Képviselőházi napló, 1892. XXVI. kötet • 1895. szeptember 26–november 16.

Ülésnapok - 1892-492

492. oszágos ülés 1895. október 23-áii, szerdán. JQJ legyilkoltak. Fntnia kellett haza mindenkinek az utczáról, mentek is, nehogy könyeiket meg­lássák a pribékek és elhurczolják őket. Ilyen volt az a Haynau-i idő, és azt mondta ez az öreg polgár, hogy tegnap este 7—8 óra tájban itt a Kálvin-téren végighaladva, ugyan­ilyen jelenetnek volt tanúja. (Felkiáltások a szélső haloldalon: Gyalázatos dolog!) Az egész tért rendőrség lepte el, a függetlenségi és 48-as kör kapujánál és t. barátaink a nemzeti pártiak körének ajtainál is rendőrök állottak kémlelve, hogy ki megy be, ki jön ki azon, épen ágy, mint Haynau idejében. Meszlfny Lajos: Most sincs különb világ! Szederkényi Nándor: Ez<m öreg polgár, a kiről az imént megemlékeztem, beszélte, hogy tegnap este a Kálvin-téren egy pillanatra meg­állott, hogy lássa, mi történt, hogy ennyi rendőr van itt, egyik közűlök rögtön hozzálépett és felszólította, hogy rögtön távozzék. (Egy hang a szélső baloldalon: Ez nem volt egyházpolitika!) Ez történt másokkal is. Egy csomó egyetemi polgár az egyetemi körből megindulva, a füg­getlenségi és 48-as körhöz kívánt menni, hogy megköszönje a kör és párt tagjainak, hazafias magatartását és felszólalását a zászlósértés ügyé­ben. Az úton békésen haladtak, sőt, hogy a rendőrségnek minden beavatkozását kikerüljék, még párosan eloszolva jöttek s a mint keresztül akartak jönni a téren, hogy a kör helyiségeibe jussanak, a rendőrség megtámadta őket, rájuk rohantak, akár csak Haynau idejében; széjjel­verték őket, egyeseket letartóztattak és elhur­czoltak. (Zaj a szélső haloldalon.) Vécsey Endre: Nyakuknál fogva! Ivánka Oszkár: Az öreg Perczelek nem nevettek azon, mikor a magyar ifjakkal így bántak! Kun Miklós: Nem is voltak miniszterek! (Nagy zaj.) Szederkényi Nándor: Néhány egyetemi polgár mégis menekülve a pribékek körmei kö­zül, feljött a körbe. Lehettek úgy 15—20-an. Epén ott voltunk még néhányan: én, Kun Miklós és Vécsey Endre barátaim; elbeszélték ezt a szomorú jelenetet, hogy Magyarországon a Haynau-korszak virradt fel, az utcza tele van rendőrséggel; mindenkit kergetnek és a polgárok­nak szabad járás-kelése meg van akadályozva. Elmondották, hogy ők milyen békésen jöttek keresztül a téren, hogy ide akartak jönni, hogy verték őket széjjel, és hogyan hurczoltak el többet közülök. Én barátaimmal kötelességem­nek tartottam a rendőrséghez elmenni, (Helyeslés a szélső haloldalon.) mert végtére is tudni kell azt, hogy Magyarországon ma mi létezik; ostrom­állapot-e, vagy a rendőrségnek túlkapása-e ez? (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Kun Miklós: Önkény! Szederkényi Nándor: A letartóztatott ifjak — rendőri műnyelven ugyan elővezetetteknek ne­vezik — ott voltak, feljöttek ; az illető rendőrkapi­tány úr végre jött s a következőjjelenet játszódott le. Egy megjegyzést kell előrebocsátani, mert ez szomorú világot vet a jelen kormánynak korrumpáló törekvéseire. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Jöttek velünk tanúk is, a kik igazol­ták azon letartóztatott ifjak személyazonosságát, és jótálltak azért, hogy azok abszolúte nem követtek el semmi rendellenességet. Meg is mondták ezt a kapitány szemébe és azt kérdez­ték, hogy miért tartóztatták le őket? A rendőr­kapitány azt mondta az egyiknek: Ön a Kálvin­téren ötödmagával állt, (Derültség a szélsä bal­oldalon.) én odamentem és azt mondtam, az úr pedig menjen innen. Hát hol van Magyarország egy rendőrének joga arra, hogy egy szabad polgárhoz menjen és azt mondja: távozzék innen! Hisz ez Haynau rendszere, de akkor mondják meg s hirdessék ki, hogy Haynau rendszerét akarják behozni. A rendőr az utczán velem szemben semmi más, mint egy polgár, ő a csend-^és rendháborítás ellen tartozik fellépni, de hogy egy polgárt akár megállítson, akár el­parancsoljon helyérő], arra a rendőrnek joga nincs. Meg kell még említenem, hogy midőn végre azt mondtuk, tessék a személyazonosságot iga­zolni és t elbocsátani, a következő jelenet tör­tént : »Öii egyetemi polgár, mivel igazolja ezt?« »Itt van indexem, és ezek az urak igazolják mind, a kik itt vannak.« »Hol lakik ?« »Ezen és ezen szám alatt:« »Nem hiszem ezt az úr­nak, (Derültség a szélső haloldalon.) majd egy rendőrt fogok küldeni, a ki ezt a helyszínén igazolni fogja.« (Zaj a szélső baloldalon.) Meg­jegyzem, hogy azon rendőri közegekről is fel­tételezem, hogy ők magyar emberek, hogy érző szívvel bírnak és ha ők ezen szolgálatra és ezen tiszt betöltésére vállalkoznak, azt bizonyos kötelességérzettel fogják cselekedni. Én a rend­őrségnek nem ellensége, hanem barátja vagyok, azt akarom, hogy tisztelve legyen, de midőn ily dolgok történnek, akkor azt kérdem, hogy ki oktatja a rendőrséget ilyenekre, hogy legalább tizenöt ember jelenlétében azt vágja egy egye­temi polgár szemébe, hogy én az úr szavában nem hiszek és egy rendőrt fogok küldeni. Ha a rendőrség azt akarja, hogy a közönség tisz­telje, első kötelessége, hogy a közönséggel szemben a legnagyobb tisztelettel járjon el. Hiszen ily dolgok elegendők arra, hogy a ki egyszer ilyet hallott, az egész intézményt meg­utálja és meggyűlölje. És akkor panaszkodnak, hogy a közönség szükség esetéu a rendőrségnek nem segélyére, hanem inkább ártalmára van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom