Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-514

514. országos ülés 1895. november 26-án, kedden. 169 A harmadik kérdés a quóta, tudniillik az az eshetőség, hogy ha a két parlament nem tud megegyezni a quóta megállapításában, a korona döntése következik be, S erre ő azt mondja: Mekkora hátrány az, melyen gr. Apponyi sem segíthet, hogy a korona bevonatik az érdekfa arczba és a többi! Azt hiszem, gr. Apponyi e tekintetben igazat fog adni nekem, hogy itt semmi hátrány nincs. Mert parlamentáris kormányrendszer van; akármilyen döntés történik, e házba csak a kormány útján jöhet javaslat; azért a kormány felelős; az tartozik fedezni felelősségével a koronát és arra semmiféle felelősséget vissza nem háríthat. Hanem sokkal aktuálisabb és érdekesebb a közjogi kérdések közül az, a melylyel gróf Apponyi Albert t. képviselő úr foglalkozott. 0 tudniillik két részre osztotta az 1867-iki törvény életét: 1867-től 1875-ig és 1875-től mostanig és azt mondja, egészen más tradiczió, egészen más szellem és egészen más eredmények vannak most. Beöthy Ákos: Egészen igaza van! (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Hegedüs Sándor előadó: Általánosságban nem lehet ítélni; vegyünk konkrét dolgokat. T. képviselőtársam a megelőző korszaknak, az első korszaknak előnyéül hozta fel a honvédség megteremtését és a határőrvidék bekebelezését. Ez határozottan áll, de én bátor vagyok figyelmeztetni arra, hogy a honvédség megteremtése elvben a kiegyezés kiegészítő részét képezte, ez nem később állott elő, hanem ez már akkor applaczidált dolog volt, feltétel volt és el volt fogadva a közös hadsereggel kapcsolatban. Ez az egyik. A mi pedig a határőrvidék dolgát illeti, bátor vagyok a t. ház emlékezetét azokra az irtóztató belviszályokra és vitákra fordítani, a melyek a határőrvidék elmulasztott bekebelezése és az ezzel járó teher következtében magában a Deák-pártban kifejlődtek. Már boldogult Lónyai miniszternek ezt határozott hibájául rótták fel, és nagyon jól méltóztatnak emlékezni, hogy mily nehezen ment a 2°/o-os preczipuumnak keresztülvitele. Valami rendkivüli előnynek ez nem mondható, de megvolt. Azonban t. képviselőtársam konkrét adatokat sorol fel a későbbi korszak jellemzésére, és azzal foglalkozik, megvan-e a kontinuitás, ugyanabban a szellemben történik-e az 1867: XII. tcz.-nek kezelése, mint azelőtt: igen vagy nem? Beöthy Ákos: Nem! Hegedüs Sándor előadó: Mindjárt megnézzük. T. képviselőtársam — én konkrét dolgokat veszek — például azt mondja, hogy a KÉPTH. NAPLÓ. 1892--97. XXVII. KÖTET. delegáczió még azon az állásponton volt régebben, hogy a katonai tanintézetek egy részében a magyar tannyelvnek rést kell nyitni a paritás alapján. Ez volt az 1867-iki álláspont. Ezt én rosszul hallva, közbekiáltottam: »Most is az!« Bocsánatot kérek, sem akkor nem volt az, sem most nem az, és itten aktákra vagyok köteles hivatkozni, mert másképen nem lehet. Sem a delegáczióban, sem az országgyűlésen 1875-ig, sőt többet mondok, 1889-ig nem fordult elő az a követelés, hogy a katonai intézetekbe a paritás alapján a magyar nyelv behozassék, — ismétlem, ez a követelés nem hozatott fel, nem formáltatott; az igenis, hogy a magyar nyelv tanítása minden intézetbe behozassék és mindig nagyobb mértékben terjesztessék. Ez volt az álláspont akkor is és most is, és e tekintetben az évi kimutatások mind kedvezőbb eredményeket tüntetnek fel. (Mozgás a szesö baloldalon.) Várady Károly: Elárulják a magyar nyelvet! Elnök*. Várady képviselő urat rendreutasítom. (Helyeslés jobbfelöl. Mozgás és zaj a szélső baloldalon.) Ne tessék zavarni aszónokot! Hegedüs Sándor előadó: Még . egyszer hangsúlyozom, hoyy akkor sem követeltetett, hogy a katonai tanintézetekbea a magyar nyelv, mint tannyelv szerepeljen, és most is ugyanaz az álláspont. A mi a hadsereg állását illeti, e tekintetben egy klasszikus tanúra történt hivatkozás, gróf Andrássy Gyulára. Azt mondják, hogy akkor egészen máskép kezeltetett a kérdés, mint most. Különösen gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam Tisza István egy beszédére hivatkozik, a melyben a nyelvkérdésre vonatkozólag mondja azt, hogy itt nemzeti propagmda színterévé nem tehetjük a közös hadsereget. Körülbelül ez volt az értelme. Miután kiemelték többen azt, hogy gróf Andrássy Gyula azon álláspontnak adott igazat, melyet Apponyi most képvisel, nekem kötelességem volt ezen beszédnek szövegét még egyszer áttanulmányozni, s nem elégedtem meg ezzel, hanem néztem azt is, hogyan nyilatkozott az. Apponyipárti sajtó abban az időben erről a beszédről, mert az világításba fogja helyezni a dolgot. Gróf Andrássy Gyula, — eltekintve attól a passzustól, melyet Láng t. képviselőtársam hangsúlyozott, — azt mondja: »A közös hadseregnek nincs sem oka, sem módja germanizálni, mert három év alatt sem germanizálni, sem az illetőt nemzetiségéből kivetkőztetni, sem a meglevő patriotizmust mással fölcserélni nem lehet, de nem is kell.« Én egész jó lélekkel hivatkoztam Tisza István beszédére, mert annak tartalma és értelme