Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-511

511. országos ülés 1895. november 22-én, pénteken. 95 ben azt hiszem, magában a dologban nincsen semmi olyan, a mi bárkinek magánjellemét sértené. Hozzáteszem, hogy mikor én ezt mondtam, általában mondtam és nem egyes személyeket akartam érteni. Tessék azt nekem elhinni, hogy ha személyeket akarok megtámadni, megnevezem őket szemtől-szembe. De különben is nem tartom helyesnek, hogy személyes dolgokat általános kaptákra, sablonokra ráhúzzunk. Én ezzel két általános természetű irányzat és mozzanat ellen akartam síkra szállni, melyeket én veszélyeseknek látok. Veszélyesnek látom én azt az általános irányzatot, nemcsak magyar irányzatot, hanem mondhatni, általános európai irányzatot, mely a politikát összeköti a börzével, mely a politikai pozicziókat arra használja fel, hogy üzérkedjék, üzleti nyereséget szedjen, a mi megengedem, hogy magánszempontból egészen tisztességes és kifogástalan; a hol azonban a közérdek mellett nyerészkedési szempontok is kezdenek dominálni, ezt tartom én veszélyesnek. A baj épen abban van, hogy az üzleti világban és az Üzérkedésnél nehéz meghatározni azt a demarkaezionális vonalat, a melyet az egészséges közélet megkíván. Azuíáu egyszerre csak tisztátalan, be nem avatott elemek tolakodnak elő. A baj mindinkább terjed ; anyagi szempontok és érdekek ellepik a közéletet és az ország egyszerre ott találja magát, hogy az ideálnak kultusza helyett beáll az arany borjú imádása. (Úgy van! bálfelöl.) Neheztelem különösen azt, hogy a kormányzati akcziónak egyik ingrediencziája az, hogy a kormányzati hatalommal bélieket adnak egyeseknek pártszempontokból. Egy szóval, azokat az általános irányzatokat értettem, a melyek ezen technikus terminus alatt ismeretesek: Panama és Panamino. (Mozgás.) Ezekben az irányzatokban nemcsak a parlamentarizmusra látok nagy veszélyt, hanem a magyar fajnak hegemóniájára is. Mert az iránt legyünk tisztában, hogy ha ebben a sok tekintetben poliglott országban hegemóniánkat fenn akarjuk tartani, az csak úgy történhetik, ha a közélet integritásának zászlaját magasan hordjuk. (Helyeslés a baloldalon.) T. ház! Nulla dies sine linea. Természetes dolog, hogy nem lehet vita, hogy abba az egyházpolitikát be ne keverj ük. Belekeverte különösen Láng Lajos t. képviselőtársam oly módon, hogy szemrehányást tett t. barátomnak, Apponyi Albertnek, hogy ellentétbe jött magával, cserbeliagyta a liberalizmus lobogóját. Konstatálni kívánom mindenekelőtt, hogy ezt az áldatlan egyházpolitikai viszályt nem mi kezdeményeztük, hanem a t. kormány azzal a végzetes februári elkeresztelési rendelettel, a mely, mint méltóztatik tudni, az 1868: L1I1. tcz. 12. §-ának akart közigazgatási úton való végrehajtása lenni. Ezt akkor azon alapon nehezteltük, mert azt találtuk, hogy a kormánynak nincsen rá felhatalmazása. Ugy tndom, hogy az 1868 : LM. törvényezikket különösen protestáns testvéreink úgy tekintették, mint egyházuk biztosítékát. Igen érdekesen és tanulságosan beszélt arról egy alkalommal t. szomszédaink egy kiváló, ismert tagja, Eötvös Károly, a ki elmondotta, hogy az 1868 : LIII. törvény bölcs törvény, Deák Ferencz bölcseségének folyománya, mely százados viszályoknak vetett véget. Kijelentette, hogy ezt a törvényt nem lehet, nem szabad megváltoztatni, mert az a reverzálisok korszakát idézné fel, még abban az esetben sem szabad, ha a kötelező polgári házasságot behozzuk. És mit látunk? Azt, hogy ezen bölcs törvényt megváltoztatják, a reverzálisok korszakát újra megnyitják, és a ki ebben a t. kormánynak szekundál, az Eötvös Károly t. képviselőtársam. (Úgy van! balfelöl.) Ilyen viszonyok közt ne tartsanak nekünk előadásokat a következetességről és a politikai morálról. (Helyeslés balfelöl.) Különben azt is állítom, hogy t. barátom nem jött magával ellentétbe. Gr. Apponyi Albert: Soha! Beöthy Ákos: 0 kész volt olyan megoldásra, a melylyel az országnak egyházpolitikai téren minden baját meg lehetett volna orvosolni, és minden problémát meg lehetett volna oldani. (Úgy van! balfelöl.) Ez alapon becsületes tranzakczióval kínálta meg önöket; azt mereven és fenhéjázóan visszautasították; visszautasították nem közérdekből, hanem pártérdekből. (Úgy) van! balfelöl.) S erre nézve leszek bátor egy klaszszikus példát idézni; nem kevesebb ember az, mint Tisza Kálmán t. képviselőtársam, a ki 1894. szeptember 2-án Nagyváradon beszámolt választóinak, és előadva az egyházpolitikai genezisét, így szólt: (Olvassa.) »A szabadelvű párt, igaz, midőn főleg Irányi Dániel képviselő majdnem minden évben indítványozta a vallásszabadsági összes kérdéseknek felölelését a kötelező polgári házassággal egyetemben, a szabadelvű párt ezen határozati javaslatokat nem fogadta el, és soha elvi kifogást, legalább az én tudtommal, nem tett.« Ez a régi praxis: az elveket fentartani, de a dolgot magát leszavazni. (Derültség balfelöl.) »Ezt tette a szabadelvű párt egész 1892-ig. Akkor Irányi t. képviselő úr — szegényt hamvaiban tisztelhetem csupán meg — tette újra szokott indítványát, és gr. Apponyi Albert egy fényes, az Irányi Danielét szabadelvtíségben még túlszárnyaló beszéde után gr. Szapáry akkori miniszterelnök felszólította a pártot, hogy fogadják el Irányi indítványát.* Azt ugyan nem mondja ki sehol, hogy az én t. barátom a kötelező polgári házasságot ellenezte.