Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.
Ülésnapok - 1892-473
234 47S * országos ülés 1895 egyfelől megvédi az országnak ipari és keres- ! kedelmi érdekét, másfelől tiszteletben tartja azt, a mi minden országban első sorban tiszteletben tartandó: az egyénnek tulajdonjogát. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ha ebben nem lehet kételkedni, ha ez így van, akkor természetes, hogy a ki e törvényjavaslatot kezébe veszi, először is megnézi, vájjon e kettős szempontnak megfelel-e ezen javaslat? Es sajnálattal vagyok kénytelen mindjárt be vezetőleg coustatálni, hogy az a szellem, a mely az egész javaslaton végighúzódik, — de külösen az első fejezetben kifejezésre jut, — a feltalálóknak egyéni jogát annyira szem elől tévesztette, hogy majdnem helyesebb lenne e törvényjavaslatnak azt a czímet adui, hogy »a találmányi szabadalmak korlátozásáról szóló törvény*. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Annyi a korlátozás abban, mintha a törvényhozás egyenesen azt tűzte volna ki czéljáúl, hogy minél inkább visszariaszsza az embereket a tanulmányozástól, hogy minél inkább visszariaszsza őket a találmányok terére való lépéstől. Engedje meg a t. ház, minthogy hosszasan nem szándékozom e tárgygyal untatni, hogy csak a legfőbb pontokra mutassak rá. (Hulljuk! Halljuk!) Megjegyzem általában, hogy a definieziót nagyon szerencsésnek nem tartom, mert az a definiczió, hogy ^szabadalmazható minden új találmány, mely iparilag értékesíthető* mit jelent? Van sok oly dolog, a mely értékesíthető ugyan, de nem iparilag. Teszem fel, milyen kategóriába osztaná a t. előadó úr, mondjuk a szeiszmometert, a mely óriási fontosságú találmány azt a szolgálatot teszi a tudománynak, hogy a földrengések tartamát és irányát állapítja meg. Hát ez csak tudományilag értékesíthető, még pedig az emberiségnek rendkívül nagy érdekében, iparilag azonban nem. De ez mellékes dolog; én ezt most csak azért említem fel, mert beszédem végén arra a konklúzióra akarok jutni, hogy ez a törvényjavaslat már a preczizió kedvéért, a definiczió helyesbítése és stiláris szempontból is revízió alá veendő. Hanem áttérek magukra a korlátozásokra. A 2-ik §-nak minden pontja egy-egy nagy és igazságtalan, sok tekintetben pedig á nemzeti érdekekkel egyenesen ellenkező korlátozás. A 2-dik §. azt mondja: »Szabadalmak nem engedélyezhetők oly találmányokra: 1. melyek gyakorlatbavétele törvényekkel, rendeletekkel,« — eddig helyes — »állami egyedárúsággal, vagy a közerkölcsiséggeJ ellenkezik;« Hát furcsa, hogy ez így össze-vissza van keverve, »egyedárúság és közerkölcsiség«, azt hiszem, hogy ez nem nagyon egyöntetíí fogal'>. május 7-én, kedden. I mazás. Hanem álljunk meg egy perezre az egyedárúságná], mert ez az első korlátozás. Én érteném azt, ha a törvényjavaslat tervezői azt mondanák, hogy ha valamely találmány oly tárgyba vág bele, a mely az egyedárúságot érinti: annál az államot illeti meg az elsőbbségi jog; de egyáltalában korlátozni a tudományban kutatót abban, hogy ő akármire szolgáló találmányt is közzétehessen, és azután értékesíthessen, ez helytelen. Idézek mindjárt egy példát. Körülbelül száz esztendeje annak, hogy Leblane feltalálta a szodának konyhasóból való gyártási módját; ha az a Leblane most élne, találmányát titokban kellene tartania, vagy el kellene némulnia, mert a só most egyedárúságot képez, tehát azt még tudományos experimentumokra sem szabad tulajdonképen használni, mert ha sikerűi neki a találmány, azt még szabadalmaznia sem szabad. Ertem és helyeslem, hogy ily találmányokat a kormány vagy az államhatalom első sorban aquirálhasson, de hogy az illető el legyen ütve attól, hogy szabadalmat nyerhessen, és munkája gyümölcsét élvezhesse, ez oly korlátozás, mely megint arra az eredményre vezethet, hogy viszszariasztja a tudományos és technikai kérdésekkel foglalkozó embereket ezen foglalkozástól. A legsúlyosabb, és bizonyos tekintetben közjogi sérelmet is tartalmazó korlátozás a második szakasznak második pontja, mely igy szól: »Szabadalmak nem engedélyezhetők oly találmányokra, melyek a közös hadsereg, haditengerészet, vagy a honvédség hadképességének emelésére szükségesek, a mennyiben az illetékes hadikormányzat a szabadalom megadása ellen tiltakozik«. Igazán meglepő, hogy azok, a kik ezt fogalmazták, nem vették észre, hogy mennyi mindenféle különböző téren mutatkozó veszélyt rejt magában ez a szakasz. Először kérdem, hogy a mikor egy szabadalom bemutattatik a szabadalmi hivatalnak, vájjon ki sejti azt, hogy a hadügyminiszternek, vagy a tengerészet legfőbb vezetőjének, vagy a honvédelmi miniszternek nem lesz-e ez ellen kifogása? Mi következik ebből talajdonkép? Az, hogy minden szabadalmi kérvényt első sorban a közös hadügyminiszternek kell elküldeni, úgy hogy midőn mi nagy erőfeszítéssel, sok évi küzdelem után 1893-ban függetlenítettük szabadalmi ügyünket a mi javunkra — és maguknak az osztrákoknak is javára — az osztrákoktól, most odajutnánk e szakaszszal, hogy egyenesen a közös hadügyi kormányzattól tennénk függővé minién képzelhető szabadalmat. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert ne méltóztassanak elfelejteni, hogy
