Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-465

110 465. országos ülés 1895. április 26-án, pénteken. vényeinek, valamint a közerkölcsiség kívánalmainak korlátai között külsőképen is kifejezheti és gyakorolhatja.* 2. §: »A polgári és politikai jogok gyakorlására való képesség a hitvallástól teljesen független*. Hát igaz ez, t. ház? Igaz, hogy mindenki? Én úgy tudom, hogy a mindenki alá a magyar állam kötelékében a magyar király is az ő személyiségével, és a magyar királyi trónöröklésre hivatott főherezegek is odatartoznak. Mégis milyen nagy liberalizmus az, t. ház, hogy a királyt és ő felségének környezetét ezen »mindenkinek« áldásaiból kivonva, azon páriák közé sorozzák, a kik politikai jogokat nem gyakorolhatnak, a trónöröklés rendjét nem tarthatják be, ha az egyedül üdvözítő — és általam is vallott — római kath. valláshoz nem tartoznak. Hát, t. ház, nem az opportunizmus megalkuvása-e a helyzet nehézségeivel és kényszerűségével, törvénybe iktatni egy fallacziát, mely a közjogi kardinális alapelvekbe ütközik és valótlanságot tartalmaz ? De, t. ház. micsoda liberalizmus az, micsoda vallásszabadság az, mely a vallás és hitelvek tételei közt a válaszfalat keresi meg, hogy az egyik vallás törvényesen bevett vallás, mely törvényileg reczipiáltatik, mint történetileg kifejlődött egyház, és a másik vallás, t. ház, az lesz kormányhatóságilag engedélyezett, — mint egy helyi érdekű vasút — kormányhatóságilag engedélyezett vallásos társulat, konczesszionált korporáczió alakjában a szekták mindenfélé kinövéseivel és ágazataival a nélkül, hogy az a szerencsétlen felekezet hasonló jogokkal birna, mint a bevett vallásfelekezetek közül bármelyik? Sőt többet mondok, t. ház, az eddig létezett különbségekhez ez a törvényjavaslat a felekezetek közé még újabb különbségeket ékel. Mert például az elismerendő felekezetekre nézve megteszi még azt a különbséget is, — egyebektől eltekintve, a lelkészek és a vallásoktatás tekintetében, — hogy a politikai individualitásnak szempontjából, a magánjogi vagyonszerzés szempontjából különbséget tesz, a mennyiben a bevett vallásfelekezetekhez tartozók bármelyikénél a szabad vallásgyakorlatot és a vallás számára korlátlan vagyonszerzést, a holt kéz instituczióját respektálandónak, megtartandónak, noli me tangere-nek tekinti, de az elismert felekezethez tartozónál, — a ki pedig a vallásszabadságmagasztos elvénél fogva Istenét szabadon imádhatja, a mennyiben vallása el van ismerve, hogy tételei sem az állam törvényeibe, sem a közerkölcsiségbe nem ütköznek, mégis — ez a dekadenezia elég arra, hogy az állam tiltó intézkedéseket foganatosít vele szemben a vagyonszerzés szempontjából és megszorítja őt abban, hogy vagyont nem szerezhet, csak az egyház meghatározott czéljaira. Hát minő liberalizmussal egyeztethető ez meg és az ilyen törvényjavaslat megfelel-e akár a jogegyenlőségnek, akár a vallásszabadság magasztos eszméjének? Ha végigsurranok ezen a törvényjavaslaton, a diszpoziczióknak egész légiójával találkozom, melyek homlokegyenest a vallásszabadság magasztos elveibe ütköznek. Azt hiszik önök, hogy megelégedhetünk oly disztinkcziókkal, hogy ezentúl lesz bevett vallásfelekezet, elismert vallásfelekezet? De tovább kell menni. A bevett felekezetek között lesz teljes recziproczitású felekezet, lesz kevesebb recziproczitású felekezet és ott lesz azután a bevett zsidó felekezet, a mely más helyzetbe kerül, mint az elismert keresztény felekezetek. Azután még milyen czifra disztinkcziók jönnek?! Jönnek a felekezeten kívül állók, és jön még két kategória, tudniillik jönnek először azok, a kik felekezeten kívül álló magyar honpolgárok, de egyik felekezethez sem csatlakoznak, hitszervezeti közönségben nem élnek, azután jön egy utolsó kategória, a hazában tartózkodó idegenek, a kik mint vigéczek élnek itt. Ezek ismét kétfélék, tudniillik vagy olyanok, a kik valamely felekezethez tartoznak, vagy lehetnek olyanok, a kik maguk is felekezeten kívtíl állanak. Ha ezen sok kategóriát méltóztatik figyelembe venni, mit tapasztalunk ? Példának okáért az elismert felekezetekre nézve fennáll az a törvény, hogy az elismert felekezet tartozik az ő hitelveit, egyházi szervezetét a kormányhatóságnak jóváhagyás czéljából bemutatni. Malmost, t. ház, eltekintek attól, hogy a dogmák feletti bíráskodás és annak eldöntése, vájjon valamely felekezet törvényei az állam törvényeibe ütköznek-e, helyesen utaltatik-e a kormányhatóság hatáskörébe, vagy sem; nézetem szerint az egyedül helyes és következetes megoldás az, ha a törvényhozásnak mutattatnak be, az ilyen szervezeti szabályok és a törvényhozás intézkedik a felett, hogy a vallás elisnierendő-e vagy sem. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De méltóztassék megengedni, hogy tisztán csak a jogállás szempontjából kezelem a kérdést és nem szeretnék adós maradni bármely felvilágosítással, hogy a t. ház teljesen ismerje a rendelkezést e kérdés fölött. Mondom, az elismert felekezetnek be kell mutatnia hitelveit és egyházi szervezetét a kormány jóváhagyása szemponíjából. Akkor a felekezetnélktíli ember sokkal boldogabb, mert ha valaki magát felekezetnélkíüinek deklarálja, különösen ha olyan túlbuzgó vallásos ember, a mint grőf Csáky Albin mondotta, annak nem szükséges folyamodnia, annak nem szükséges