Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.
Ülésnapok - 1892-479
310 479. országos ülés 1895. május 21-én, kedden. felfogásában és el kell fogadnunk azon költségvetési tételeket, a melyeket nekünk általánosságban bemutatnak, és melyek az egyes részletekre ki nem terjednek. De azt érezzük, én is érzem, hogy a vasútépítés nálunk most többe kerül, mint eddig, ebben igazat adok előttem szólott t. képviselőtársamnak; de nem vonom le ebből azt a konzequencziát, a mit ő látszik levonni, t. i. hogy ő ezért a kormányt akarja felelőssé tenni. T. ház! Többféle ingerencziája van a kormányhatalomnak a vasutak építésére nézve. Nálunk törvény irja elő azt az eljárást, melyet a kormánynak a viczinális vasútvállalatokkal szemben követnie kell. A kormánynak minden egyes esetben első sorban azt kell megítélnie, vájjon engedélyezze-e az illető vasútat, igen vagy nem. A törvény megadja a módot, hogy a vállalatot a kormány egy bizonyos határig támogassa, hogy minden egyes vidék érdekeit figyelembe vegye. A kormánynak úgy, mint nekünk első sorban kötelességünk a vállalat létesíüését előmozdítani. A vállalat létesítésének módozatai azonban már a vidéki érdekeltséget illetik, nekik kell tudni, hogy miképen kívánják azt létesíteni, a kormánynak feladata csak ellenőrizni, hogy visszaélések ne történjenek, a kormánynak feladata, hogy minden egyes vidéken, a hol vasútat akarnak építeni, azt a rendelkezésére álló eszközzel előmozdítsa. Első állami érdek tehát, hogy a vasút létesüljön. A módozatokra nézve mindenesetre lehetnek különböző felfogások. Az én véleményem az, hogy a kormánynak akkor, midőn egy vidék érdekeltségének más létesítési módot nyújtani nem képes, akkor nem lehet megtagadnia gyámolítását, nem lehet megtagadnia a vonal engedélyezését még akkor sem, ha azon meggyőződésben van, hogy az illető érdekeltség nem a legnagyobb takarékossággal jár el a vasút létesítésében; annyira nem terjedhet a kormány gyámkodása, hogy megakadályozza egy vidéki vasúti vállalat létesítését azért, mert a vidék a a takarékosság határait kellőleg szem előtt nem tartja. Mi, a kik a kormányi gyámkodás eszméjét oly gyakran perhorreszkáljuk, a kik az egyéni szabad elhatározásnak érvényt akarunk szerezni, arra a térre nem léphetünk, hogy azt mondjuk, ne engedélyezze a kormány a vasitat, mert huszonhatezer forint helyett negyvenezer forintot akarnak arra költeni. Én, mint képviselő, a ki az egyes vasútvállalatok engedélyezését megszavazom, szintén ez álláspontra állok. Nem érzem magamat hivatva kritizálni, hogy az érdekeltség mily anyagi eszközökkel kívánja vasútját létesíteni, hanem egyszerűen azt vizsgálom: nem követtetik-e el visszaélés? De ha az érdekeltség drágán akar építeni, az az ő dolga. Azt azonban nem állítom, bogy a mutatkozó kedvezőtlen jelenségekre figyelmünket ki ne terjeszszük. A vasutak magas költségeinek kérdésével mindenesetre foglalkoznunk kell, de egészen más szempontokból iudúlva ki, Nemcsak most, hanem máskor is hallottuk, hogy létesülnek olcsóbb vasutak is, és gyakran kérdik, hogy miért nem követik £ példát némely újabb vállalatok? E kérdés elől ki nem térhetünk, erre meg kell adnunk a választ, s midőn ezt teszszük, rá kell mutatnunk egy nagy bajra, mely az újabb vállalatok létestílésénél mindenütt szembeötlik. És ez az, hogy már akkor, midőn a birtokos osztály s a törvényhatóságok nagy tőkéket igényeltek arra, hogy vasúti vállalatokat létesítsenek: nem gondoskodtunk arról, hogy e tőkéket előnyös feltételek mellett meg is szerezhessék. Itt rejlik a mulasztás. De e tekintetben sem tudom a kormányt vádolni a mulasztással. Már a viczinális vasútépítések korának kezdetén a kormány tett lépéseket az iránt, hogy oly ititézinények létesüljenek, a hol az érdekeltség a hiányzó tőkét lehetőleg kedvezően megszerezhesse. A nyolczvanas években létesült is egy vasúti bank, s ettől vártuk, hogy az érdekeltek egy tisztességes, nyereségre ugyan, de nem nyerészkedésre alapított forrásból fogják tőkeszükségleteiket fedezhetni és vállalatuk kivitelét szakértő kezekbe letenni. De a kísérlet nem sikerűit. A kormány azóta több izben igyekezett ily intézet létesítését előmozdítani. Mindeddig azonban ez nem sikerült, még pedig egyedül közönségünk közönye folytán. Mert mindenütt a világon lehet vasúti papírokat értékesíteni, csak nálunk nem. A közönség idegenkedik ily papíroktól s ezért lehetetlen volt, hogy pénzintézet vagy bármely vállalkozás előnyösebb és egészségesebb alapra fektesse a vasútvállalatok financzirozását mindaddig, míg a közönség ily averzióval viseltetik a vasúti értékek iránt. Itt a legnagyobb nehézség. De volt egy remedium ily viszonyok közt is. Mindazon érdekcsoportok, melyek saját költségükön építették vasútjokat, mind jóval olcsóbban építettek, mint azok az érdekeltek, melyek az összes szükséges költséget maguktól előteremteni nem tudták, s ezért ki voltak szolgáltatva sokszor lelketlenül zsaroló nyerészkedőknek. Én már a viczinális vasútépítések korának kezdetén reméltem, hogy a kormány fogja kezébe venni ez ügyet, hogy az fogja megszerezni azon tőkéket, melyeket aztán elsőbbségi részvények fejében kedvező feltételek mellett az érdekelteknek rendelkezésére fog adni. De nálunk mindenki divatos jelszók után indul,