Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-511

511. orasái** ülés 1895. ha kettőnek kell azt megfizetni: ezek természetesen elégedetlenek lesznek. De látok ebben a költségvetésben még mást is. Azt, hogy abban a teherviselés nagyon egyenlőtlenül van felosztva, (Úgy van! bálfélől.) Ha pedig nézzük a költségvetés bevételeit, azt látjuk, hogy a kik alig képesek a maguk jövedelméből megélni, azok viselik az egész terhet, a kiknek pedig az önfentartásukra többjük van, mint a mennyi a megélhetésre kell, a kik háromszorta négyszerte, sőt húszszorta vagyonosabbak, semmit sem fizetnek. (Ügy van! balfelöl.) Ez már magában véve igen beteges beosztása a jövedelmeknek s így nagyon természetes, hogy az egyik résznek túlságos sok terhet kell viselnie, míg a másik rész igen könnyen viseli a magáét, a mi megint nagy hiba. De ezenkívül még egy másik hibát is találtam, hogy tudniillik, sok oly intézményt alkotunk, a melyeket állami pénzen kellene fentartani, de azok költségeit a megyék és a községek viselik. Ennek két oldalról van hibás következése. Egyfelől nagyon rossz ez azért, mert a kik a terhet viselik, elidegenednek a megyéktől, mert azt gondolják, hogy ezek róják rájuk a terheket és elidegenednek a községi adminisztrácziótól is, mert azt hiszik, hogy a község az, mely tőlük ily terheket kíván. De másfelől rossz ez azért is, mert a midőn a velünk közösségben élő Ausztriával való kiegyezésnek ideje elkövetkezik, akkor ezeket a terheket, melyeket az állampolgárok viselnek, a quóta meghatározásánál nem veszik tekintetbe, hanem azt mondják, hogy mi nagyon könnyen viseljük a terheket. (Ügy van! bálfélől.) Erre szintén vigyázni kell, mert odaát nagy hajlam van kihasználni mindent, a mi ellenünk kihasználható. (Ügy van! bálfélől.) A t. pénzügyminiszter úr kilátásba helyezte ezen költségvetés beterjesztése alkalmával az adó-reform behozatalát- Igen szükséges és nagyon ezélszerű ezzel foglalkozni; csak arra kérem a t. pénzügyminiszter urat, hogy ne legyen az megint egy elrejtett adó-emelés, mert akkor rosszabb lesz a jelenlegi állapotnál, mert bizony többet már nem bírunk meg a jelenlegi viszonyok között. (Ügy van! a baloldalon.) Kérem őt arra is, hogy ha már az adóreformokra kiterjeszti figyelmét, terjeszsze ki azt a fogyasztási adókra is. Én tudom jól, hogy a fogyasztási adót hazánk nélkülözni nem képes ; helyes is, hogy bizonyos fokig a fogyasztás meg legyen adóztatva; azt azonban már igen nagy hibának tartom, hogy épen azon fogyasztási czikkek adóztassanak meg a legnagyobb mértékben, a melyeket^a szegény embernek lehetetlen nélkülöznie. A hús és bizonyos fokig még a szeszes italok is olyanok, a melyeket az az ember, a ki nehéz és erős munkát végez, nem november 22-én, pénteken. 99 nélkülözhet, és a melyekben aránytalanul nagy terhet visel azért, mert a gazdag ember sem képes több húst fogyasztani, mmt a munkás ember, tehát épen annyi teher esik rája, mint a gazdagra. Ez az oka, hogy a legújabb időben a szoczialisztikus ideák oly rettenetesen terjednek; ez az oka, hogy a nagy városok lakói, a kik leginkább érzik az ilyen fogyasztási adóterheket, napról-napra igyekeznek olyan általános reformokat létesíteni, a melyek már nem is reformok, hanem felforgatások. Igyekeznek erre azért, hogy megmeneküljenek az államnak ezen atyáskodó intézkedéseitől, melyek ezen adórendszerben nyernek kifejezést. (Helyeslés balfelöl.) Ilyen a só is, különösen a mi hazánkban, a hol az Úristen olyan áldást adott e tekintetben az országnak, a milyen sehol sincs; a hol a legcsekélyebb a só előállításának költsége. Még sem kellene tehát itt olyan drágán adni a sót, mint a hogy adják, mert mégis csak meggondolandó, hogy lehetséges-e ez, vagy nem, hogy míg mi például Szerbiának a 80^3 forintért adjuk, — ezt a hazánkban található áldást, — addig a magyar embernek tíz forinton alul nincs só, csak Erdélyben, a hol 8 forintért lehet azt kapni. Tudom, hogy a sójövedelemre szükség vanTudom azt is, hogy az állam effélékhez kénytelen fordulni, hogy az egyenes adók ne legyez nek túlságosan elviselhetetlenekké, de mégis azt tartom, hogy annyira felcsigázni az ilyen, mindennapi, nélkülözhetetlen szükségből eredő jövedelmet, hogy az már igazi teher legyen, épen olyan teher, mint a minő az egyenes adó, az államnak nem szabad, nem lehet. Ha tehát adóreformot tervez a t. pénzügyminiszter úr, terjeszsze ki figyelmét, — ha az egyenes adók reformját már megcsinálta, — ezekre a körülményekre is, mert nem szeretném, hogy hazámban is jelszóvá válhasson, hogy fel kell forgatni mindent, hogy meglehessen élni, mint azt a nyugati államokban tapasztalhatjuk. Ezen alkalommal még egyet akarok kérdezni a t. pénzügyminiszter úrtól:] azt, hogy ha a valuta-szabályozás, a mely eié olyan nagy reményekkel néztek, —- néztek mondom, mert én nem néztem, — megakad, még pedig annyira, hogy nem is tudni, mikor lesz abból valami: nem vélné e szükségesnek, hogy tekintve, hogy a rendes pénzczirkulácziót nagyon megakadályozza ez a tömeges ezüst és nikkel-pénz, — ha nincs is más, a mi annak, például a zsebben hordásán is könnyít, — oly intézkedéseket tegyen, hogy legalább az öt és ötven forintos bankjegyek szintén forgalomban maradhassanak, legalább részben s addig, a mig azok helyett elég aranypénz lesz? Más a dolog külföldön, a hol az ezüst mellett ott van az öt és tiz forintos arany; 13*