Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-512

112 512. országos ülés 1895. november 23-án, szombaton. a jelen eset a 195. §. alá; nem tartozik. (He­lyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Fölteszem tehát a kérdést, de csakis a következőre: »Visszavétel czéljából letétetik a ház irodájába.« Elfogadja-e ezt a ház, vagy nem? (Igen!) A ház elfogadja. Molnár Antal jegyző: (Olvassa.) Vas vármegye közönsége katonai beszállásolási és előfogati díjak megtérítése iráni. Horváth Béla előadó: T. ház! Kőszeg városának az 1893. évben tartott katonai had­gyakorlatok alkalmából katonai beszállásolási és előfogatok szolgáltatása czímén még mintegy 15,341 forint követelése van, s kéri, hogy ezen összeg akár a hadügyi kincstár, akár pedig a honvédelmi miniszteri táreza terhére rovassék ki. A kérvényi bizottság, tekintettel arra, hogy az 1879. évi XXXVII. törvényczikk alapján a katonai beszállásolási és egyéb hasonló" költsé­gek pótadó útján terítendők meg, azt java­solja, hogy a felírat irattárba helyeztessék. Elnök: Szederkényi Nándor képviselő úr kíván szólani. Szederkényi Nándor: T. ház ! Vasvár­megyének ezen kérvénye teljesen méltányos és igazságos alapon nyugszik. Kőszegen nagy had­gyakorlat tartatott s rendkívüli költségek me­rültek föl, s azok az illető megyében fekvő városnak, Kőszegnek terhére rovattak. Az idé­zett 1879: XXXVII. törvényczikk intézkedik a katonai beszállásolások s azok költségeinek viseléséről; azonban szerintem az ezen hadgya­korlatokból felmerült költségek ezek keretébe nem sorolhatók. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) De, t. képviselőház, méltánytalan is lenne az, ha ezen költségek, a melyek rendkívüli esetekből merültek f. ], a rendes beszállásolási költségek keretébe vonatnának be. Az a tör­vény megalkoítatván, az országnak igen nagy terheltetésével jár, Magyarországon a vármegyék, városok nagy terheltetéssel viselik ezen költ­ségeket. Tudjuk azt, hogy a katonai kaszárnyák építése, habár a katonaság bizonyos évekre a beszállásolási költségek fedezése czíme alatt hozzájárul az építéshez, a katonai hozzájárulási költségekből soha ki nem kerül. A megyék mindig tetemes ráfizetéseket tesznek erre, tete­mes költségeket viselnek. Ezen terhek viselésének rendezése újabb keletű. A régibb időkben, midőn a katonaság részére ily építkezések történtek, azok mindig kincstári alapból eszközöltettek. Kincstári alap­ból építkeztek Ausztriában, a mely kincs­tári alapra Magyarország is adózott. Az osztrák tartományok azon szerenesés helyzetben vannak, hogy náluk a régibb időben emeltettek a kaszárnyák és azt lehet mondani, hogy ott tel­jesen felszereltettek; míg ezen építkezések nálunk az újabb időkben történnek; történnek pedig, ha nem egész kizárólagosan is, de tisztán az ország és az ottani megyék és községek pénzéből. Én nem tudom, hogy a t. honvédelmi miniszter úrnak mi e tekintetben a nézete, mert én azt gondolom, hogy a t. honvédelmi miniszter úr azon törvény keretébe ezen kiadá­sokat nem foglalhatja bele. Ily kiadások minden pillanatban megújulhatnak. Azokat a katonai gyakorlatokat rendezi a katonai főintézőség; ettől függ az, hogy mely vidékre mely terhek rovatnak ki. Ha közérdekből történnek ezen hadgyakorlatok itt vezetései és rendezései, akkor ezek rendkivííliek lévén, azok egyes községek és városok terhére nem róhatók. Én tehát nagyon kérem a t. honvédelmi miniszter urat, hogy hallassa itt az 8 véleményét, mert én nem vagyok azon helyzetben, hogy a t. kérvényi bizottság véleményéhez járuljak és azért én a magam részéről ezen kérvényt a honvédelmi miniszter árhoz pártolókig kiadatni javasolom, (Helyeslés a szélső baloldalon.) és kérem a t. hkzat, hogy ezt ilyen értelemben fogadja el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Kíván-e valaki szólani? A hon­védelmi miniszter úr kíván szólani. B. Fejórváry Géza honvédelmi mi­niszter : T. képviselőház! Legyen szabad csak röviden említenem, hogy a kőszegi gya­korlatok után, valamint minden gyakorlat után a rendes, szabályszerű és törvényes költségek, a melyek a megyék részéről felszámíttatnak, valamint a mezei károk is, szó nélkül kifizet­tettek úgy a hadügyminiszter részéről, mint a magam részérő] is. Méltóztatnak tudni, hogy e részben szabály létezik, és hogy a mezei károk lehetőleg rögtön a helyszínén megállapítandók és kifizetendők. Itt azonban Vasmegye részé­ről ezeken a rendem, szabályszerű kiadásokon felül még felszámíttattak bizonyos állítólagos károk: szalma-, széna-, zablopások. Engedelmet kérek, azt be kell bizonyítani. (Élénk felkiáltá­sok balfelöl: Meg kell vizsgálni!) Kártérítésnek nincsen helye addig, míg nincsen bebizonyítva a kár. Utólagosan akárki akármit felszámít­hat. Lóhere magot is felszámítottak. (Egy hang bal felöl: Hogyha ellopták!) Kérem, mire használ­hatná a katonaság azt a lóheremagot ? Abszolúte semmire. Hát oly tételek fordultak elő, a melyeket a hadügyminiszter a maga részéről el nem ismert. Ennélfogva az én nézetem és meggyőződésem szerint itt a megyén abszolúte nem történt sérelem. A rendes, szabályszerű, törvényes kár­térítések mind kifizettettek. Ha azonfelül még felszámíttatnak holmi követelések, a melyeknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom