Képviselőházi napló, 1892. XXVI. kötet • 1895. szeptember 26–november 16.
Ülésnapok - 1892-488
58 488. országos ülés 1895. október 8-án,§keűden. adtam a feleletet, ha a képviselő úr jelen volna, eztbizonyosanőismegiryug vassal venné tudomásul. A képviselő úr által a déli vasút-társaság azon állítólagos visszaélése és mulasztása tekintetében felhozottakra nézve, a melyek szerint »Mura-Keresztúr községébe a Mura kiáradt vizét a vasúti töltésen vágott alagúton át helyesebben átereszen vezeti', be s a kollátszegi határ elöntését az által mozdítja elő, hogy a gondozása alatt álló két zsilipet elmulasztja jókarban tartani« — van szerencsém kijelenteni, hogy ezen alagutat vagy átereszt a déli vasút-társaság nem is önként, és nem ön akaratából készítette, hanem azért létesítette, mert erre közigazgatási úton volt utasítva. Hogy ha tehát a társaság ismét közigazgatási úton arra nyer utasítást, hogy azt bezárja, saját érdeke szempontjából hozzá fog járulni és annyival inkább végre fogja azt hajtatni, mért az ő saját érdeke akkor sem követelte az áteresz létesítését. A mi pedig a zsilip jókarban tartását illeti, a kiküldött hivatalos bizottság jelentése alapján van szerencsém válaszolni, hogy ezen zsilip egészen rendes, szabályszerű állapotban levőnek találtatott. Végül a mi az Ínséget és éhséget illeti, a mi azon a vidéken állítólag nagy mérvben létezett volna, erre vonatkozólag sem a belügyminiszter úrtól, sem pedig közigazgatási út*n semmiféle hivatalos jelentés sem jutott tudomásomra, s azt hiszem, hogy egyelőre legalább ennek konstatálása nem is volt lehetséges. Ha azonban jövőben netalán ily eset előfordulna s erről a belügyminiszter úr engem hivatalosan értesítene és ennek szüksége fenforőgna, a tárczám ügykörébe tartozó intézkedéseket részemről a legnagyobb készséggel fogom foganatosíttatni. Kérem, méltóztassék ezen válaszomat tudomásul venni. Elnök: Kérdem a t. házat, tudomásul veszi-e a miniszter úr válaszát? (l^en!) Tudomásul vétetik. Következik a miniszter úr válasza Bernát Béla képviselő ú: interpellácziójára. (Halljuk! Halljuk !) Gr. Festetits Andor földniívelésügyi miniszter : T. ház! Bernáth Béla képviselő úr a következő interpellácziót intézte hozzám : »Szándékozik-e a miniszter úr a filloxera pusztításai által károsult szőlőbirtokosoknak adandó állami kedvezmények és segélyezésekre vonatkozó törvényjavaslatot a háznak mielőbb sürgősen bemutatni ?« T. ház! Én azt hiszem, hogy miután a miniszterelnök úr beszámoló beszédében reflektált ezen javaslatra, és a i. pénzügyminiszter űr egészen határozottan nyilatkozott e javaslatra vonatkozólag expozéjának megtartása alkalmával : én is örömteljeseu kötelességemül ismerhetem a t. háznak ismételten bejelenthetni, hogy ezen érdemben tett fáradozásaink által már abba a stádiumba jutott ezen javaslat elkészítése, hogy azt pár hét múlva a ház asztalára letehetem. Kérem ezen válaszomat tudomásul venni. Bernát Béla: T. ház! A miniszter úr válaszát tudomásul veszem, de ismételten arra kérem a t. miniszter urat, hogy az a »pár hét« ne húzódjék igen hosszúra, mert az országban ebben a kérdésben igen nagy a baj. A választ különben tudomásul veszem, (Helyeslés) Gr. Festetits Andor földmívelésügyi miniszter: T. ház! Én azt hiszem, ez ideig még nem adtam okot arra, hogy ha egy kijelentéssel élek az országházban, tehát az ország színe előtt, annak más értelmet tulajdonítsanak, mint a minőt annak minden egészséges gondolkodású és érzésű ember tulajdoníthat. Várady Károly: Volt elég miniszter, a ki igért és nem tartotta meg! (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne szakítsa félbe a szónokot! Gr. Festetits Andor földmívelésügyi miniszter: Azon kifejezéssel, hogy »egypár hét«, nem ismeretlen számú hetet akartam jelezni, hanem azt, a mit minden ember az alatt ért, hogy tudniillik egy pár hét leforgása alatt leszek azon szerencsés helyzetben, hogy a javaslatot előterjeszthessem. (Helyeslés.) Elnök: Tudomásul veszi a ház a miniszter úr válaszát? (Igen!) A válasz tehát tudoinásiil vétetett. Ezzel a mai ülés napirendje el van intézve. A holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülés napirendjére nézve javaslom, hogy ennek első tárgya legyen a ma letárgyalt törvényjavaslatnak harmadszori olvasása. További tárgyúl pedig javaslom kitűzni a pénzügyi és földmívelésügyi bizottság jelentését (írom. 928, 929) a szarvasmarha-tenyésztés országos emelésére szolgáló alapról, azután pedig a vízügyi és pénzügyi bizottság jelentését (írom. 930, 93Í) a Közép-Duna egységes szabályozásáról. Ez lenne a holnapi ülés napirendje. Egyszersmind óhajtom megjegyezni, hogy abban az esetben, ha ezen tárgyakat elvégezte a ház, akkor további érdemleges üléseket, míg további bizottsági jelentések be nem nyújtatnak, nem tartunk, formális ülések azonban tartatnának, hogy bízottsági jelentések benyújthatók legyenek. (Helyeslés.) Elfogadja a ház a javaslatomat a holnapi ülés napirendjére nézve ? (Igen !) A ház a javaslatot elfogadja s ezt határozatképen jelentem ki. Az ülést bezárom. (Ás ülés végződik d. u. 1 órakor.)