az, hogy kölcsönösen és együttesen védjük a mi érdekeinket. Ebben az értelemben én szívesen hozzájárulnék ahhoz is, ha lehetséges volna, hogy a közös vámterű­let kiterjesztessék közép Európának valamennyi országaira. De a közös vámterületnek olyan fel­fogása, hogy mi biztosítsuk a magyar piczot az osztrák ipari termelésnek prohibitiv-védvámokkal, daczára annak, hogy az drágább és rosszabb, mint a külföldi, de a mi termelésünk száraára ne legyen biztosítva még az osztrák píacz sem: a közös vámterületnek ilyen felfogása csakis annak felrobbantására vezet. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) Mindezzel szemben semmi sem lehet nevetségesebb, mint a magyar gazdát indolencziával vádolni s neki intenzivebb gaz­dálkodási rendszert ajánlani, mint a hogy teszik ezt az olyan urak, a kiknek fogalmuk sincsen arról, hogy micsoda feltételek közt dolgozik a magyar gazda; hiszen intenzivebb gazdálkodásra törekszik a magyar gazda úgyis, a hol meg van annak a lehetősége. De intenzivebb gaz­dálkodást ajánlani és megvonni annak nélkülöz­hetetlen alapfeltételeit: ez határtalan czinizraus és valóságos gúny. (Igaz! Úgy van! a balol­dalon.) Ebben az országban legnagyobb részében ter­mészeti és klimatikus viszonyainknál fogva, in­tenzív gazdálkodás a szó valódi értelmében, nem is képzelhető. (Úgy van! balfelől.) Öntözésre berendezett csatornák nélkül intenzív gazdálkodás nem képzelhető, a hol a kormány vámpolitikája feláldozza a legfontosabb húskivitel! piaczokat, a hol a hús- és állatpiaez állandóan meghagyatik az egyes spekulánsok, kartellek és ringek monopóliumában, a hol a korteskedésre felhasznált adminisztráczió gyarló­sága miatt egyes megyék és vidékek állandóan zár alatt vannak. Végre intenzív gazdálkodás mindig csak egyes tőkegazdag birtokosok pri­vilégiuma szokott maradni mindaddig, a míg a gazdasági hitel szervezve nincsen. A naturális gazdasággal együtt elavult az a felfogás, hogy a földbirtok természete csak jelzáloghitelt tűr meg. Az intenzív pénzgazdálkodásra való átme­nettel a földmívelés épen olyan tízlet lett, mint bármely más és hiteligénye sem különbözik más üzletek hiteligényétől. (Úgy van! balfelől!) Tudom, hogy a jelen pillanatban a kereskedő, a spekuláns is magas kamatot fizet, mert az a finánczpolitika, mely általános politikája érde­kében pouszirozta az üzleti és börzei orgiákat, nem annyira az aranyvaluta helyreállítását, mint inkább a milleniumi krachot készítette elő, melynek első konvulzióit íme érezzük. De nor­mális viszonyok között úgy áll a dolog, hogy a gazda két-háromszor akkora, sőt még ennél is magasabb kamatot fizet, mint a mekkorát a köz­vetítő kereskedő s mint a mennyi a nyílt piacz kamatlába. Rendelkezésemre bocsátottak adato­kat, melyekből kitűnik, hogy Erdély némely vidékén a parasztgazda kamata a kölcsön után, ha minden szolgáltatást, melyet rárónak, hozzá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom