Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-512

512. ors«ágos ülés 1895. noTember 23-áu, szombaton. 125 szőr a családházak építése, a mit imént az előadó úr szintén felemlített, szükségesnek tartom továbbá, hogy olyan bérházak építtessenek, melyekben kis, egy-kétszobás lakások vannak. Szeretném, bár nem tudom, lehetséges-e ezt a törvényben magában kifejezésre juttatni, hogy ily lakások akkor nyerjenek külön kedvezményt is, hogy ha biztosítást nyújtanak az illető építkezők, hogy a lakások béreit mérsékelten fogják megállapítani, s nem fognak esetleg a lakbér-hausz-szal haladni, hanem megmaradnak a tényleg befektetett tőke alacsony kamatoztatása mellett, mert ezzel egy igen nagy hiányon lenne segítve, melyet különösen a fővárosban érezünk, a hol, tudjuk, kisvagyonú embereknek legnehezebb félig-meddig lakható és egészséges lakást nyerni. Szükségesnek tartom továbbá, hogy ezen adókedvezményeknél különös figyelmet fordítsunk a különböző munkásházakra. És itt én három osztályát említem fel a munkásházaknak. Az egyik osztályba tartoznak azon munkásházak, melyeket gyárak, ipari vállalatok, akár az iparvállalat telkén, akár másutt, saját munkásaik részére építenek. A második osztályba tartoznak azok, a melyeket egyes vállalkozók építenek, akár a kottázs, akár a más szisztéma szerint, szintén ugyanazon alapon, hogy igénybe veszik az állam, esetleg a törvényhatóság, város kedvezményét, ezzel szemben azonban igen mérsékelt áron bocsássák a lakásokat a munkások és szegényebb sorsú emberek rendelkezésére. Volt szerencsém már itt a t. ház előtt utalni a pozsonyi példára, dr. Schulpe György telepére, mely valóban kiválóan utánozandó mintát képez e tekintetben, a hol az illető úriember bizonyos tőkét befektetett a vállalatba, de nem azt keresi, hogy abból minél nagyobb jövedelme legyen, hanem a lakók anyagi érdekében megelégszik a minimális kamatoztatással." Az ilyen vállalati úton létesülő munkásházaknak szintén tekintélyes kedvezményt tartok nyújtandónak. Végííl, — és ezt különösen figyelmébe ajánlom a t. háznak, — felemlítem azon munkásház-építő szövetkezeteket és egyleteket, — a mire nézve egy példát, a fiumei lakháaépítő-egyesületet, szintén volt szerencsém már felhozni, — a hol az egész házépítési szövetkezet vagy intézmény alapja tulajdonképen bizonyos mértékig a munkásokkal egyetemben a társadalom többi osztályainak jótékonysági akcziója, a melyhez hozzájárulnak a társadalom minden rétegeiből az ügy pártolói tagilletményeikkel, és szervezete, valamint áldozatkészsége által lehetővé teszi, hogy a munkásoknak idővel saját háza vagy házrésze legyen. Minden körülmények között ezt a legutolsó modalitást tartom a legelőnyösebbnek, mert tudjuk, hogy azon ember, kinek egy kis vagyona, tulajdon van, az rendesen legkevésbbé fogékony aszocziális izgatók tanai és hajszájával szemben. (Úgy van! Úgy van!) Lehetőleg arra kérném az igen tisztelt kormányt, hogy a midőn ilyen adókedvezményi törvényjavaslatot fog szerkeszteni, legyen talán figyelemmel arra, hogy ezeket az egyleteket, a melyeknek minél nagyobb terjedését az ügy érdekében én teljes szívemből kívánom, talán egy hosszabb adókedvezménynyel, vagy valami más módon honorálni, ezeket különösen és preferenter is kitüntetni, és azoknak különös kedvezményeket adni szíveskedjék, és a midőn, t. képviselőház, én ezeket a dolgokat a t. háznak és a t. kormánynak figyelmébe ajánlom, (Halljuk!) azt hiszem, nem is valami új dolgot proponálok, (Halljuk!) és nem is valami új eszmét terjesztek elő, hanem csakis egy oly dolognak, egy oly kérdésnek sürgetésére vállalkoztam, a mely specziáliter itt, az ország fővárosát már évek sora óta foglalkoztatja. A főváros közgyűlése ugyanis annak idején egy lakásügyi bizottságot szervezett; ezen bizottság megkezdte munkálatait 1883-ban Neményi Ambrus t. képviselőtársam kezdeményezésére. Ezen lakásügyi bizottság munkálkodik, működik mind e mai napig, (Halljuk!) s legutolsó, és talán egyetlen kézzelfogható eredménye a kezeim közt levő előterjesztés, (Ügy van! a baloldalon.) a mely igen érdekes adatokat tartalmaz, és a melyeket igen melegen ajánlok a t. ház minden tagjának figyelmébe, de a mely előterjesztés egyúttal — bocsánat a kifejezésért — valódi vádlevél a t. főváros ellen, mert ebből azt tanuljuk először, hogy a főváros 1883-tól kezdve foglalkozik ezen kérdéssel, megalkotott egy szabályrendeletet, de hogy tényleg ilyen kisebb munkásházak nagyobb mértékben épültek volna, hogy ezen akcziónak kézzelfogható, nagyobb eredménye volna, annak, sajnos, épen ezen könyv adatai az ellenkezőjét bizonyítják. Bizonyítja ezen könyv azonkívül azon részében, a melyben a fővárosi tanács e bizottsága összeállítja azon intézkedéseket, a melyek más országokban e téren már történtek részint a törvényhozások, részint a városok vagy egyesületek részéről, hogy bizony mi igen hátra vagyunk még ezen a téren! (Úgy van! halfelöl.) Mondom, ezen szempontból vádlevél ez az előterjesztés, de különben igen érdekes munkálat abban a tekintetben, hogy a t. urak belátták ott, hogy igenis kellene tenni e téren; ki is fejtették, hogyan, miképen, de sajnos, tényleg nem igen történt semmi. Hogy a mondottak nem valami ellenzéki velleitást képeznek részemről, a midőn ezeket konstatálom, a tekintetben elég hivatkoznom arra, hogy tudomásom szerint maga a t. belügyminiszter úr is már — ha jól emlékszem — két ízben kénytelen volt