Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-507

507, országos ttlé§ 1895. november 18-án, hétfőn. 18 nem lehet. Ha a tisztelt képviselő úr maga is azt mondja, hogy a kiegyezés nemes és magas tartalmú erőfejlesztése a nemzetnek ; a kinek ez a meggyőződése van, tisztelt képviselőtársam, annak nem szabad a kiegyezés jósága feletti véleményét attól függővé tenni, hogy ő hajtja-e végre, vagy más valaki. Annak, tisztelt képviselőtársam, ellenkezőleg igen is mindent el kell követnie, hogy ez a nézet a kiegyezés helyessége felől minél mélyebb gyökereket verjen ; (Felkiáltások balfelól: Hiszen azt testi!) és annak óvakodnia kell, hogy azoknak a kórusába bele ne jöjjön, a kikre hallgatva az ország közvéleménye abban a nézetben növekedhetnék fel, hogy a kiegyezés helytelen, (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon) hogy a kiegyezés veszélyezteti a nemzet fejlődését, az ország fennállását és annak jólétét. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon. Nagy zaj.) Én azt hiszem, hogy nem elég az a platonikus kijelentés, t. képviselőtársam, hogy én a kiegyezésnek híve vagyok, hanem ahhoz kell az a tetterős munkásság, mely a kiegyezés gondolatát meggyökereztesse a nemzet szívében ott is, a hol még szálait le nem eresztette és hogy erősítse ott, a hol gyönge, (Helyeslés jobbfelöl) és akkor, tisztelt képviselőtársam, felííl kell emelkedni a a pártéideken, (Úgy van! Ügy van! balfelől) és akkor nem szabad kételyt engedni a nagy közönségben a kiegyezésnek jósága felől, még azon az áron sem, hogy ha a nemzet talán azt hihetné, hogy nem okvetlenül szükséges a kiegyezéshez az, hogy a tisztelt képviselőtársam hajtsa végre. Mert a ki látja azt, hogy ebben az országban a kiegyezés óta a nemzet milyen fejlődésnek indult, a ki látja azt, hogy a művelt világban ennek a monarkiának barátságát és szövetségét keresik és a kik keresik e szövetséget, azok igenis jól tudják mérlegelni azt az erőt és befolyást, a melylyel a magyar nemzet a monarkiában bír s midőn látjuk azt, hogy a monarkia a kiegyezés előtt egyik válságból a másikba ment s a kiegyezés után erősödött tekintélyben és hatalomban, annak éreznie kell azt, hogy e kiegyezés egy erős kapocs a magyar nemzet és a dinasztia érdekei között és annak ezt nem szabad a véka alá rejtenie, (Élénk helyeslés jobbfelöl) és nem szabad attól függővé tennie, hogy ő vezeti-e a nemzetet, vagy más, hanem hangosan kell hirdetnie, különösen a mai körülmények közt, hogy igenis a kiegyezés által a nemzet és a trón egy változhatatlan érdekközöseégbe lépett és hogy az egyiknek fénye és hatalma a másiknak erejével és tekintélyével a legnagyobb összefüggésben áll. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Én egyáltalában azt hiszem, tisztelt képviselőház, hogy annak a politikának, melyet a tisztelt képviselő úr hirdet, a legnagyobb hibája az, hogy nem emeli a nemzetet az önbizalomnak azon magaslatára, melyre a kiegyezésnek megfelelőleg a nemzetet fel kellett emelni. És, hogy ezen önbizalommal szemben még ma is bizonyos körökben a gyengeség érzetéből fakadó idegesség milyen erősen mutatkozik, azt talán semmi sem tanúsítja jobban, mint az, a mit Horvátország tekintetében e házban láttunk. A tisztelt képviselőtársam, gondolom az interpelláczió alkalmával, igen szépen mondotta, hogy nem lehet feladata az ellenzéknek, hogy a helyzetet Horvátországban rosszabbnak tüntesse fel, mint a milyen az tényleg. De, bocsánatot kérek, mi történt itt e házban ? Valahányszor arról volt szó, hogy valami az ottani állapotnak elmérgesedéséről tanúskodott, akár ki tett legkevesebbet ellenünk, arról igenis beszéltek hosszasan és alaposan, de ha azokról volt szó, a kik a magyar államhoz való ragaszkodást akarták tanúsítani, azokat kigúnyolták, nevetségessé tették. (Zajos ellenmondás a bal- és szélső baloldalon. Úgy van! Úgy van! jobbfelöl. Nagy saj.) Én azt hiszem, hogy annak, a ki vezetni vakar, — és azt hiszem, hogy szt. István koronája birodalmában mégis csak mi akarunk vezetni, — az erő szigora mellett egyszersmind bírnia kell a mérséklet hölcseségével is és csupán pártérdekből nem szabad kicsinyelni azokat az eredményeket, melyeket a bánnak tapintatos kormányzata 10 év alatt elért, (Zaj a szélső baloldalon) ellenkezőleg, nekünk kell lennünk, a kik azokat elismerik. (Helyeslés jobbfelől.) De legkevésbbé tudom érteni, t. ház, azt az álláspontot, melyet az igen tisztelt képviselő úr a nemzetiségek tekintetében elfoglal. Kassán, szintén nagyon szép és művészi szempontból remek beszédében minden rossz intenczió nélkül nyilatkozatot tett, mely, azt hiszem, nem állhatja meg a szigorú kritikát. Azt mondja a t. képviselő úr a nemzetiségekkel szemben, hogy a magyar nemzet, illetőleg a mai kormány az oka, a miért a magyar állam nem imponálhat a nemzetiségeknek erkölcsi tekintetben ; mert ez a mai állam hazudik, szabadságot igér és azt elkobozza. És ha valakinek legkisebb kételye van az iránt, hogy talán a t. képviselő úr ezt a kifejezését nem nemzetiségi politikánkra értette, hanem értette csak általában, azt ki fogja józanítani az a pár sor, a melyben az áll, hogy ennek a kormánynak nemzetiségi politikája nem tud mást, mint az erőszak és a paktumok között osczillál. Gr. Apponyi Albert^Úgy^is^van! Láng Lajos: Véghetetlenül sajnálom,hogy a t. képviselő úr még ma is ebben a nézetben van. Mert, azt hiszem, hogy ilyen nyilatkozatot