Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-471

471. országos ülés 1895. május 4-én, szombaton. 205 szolgálni. Azt hiszem tehát, hogy e tekintetben a vád talán alaposnak nem mondható. (Helyeslés jobbfelól.) A mi a felállítandó szobrokat illeti, erre nézve is ád felvilágosítást ezen jelentés és itt ki van emelve, hogy a szobrok, melyeknek felállítását a bizottság megállapít*>tta : a hét vezér, az őket követő 54 uralkodó és az elmúlt idők jelesebb államférfíainak és hadvezéreinek szob« rai lesznek. Azt hiszem tehát, t. ház, hogy egy ily építési kérdésnél politikát csinálni csakugyan nem volna helyes, mert itt a történelmi momentumoknak kiemelése a fődolog és nem politikai kérdéseknek az előtérbe tolása ; és azt hiszem, az építő bizottság helyesen járt el akkor, a mikor a felállítandó szobrokat így állapította meg. A mi végül Horánszky Nándor t. képviselő ár kérdését illeti, megvallom, sajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy a dolog ezen részletére felvilágosítást adhatnék, mert állásomnál fogva nem birok közvetlen befolyással ezen dolgok vezetésébe. Azt hiszem azonban, hogy az ily munkálat, fiz ily építkezés valóban nem alkalmas arra, hogy privátintézkedésnek alkalmául szolgáljon egyesekre nézve, a kik találmányi szabadni maiknak értékesítésére akarják ezt kihasználni; és ép azért, ha azon árak, melyeket a találmányi szabadalom mindenesetre nagyon megdrágíthatott, oly magasak voltak, hogy azokat a bizottság nem fogadhatta el, a midőn új nyilvános versenytárgyalás elrendelése által alkalmat igyekezett adni arra, hogy megfelelő, de kevésbbé drága dolgok állíttassanak elő. Egyébiránt, a mennyiben az illető vállalkozó vagy iparos ezáltal magánjogaiban sérelmet szenvedett volna, mindig megvan a lehetősége annak, hogy magánjogi úton e tekintetben kártérítést keressen és találjon. Ezeket kívántam megjegyezni; egyebekben kérem a jelentés tudomásul vételét. (Helyeslés a jobboldalon.) Illyés Bálint jegyző: Herman Ottó! Herman Ottó: T. ház! Én a múltban teljes nyíltsággal és határozottsággal mindig megtámadtam azt a pazarlást, melyet mi bizonyos épületek emelése körül egyáltalán elkövettünk, mert én egész életemben annak a meggyőződés nek voltam az embere, hogy sokkal többet ér egy egyszerű parlamenti épület, a melyben jó törvények hozatnak, (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) mint a világ legezifrább parlamenti épülete, a melyben rossz törvények hozatnak. Megmondottam előre, t. ház, hogy azon tervezet a melylyel a kormány annak idején fel lépett, oly optimisztikus, a mely meg nem állhat. Akkor, a mikor a parlamentre költségek kérettek a háztól, azt mondották, hogy 9 millióval 10 év alatt fel lesz építve a parlamenti épület. Mi már akkor megmondottuk, hogy ez abszolút lehetetlenség azon tervezet mellett, a mely be volt nyújtva, és én ma is azon állásponton vagyok, hogy a költségeket olyan épületeknél, a melyek gótikus stílben épülnek, előre biztosan kiszámítani abszolúte lehetetlen. (Helyeslés a szélsőbalon) De, t. ház, azt elismerem hogy ha már belementünk ezen építkezésbe, és ha már úgy állíttatott az oda, hogy ez egyszersmind a nemzeti fény, a nemzeti becsület kérdése, be is kell azt fejeznünk. Itt természetesen az ornamentika kérdése is lép mindenek előtt előtérbe, és azt hiszem, meg fog nekem bocsátani Ugron Gábor t. képviselőtársam, hogy beszéde némely részére megjegyzéseket engedjek meg magamnak. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, azt tartom, hogy minden köz épületnek, amelynek jellege kétségbevonhatatlan, ha már az ornamentika ezt is fel akarja tüntetni, akkor annak az intézmény lényegének megfelelőnek kell lennie. De minthogy én gravaminális országgytíléyeket nem vagyok hajlandó tulajdonképem parlamentarizmusnak venni, tehát azt találnám, hogy ha már magyar parlamenti épületeit személyesítő ornamentikát akarnak alkalmazni, az igazán jellemzőszobormíívekbei! legyen kifejezve és ez esetben odavalók legelőször azon férfiak és azon korszak szereplői, a kik alatt és a mely korszakban a valódi parlamentarizmus valósággal megkezdődött, és másodsorban odavalók azon tényezők szobrai, a kik a magyar nemzeti életben valóban számot tesznek. És én sokkal többre is becsülném azon kaszás magyar embert szoborban feltüntetve mindenféle más, úgynevezett »dicsőséges tényezők* szobránál. Meg kellene kezdeni azon parlamenti épület feldíszítését, ha már személyesítő szobrokról van szó, azokkal, a kik a parlamentáris életet Magyarországon csakugyan behozták és meghonosították, Ugron Gábor t. képviselő úr szokott vervvel és tűzzel nekiront József császárnak, a ki a magyar alkotmányra nem esküdött föl és nem koronáztatta meg magát, tehát, mint monda, nem való a magyar parlamenti épületre, Én lemondok arról, hogy a felett vitatkozzam, vájjon a magyar parlamenti épületre királyok szobrai egyáltalában valók-e vagy nem; de már, t. ház, a konkrét helyzetre való tekintettel meg kell jegyeznem azt, hogy én sokkal inkább érezném magamat megtámadva az én igazi emberi és hazafiúi érzelmeimbeu azoknak a királyi szobroknak láttára, a kiknek élőképei