Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.
Ülésnapok - 1892-462
g4 -462. országos ülés 1895. április 6-án, szombatos. ezekre a szabályozásnál a sikernek érdekében talán szükség volt. Azt nem tudom és nem állítom, hogy így van-e, sem azt, hogy nem így van, de egyet állítok ; állítom azt, hogy a törvénynyel szemben a szabályozási tervezetnek ilyetén átalakítása és átdolgozása, s az átdolgozott tervnek végrehajtása törvényhozási előterjesztés nélkül lehetséges és szabad nem lett volna. (Helyeslés balfelől.) Továbbá kötelezte magát az állam arra, hogy e szabályozási munkálatot 6,600.000 forintnyi összeg kölcsönvétele mellett ezen összegből fogja végrehajtani és mégis 9,800.000 frt körülbelül az az összeg, melybe a müvelet kerül. Milliókkal hágatott tehát túl az az öszszeg, mely mint határ jelöltetett ki a kormánynak a törvény megalkotása alkalmával olyanul, hogy azon belül kell a szabályozási műveletet végrehajtani. Ez, gondolom, egészen nyilvánvaló. Ezen határon túl menni az érdekeltség érdekeinek megsértésével, kik meg sem hallgattattak, kiknek ügye kiragadtatott saját autonóm intézkedési körükből, felfogásom szerint szintén nem volt szabad. Kötelezte továbbá az állam magát arra is, hogy a munkálat teljes befejeztéig az első három évben csakis 15 krajczárt, a későbbi években pedig csakis 25 krajczárt fog szedni a Rába-szabályozási érdekeltségbe bevont területek tulajdonosaitól. Most ezen is túlteszszük magunkat daczára annak, hogy a művelet még teljesen végrehajtva nincs, pedig csak a törvényben a művelet teljes befejezése utánra mondatott ki az, hogy az illetők az egész terhet viselni kötelesek. Ez is oly szempont tehát, mely az áílatn által elvállalt kötelességgel szemben a Rába-szabályozás által érdekelteknek anyagi dolgait lényegesen és súlyosan érinti. Kimondatott végül a 19. §-ban, hogy a Rába-szabályozó társulat érdekeltségére háramlandó teher nem lehet nagyobb, mint az az értékemelkedés, mely a szabályozás végrehajtása folytán eléretni fog. Hogy pedig most értékemelkedésről szó sem lehet, mert az értékemelkedés még csak vizsgálat és kutatás tárgyává sem tétetett, azt gondolom, ez is nyilvánvaló. Ezekre vállalkozott az állam és most nézzük meg, hogy mit tett? Tette először azt, hogy egy kölcsönt vett fel. Elismerem a t. földmívelésiigyi és a pénzügyminiszter úrral egyetértőleg, hogy a magyar állam hitelének azon dicső korszakában, melyben ezen kölcsön negocziálása eszközöltetett, ez a kölcsön nem volt terhes. Megengedem, hogy akkor előnyösebbet nem lehetett kötni, de már ahhoz az államnak nem volt joga, mert erre a törvényhozástól felhatalmazási; nem kapott, hogy olyan kölcsönt vegyen fel, mely vissza nem fizethető, mely nem konvertálható. Igaz, hogy a kölcsön felvételre ellenkező feltétel sem köttetett ki, de az a dolog természetében fekszik, hogy az illető, ki a kölcsönt felveszi, azt bármely időben visszafizethesse. A t. miniszter úr előterjesztése szerint tehát most már úgy áll a dolog, hogy miután effektive értve 6 frt 6 krt tesz az annuitási quóta, melyből, ha jól értettem, 46 kr. a törlesztési ingredienczia, a kamatra 5 frt 60 kr. esik. Ha tehát ezen 5 frt 60 krajczárból konverzió útján csak s /i százalék is megmenthető volna, már ez magában nagy öszszeget képviselne az érdekeltek javára. Midőn tehát ezen kölcsön megköttetett a nélkül, hogy annak visszafizetne tősége és konverziója is lehetővé tétetett volna, a kormány oly eljárást követett, melyet ha az illetők difnkultálnak, ez alól bírói úton is fel fognak mentetni, és a differenczia, mely ekként előáll, az állam nyakába fog szakadni. Ez után megköttetett a szerződés. A megkötésnél az előnyösebb vállalkozók figyelmen kívül hagyattak és a vállalat harmadik kézbe adatott. Az első ajánlattevőre az mondatott, hogy az nem volt megbízható, a másodiknál azonban ez az eset már fenn nem forgott. Hogy miért kellett mégis a 214.000 forinttal drágább ajánlatot elfogadni, az semmivel sincs indokolva, a mi azt mutatja, hogy a vállalatnak oly kézbe kellett jutnia, — nem értek semmi inkorrekt dolgot, — a ki meglehet, hogy az államnak egy konveniensebb, egy kulánsabb vállalkozója volt, de az érdekeltekre nagyobb terhet rótt. Már pedig az ily vállalatok kiadásánál azon nyugszik a fősúlypont, hogy az ilyen vállalatok lehető legelőnyösebben adassanak ki, és az államnak semmiesetre sem volt joga ahhoz, hogy a vállalatot egy előnyösebb vállalkozóval szemben annak adja ki, a ki ezt tényleg drágábban hajtotta végre. Történt továbbá, t. ház, — a mint mondám, — hogy az állam a tervektől eltért és a pozitív törvényes intézkedéseken magát egyenesen túltette, holott a törvénybe van iktatva, hogy a Rába szabályozásának végrehajtása a törvényesen megállapított tervek szerint eszközöltessék. Hogy most már ezen vállalatnál van-e egyetlen e^y kapavágás, mely a tényleg kiadott munkálatok alapján hajtatott végre, azt nem tudom, de kétlem, mert különben oly óriási különbség, mint ott történt, nem állhatott volna elő. A pótszerződések egyfelől, másfelől pedig az előterjesztett indokolás mind azt mutatják tehát, hogy a munkálatok minden neménél túllépés történt, történt pedig azért, mert a szabályozási tervek be nem tartattak. Hogy a törvény pozitív diszpoziczióival szemben szabad volt-e és lehetett-e ezektől eltérni, ennek megítélését a ház bölcseségére bizom. A többköltség, t. ház, szintén némi észrevételt igényel. Mi eddig mindig csak a 6,600.000
