Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-474

474. országos ülés 1895. májxis 10-éu, pénteken. 2 ír, legfölebb az a szomorá tapasztalata marad meg: milyen nagy hátrányára vau hazánknak az, hogy nálunk a közgazdasági és pénzügyi érdekek iránt oly csekély az érdeklődés, hogy minden egyéb lehetőleg botrányos, lehetőleg kritikus politikai kérdések inkább érdeklik már a mi közvéleményünket és törvényhozásunkat is, mint az ország legfontosabb vitáüs érdekei, a közgazdasági és financziális érdekek. {Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Csakis ily módon volt jehetséges azután, hogy eljutottunk azokhoz az állapotokhoz, mikor a közgazdasági helyzet általában megromlott. (Halljuk! Halljuk!) Megrontotta először néhány év szerencsétlen termése, másodszor pedig az a szerencsétlen közgazdasági politika, a mely különösen a gabonaárak, általában a gazdasági czikkek árának hanyatlását vonta maga után, a minek következményeit látjuk már ott is, hogy pl. az idei első évnegyed pénzügyi mérlege 6 millió forinttal kedvezőtlenebb, mint a múlt évi megfelelő évnegyed mérlege. Ily körülmények között, t. ház, valóban nemcsak erről a törvényjavaslatról van szó, nemcsak ezzel szemben kell állást foglalnunk itt a képviselőházban, mikor a pénztári készleteknek a törzsvagyonból való kiegészítését kéri a kormány, hanem itt egy rendszerrel állunk szemben, amely, úgy látszik, arra törekszik, hogy állandóvá tegye a parlamenti budget-jognak azon kijátszását, (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon. Halljuk!Halljuk! Elnök csenget) hogy bizonyos költségeket, bizonyos szükségleteket nem a költségvetésbe vesz fel, hanem utólag a pénztári készletekből, vagy külön felhatalmazás útján, vagy a nélkül, fedez. Ebben az eljárásban és — ha ez rendszerré válnék — ebben a veszélyes rendszevben alkotmányunknak és a parlamentarizmusnak, a mely már különben is nagyon diszkreditálva van, egy ujabb megtámadását látjuk. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) És különösen ezzel a konnánynyal és különösen azzal a párttal szemben, mely eddig az alkotmány megvédésében, a parlamentarizmus elveinek tiszta és sértetlen fentartásában nemcsak hogy a kellő erélyt ki nem fejtette, hanem ez ellen maga intézte a legbrüszkebb támadásokat; a mely nemcsak megkisérlette néhány évvel ezelőtt a törvényhozás ujonczmegajánlási jogának a megcsorbítását, nemcsak megtámadta egész eljárásában és gyakorlatában a választás szabadságát, (Igaz! Úgy van! a szélső bmloldalon.) hanem most ily gyakorlat inaugurálásával még a parlamenti budget-jog ellen intéz merész támadást, (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) mondom, különösen ilyen többséggel és kormánynyal szemben kötelességének ismeri ez a párt, a melyhez szerencsém van tartozni, hogy ehhez segédkezet ne nyújtson, hanem vele szemben a parlamentarizmus és az alkotmányosság helyes elveit föntartsa, és épen azért mi nem fogadjuk el ezt a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés assélső baloldalon.) Balogh Géza jegyző: Hclfy Ignácz! Helfy Ignácz: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A szőnyegen levő törvényjavaslat kétféle szükséglet fedezéséről szól. Az egyik és pedig a túlnyomó rész olyan, a mely törvényeken alapuló költségeket a kormány tulajdonképen már elköltött és csakis azok utólagos fedezetéről van itt szó, a másik része szól olyau új költségekről és beszerzésekről, a melyek részben szintén már megtörténtek, de tény az, hagy azok a törvényhozásnak már régóta be voltak jelentve, mindnyájan tudtuk, hogy ezen költségek előbbutóbb fedezendők lesznek. így te'iát egyfelől szemben állván azzal a kötelezettséggel, a melyre az állam azokkal szemben vállalkozott, a kik az ő megbízásából törvény alapján a nagy munkákat végrehajtottak, igen természetes, hogy erre mint törvényhozó nem mondom, hogy ezeket az elvállalt kötelezettségeket pedig teljesíteni nem kell, azokat a munkákat kifizetni nem kell; ez morális lehetetlenség is. (Úgy van! a ssélső baloldalon.) Épen úgy kényszerhelyzetben találom magamat akkor, a mikor szemben állok a magyar királyi államvasutakkal, melyekről évek óta tudjuk, habár sajnosán, arról a helyről, — nem értem a jelenlegi miniszter urat —- több ízbeu tagadva lett, hogy ott oly nsgy, milliókra terjedő szükségletek fognak előállani, a melyeket okvetlenül fedezni kell, ha nem akarjuk az államvasutaknak egész gépezetét megállítani. Ez is, mondom, olyan kényszerhelyzet, a mely engem és t. elvbarátaimat arra indít, hogy ezen törvényjavaslatot általánosságban elfogadjuk. De ni .iga a t. kormány sem tagadhatja, hogy nem járja, nem illő, nem szabad, hogy alkotmányos országot a törvényhozás ilyen kényszerhelyzetbe hozzon. Tökéletesen igaza van előttem szóló t. barátomnak abban, hogy akár belátjuk, akár nem, ez most egy olyan kényszerhelyzet, a melyen segíteni másként nem lehet, mint ha ezen összegeket kifizetjük, de tény az, (Halljukl Halljuk!) hogy a budget-jogot ez tetemesen megcsonkítja, nemesük, hanem illuzóriussá teszi, irreálisnak tünteti fel magát a költségvetést. (Úgy van! a ssélsö baloldalon.) És csakugyan igaz, hogy nagyon óvakodni kell, hogy ez rendszerré ne váljék, annál is inkább, mert más országban a törvényhozás mondhatja, a mint mondja is, pl. Angliában, hogy „Én a kormánynak rendelkezésére csak annyit jmcsátok, egy fillérrel sem kevesebbet, egy fillérrel sem többet, mint a mennyi az államháztartás vezetésére múlhatatlanul szüksé-