Képviselőházi napló, 1892. XXVI. kötet • 1895. szeptember 26–november 16.
Ülésnapok - 1892-492
492. oszágos ülés 1895. október 23-áii, szerdán. JQJ legyilkoltak. Fntnia kellett haza mindenkinek az utczáról, mentek is, nehogy könyeiket meglássák a pribékek és elhurczolják őket. Ilyen volt az a Haynau-i idő, és azt mondta ez az öreg polgár, hogy tegnap este 7—8 óra tájban itt a Kálvin-téren végighaladva, ugyanilyen jelenetnek volt tanúja. (Felkiáltások a szélső haloldalon: Gyalázatos dolog!) Az egész tért rendőrség lepte el, a függetlenségi és 48-as kör kapujánál és t. barátaink a nemzeti pártiak körének ajtainál is rendőrök állottak kémlelve, hogy ki megy be, ki jön ki azon, épen ágy, mint Haynau idejében. Meszlfny Lajos: Most sincs különb világ! Szederkényi Nándor: Ez<m öreg polgár, a kiről az imént megemlékeztem, beszélte, hogy tegnap este a Kálvin-téren egy pillanatra megállott, hogy lássa, mi történt, hogy ennyi rendőr van itt, egyik közűlök rögtön hozzálépett és felszólította, hogy rögtön távozzék. (Egy hang a szélső baloldalon: Ez nem volt egyházpolitika!) Ez történt másokkal is. Egy csomó egyetemi polgár az egyetemi körből megindulva, a függetlenségi és 48-as körhöz kívánt menni, hogy megköszönje a kör és párt tagjainak, hazafias magatartását és felszólalását a zászlósértés ügyében. Az úton békésen haladtak, sőt, hogy a rendőrségnek minden beavatkozását kikerüljék, még párosan eloszolva jöttek s a mint keresztül akartak jönni a téren, hogy a kör helyiségeibe jussanak, a rendőrség megtámadta őket, rájuk rohantak, akár csak Haynau idejében; széjjelverték őket, egyeseket letartóztattak és elhurczoltak. (Zaj a szélső haloldalon.) Vécsey Endre: Nyakuknál fogva! Ivánka Oszkár: Az öreg Perczelek nem nevettek azon, mikor a magyar ifjakkal így bántak! Kun Miklós: Nem is voltak miniszterek! (Nagy zaj.) Szederkényi Nándor: Néhány egyetemi polgár mégis menekülve a pribékek körmei közül, feljött a körbe. Lehettek úgy 15—20-an. Epén ott voltunk még néhányan: én, Kun Miklós és Vécsey Endre barátaim; elbeszélték ezt a szomorú jelenetet, hogy Magyarországon a Haynau-korszak virradt fel, az utcza tele van rendőrséggel; mindenkit kergetnek és a polgároknak szabad járás-kelése meg van akadályozva. Elmondották, hogy ők milyen békésen jöttek keresztül a téren, hogy ide akartak jönni, hogy verték őket széjjel, és hogyan hurczoltak el többet közülök. Én barátaimmal kötelességemnek tartottam a rendőrséghez elmenni, (Helyeslés a szélső haloldalon.) mert végtére is tudni kell azt, hogy Magyarországon ma mi létezik; ostromállapot-e, vagy a rendőrségnek túlkapása-e ez? (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Kun Miklós: Önkény! Szederkényi Nándor: A letartóztatott ifjak — rendőri műnyelven ugyan elővezetetteknek nevezik — ott voltak, feljöttek ; az illető rendőrkapitány úr végre jött s a következőjjelenet játszódott le. Egy megjegyzést kell előrebocsátani, mert ez szomorú világot vet a jelen kormánynak korrumpáló törekvéseire. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Jöttek velünk tanúk is, a kik igazolták azon letartóztatott ifjak személyazonosságát, és jótálltak azért, hogy azok abszolúte nem követtek el semmi rendellenességet. Meg is mondták ezt a kapitány szemébe és azt kérdezték, hogy miért tartóztatták le őket? A rendőrkapitány azt mondta az egyiknek: Ön a Kálvintéren ötödmagával állt, (Derültség a szélsä baloldalon.) én odamentem és azt mondtam, az úr pedig menjen innen. Hát hol van Magyarország egy rendőrének joga arra, hogy egy szabad polgárhoz menjen és azt mondja: távozzék innen! Hisz ez Haynau rendszere, de akkor mondják meg s hirdessék ki, hogy Haynau rendszerét akarják behozni. A rendőr az utczán velem szemben semmi más, mint egy polgár, ő a csend-^és rendháborítás ellen tartozik fellépni, de hogy egy polgárt akár megállítson, akár elparancsoljon helyérő], arra a rendőrnek joga nincs. Meg kell még említenem, hogy midőn végre azt mondtuk, tessék a személyazonosságot igazolni és t elbocsátani, a következő jelenet történt : »Öii egyetemi polgár, mivel igazolja ezt?« »Itt van indexem, és ezek az urak igazolják mind, a kik itt vannak.« »Hol lakik ?« »Ezen és ezen szám alatt:« »Nem hiszem ezt az úrnak, (Derültség a szélső haloldalon.) majd egy rendőrt fogok küldeni, a ki ezt a helyszínén igazolni fogja.« (Zaj a szélső baloldalon.) Megjegyzem, hogy azon rendőri közegekről is feltételezem, hogy ők magyar emberek, hogy érző szívvel bírnak és ha ők ezen szolgálatra és ezen tiszt betöltésére vállalkoznak, azt bizonyos kötelességérzettel fogják cselekedni. Én a rendőrségnek nem ellensége, hanem barátja vagyok, azt akarom, hogy tisztelve legyen, de midőn ily dolgok történnek, akkor azt kérdem, hogy ki oktatja a rendőrséget ilyenekre, hogy legalább tizenöt ember jelenlétében azt vágja egy egyetemi polgár szemébe, hogy én az úr szavában nem hiszek és egy rendőrt fogok küldeni. Ha a rendőrség azt akarja, hogy a közönség tisztelje, első kötelessége, hogy a közönséggel szemben a legnagyobb tisztelettel járjon el. Hiszen ily dolgok elegendők arra, hogy a ki egyszer ilyet hallott, az egész intézményt megutálja és meggyűlölje. És akkor panaszkodnak, hogy a közönség szükség esetéu a rendőrségnek nem segélyére, hanem inkább ártalmára van.
