Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-466

142 466. országos ülés 1895. április 27-én, szombaton. viselői kinevezési törvénynek is oly nagy akadályokat gördítenek útjába, melyeknél fogva e kérdést szabályozni nem lehet. Ezzel szemben határozottan nyilváníthatom, mint a magam és minden elvtársam nézetét, hogy mi a közigazgatás államosítása ellen igenis mindent el fogunk követni, de a tisztviselők anyagi érdekeinek javítását, függő helyzetük megváltoztatását illető legmesszebb menő indítványokhoz is készséggel hozzá fogunk járulni. Nem mi hangoztatjuk-e évtizedek óta, hogy a megszabott dotáczió szűk, hogy azok az állások, melyek a legmagasabb közigazgatási tisztséget töltik be, hozzájuk nem méltó javadalmazással vannak ellátva; hogy azok a tisztviselők, kiknek a közélet minden viszonyában reprezentálniuk kell a hivatali állás hozzáférhetlenségét és függetlenségét, nem rendelkeznek ennek legprimitívebb eszközeivel sem ? Folyton kértük a házat, hogy azt a dotácziót, melyet évtizedekkel ezelőtt állapítottak meg, s mely a mai kor követel menyeinek már meg nem felel, méltóan emeljük fel, adjuk meg a korpótlékokkal való emelkedést, állapítsunk meg egyöntetű nyugdíjigényt. Mindezeket megkívánhatja az a nagy tisztviselői kar, mely az ország legfontosabb terheit viseli s e terheket évrőlévre nagyobbodni látja. De midőn mi ezt kérjük, azt felelik nekünk : nem lehet erről gondoskodni, mert mi a legkisebb ilyen javaslatot obstrukczióval fogadnók. De hát ne méltóztassék a kinevezésben keresni a panaczeát, s azt hinni, hogy a többi majd magától jön, mint a miniszterelnök úr mondaná. (Derültség balfelöl.) Méltóztassék oly panaczeát találni, a melyben mindenki megnyugszik e házban, és a mely panaczea a tisztviselőknek is. Méltóztassék azt a nagy bizonytalanságot, azt a kétes helyzetet, a melyben a tisztviselői kar van, megszüntetni; méltóztassék javadalmazását kellően emelni. Akkor majd nem várják oly lázas türelmetlenséggel az állami közigazgatást, mint az az »egy alispán«, a ki szerint az egész közigazgatási törvénynek csak négy paragrafusból kellene állnia: az egyikben kimondjuk a kinevezést, a másikban beosztjuk a tisztviselőket magasabb fizetésekbe, a harmadikban megállapítjuk az előléptetéseket, a negyedikben a nyugdíjigényt; a többiről nem kell gondoskodni, mert a közigazgatás majd magától válik jóvá. Ez az idők jele. Az összes közigazgatási tisztviselők azért kivánják az államosítást, mert látják az államnak azt a szűkkeblű felfogását, hogy minden téren, a hol nem kizárólag állami, fiskális érdekek vannak, a legszűkebb mértékkel járnak el. Ha megköveteli a katonai kincstár, hogy részére újabb nagy dotácziókat adjunk, 4,000.000 frtot; ha mindenféle vicinális és nem viczinális vasutak szaporításáról van szó, mindezek a kérdések llam részéről elég bőkezű, sokszor pazar ellátásban részestílnek; de mihelyt a közigazgatási tisztviselők dotácziójáról van szó, akkor az egyszerűen hatalmi kérdésnek tekintetik; (Igazi Úgy van! balfelől.) elvonják a kérdésnek objektív bírálata elől a lehetőséget, s a tisztviselőket belekényszerítik abba a helyzetbe,, hogy csak az állami közigazgatástól várják sorsuk javítását. Ellenben azt a dotácziót, melyet az; állami közigazgatásnak akarnak adni, nem adják meg egy törvényhatósági tisztviselőnek. Ezek következtében önkéntelenül ál! elő az a helyzet, hogy az összes közigazgatási tisztviselők beállanak előhírnökeinek, óhajtóinak az állami közigazgatásnak, mert látják, hogy ezen fukar, és csak a hatalom iránt kapzsi rendszer mellett csak ezen módtól várhatják saját helyzetük javítását és előmozdítását. De ebben az irányban ne menjünk épen csak a törvényhatósági tisztviselőkhöz. Méltóztassék megengedni, hogy a közélet bármely terén tegyük fel úgy a kérdést, hogy ha például az iparos osztály nem bir megélni; de ha az egész iparosságot állami szubvencziókkal és kinevezésekkel fogjuk ellátni, nem jönne-e minden kisiparos és azt mondaná: En, uram, kívánom, hogy bennünket kinevezésben, előnyben részesíts. Ha az a szegény vidéki orvosi kar nem bir megélni, nem oda jön-e az államhoz : Államosítsd a közegészségügyet, neveztessék ki az egész orvosi kar, legalább a községi és körorvosok, hogy megélhessenek és exisztencziájuk biztosítva legyen. E megélhetési kérdéstől meg kell szabadítani ezt a nagyon fontos kérdést, a kinevezés és választás kérdését. Első sorban biztosítani kell a már meglevő ezer és ezer család megélhetését, ismétlem, az ő hivatásuknak megfelelő dotáczió megadása által, akkor azután megvívhatjuk azt a harczot, a melyet — azt hiszem én is — meg kell majd idővel vívni, vájjon állami közigazgatás vagy önkormányzati közigazgatás állapíttassék-e meg ? De a míg ez be nem következik, ebben a bizonytalanságban és határozottan káros helyzetben a törvényhatósági tisztviselői kart tartani nem is méltányos. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Énnek folytán vagyok bátor a következő interpelláeziót benyújtani: (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) »Interpelláczió a miniszterelnök és a belügyminiszter lírákhoz. 1. Igaz-e az, hogy a kormány a legközelebb megejtendő vármegyei választásokat minden tőle telhető eszközzel befolyásolni kívánja? És ha ez igaz, hogyan egyezteti ezt össze az 1886 : XXI. tcz. rendelkezéseivel és általában a törvények iránti tisztelettel? 2. Hajlandó-e a kormány mielőbb törvényjavaslatokat beterjeszteni, a melyekben gondos-