Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.
Ülésnapok - 1892-480
320 480. országos ülés 1895. május 22-én, szerdán. Okolicsányi László, Förster Ottó és Tomesányi László képviselők mentelmi jogának megsértése tárgyában. Krajcsik Ferencz előadó: T. ház! A képviselőház folyó évi márczius hó 26-án tartott ülésében Pázniándy Dénes, Kund Jenő, Okolicsányi László, Förster Ottó és Tomesányi László képviselő urak, a nyitrai választást illetőleg ottani működésükre reflektálva, felszólalásaikban bejelentették a háznak, hogy a választás színhelyén, a választási elnöknek törvénytelen eljárása által mentelmi joguk meg lett sértve; és a házszabályok 138-ik §-a értelmében kérték, hogy ennek megtorlása szempontjából ezen bejelentés a mentelmi bizottsághoz tétessék át véleményadás végett. Azt hiszem, t. ház, fölösleges volna nekem itt a, tényállást, melyből kifolyólag a mentelmi jog megsértésére vonatkozó cselekményeket a t. képviselő urak felhoztak, ismételni, mert hiszen a ház majdnem az egész ülésen át foglalkozott ezzel a tényállással, és mindenki élénk emlékezetében vannak azok az apró részletek, melyeket a képviselő urak felhoztak; azért csak lényegükben sorolom fel azokat a cselekményeket, melyeket az illető képviselő urak alkalmasaknak találtak arra, hogy azok a mentelmi jog megsértését magukban foglalják. Nevezetesen Páz !)i ándy Dénes és Okolicsányi László képviselő urak első sorban azt hozzák fel, hogy a nyitrai választás alkalmával, a hová ők az ellenzéki pártok megbízásából, a választási eljárás ellenőrzése végett mentek el, a választási elnök törvényellenes és durva eljárása által nemcsak reputácziójnkban lettek megtámadva, hanem a mentelmi jog is meg lett sértve az által, hogy a közlekedés a városban a választás színterén belül egyáltalában nem lett nekik megengedve, főt egy alkalomm&l Pázmándy Dénes és Okolicsányi László képviselő urakat letartóztatással fenyegették. Előterjesztik továbbá a többi képviselő urak egyetemleg valamennyien, hogy az elnök oly erőszakos intézkedéseket tett, melyek semmiféle törvényben nem találják meg indokolásukat, a mennyiben őket személyes szabadságukban korlátozta, sőt megsértette, a közlekedést nem engedte meg, a lakásukba való elmehetést megakadályozta, sőt még távirat feladását sem engedte meg nekik. Különösen pedig Tomesányi László képviselő úr előadja, hogy mikor törvényhozói teendői teljesítése végett a választás színhelyéről Budapest fővárosba akart távozni, akkor ebben a távozásban meg lett akadályozva, és csakis az elnök specziális engedélye mellett volt abban a helyzetben, hogy elég korán érkezzék a vaspálya indóházába, és a helySzínéről Budapestre elmehessen. A mentelmi bizottság ezen hármas panasz alapján tárgyalta a mentelmi kérdést, legelső sorban azon panaszra vonatkozólag, melyet Okolicsányi László és Pázmándy Dénes képviselő urak hoztak fel, hogy az elnök nemcsak megakadályozta őket a szabad járás-kelésben, hanem letartóztatással is fenyegette, és abban a véleményben van, hogy maga a letartóztatással való fenyegetés, mivel azt semmiféle oly tény nem követte, mely a képviselő uraknak személyes szabadságát érintette volna, semmiféle, a mentelmi jogba ütköző cselekményt nem foglal magában. A mi pedig a szabad közlekedésnek megakasztását és korlátozását illeti, minthogy az 1848-ik évi V. törvényezikk és az 1874-ik XXXIII. törvényezikk által az elnök nemcsak feljogosítva, sőt kötelezve van arra, hogy a választási rend érdekében minden szükséges intézkedést megtegyen, a bizottság abban a véleményben van, hogy az elnök, a mennyiben ily intézkedéseket tett, ezeket a törvény alapján tette meg. Ha ő többet tett, mint a mennyire szükség volt, ennek bírálatába ez alkalommal a bizottság nem bocsátkozhatik. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Miért?) Az ily előzetes intézkedések, melyek policziális természetűek, mindenkire egyaránt kötelezők; tehát nem abból az indokból lettek téve, —ha téve lettek is, — hogy az illető képviselő urakat akadályozzák, hanem azért, hogy mindenkire vonatkozólag a választási rend fentartása megóvassék; ezen cselekményekben sem talált tehát a mentelmi bizottság olyasmit, a mi a mentelmi jogba ütköznék. A mi végre Tomesányi László képviselő úr azon specziális vádját illeti, hogy ő a választás színhelyéről törvényhozói teendőinek teljesítése végett eltávozni csak úgy birt, hogy az elnöknek engedélyére volt szükség, azt hiszem, t. ház, hogy mivel tényleg nem akadályoztatott Tomesányi képviselő úr, mivel ő elmehetett onnan, ennélfogva — az én, és a bizottság nézete szerint, — az elnök ezen cselekvényében a mentelmi jog megsértése nem foglaltatik. Mindezek alapján, t. ház, abban a véleményben van o bizottság, hogy Pázmándy Dénes, Kund Jenő, Okolicsányi László, Förster Ottó és Tomesányi László képviselő uraknak a nyitrai választásnál való eljárása alkalmával az elnök által történt intézkedések és eljárások nem foglalnak magukban olyan cselekményeket, a melyek a mentelmi jogot érintenék; ennélfogva a bizottság felfogása szerint semmiféle oly intézkedés, mely a mentelmi jog megtorlásának szükségét vonná maga után, fenn nem forog. Kérem a t. házat, méltóztassék a mentelmi bizottság ezen véleményét elfogadni. Josipovich Géza jegyző: Kováts József!