Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-464

4öé. országos ülés 1895. április 25-én, csütörtökön. 98 ról sem akarom, hogy elfoglalt politikai álláspontomhoz a kétely legkisebb árnyéka is férjen, és bármi tekintetben a teljes őszinteség hiányával vádolhassanak. Én a magam részéről ezen kérdést rendkívül fontosnak tartom, de teljesen megnyugszom abban, ha a t. kormány nevében maga a közoktatásügyi miniszter ár tájékoztatni fogja a képviselőházat az iránt, hogy mig létező, bevett vallásoknál a törvény állapítja meg az állam felügyeleti jogkörét, mig az elismerendő felekezeteknél a most megalkotandó törvény rendeli* ezik, jövőben az izraelita vallás hitszervi kapcsolatával szemben miként szándékozik a t. kormány a főfelügyeleti jogot gyakorolni és érvényesíteni. Hozzáteszem mindjárt, hogy ha a t. kormány nekem azzal felel, hogy gyakorolni fogja ágy, mint eddig, az engem kielégíteni nem fog, mert rendeletekkel való kormányzásnak híve én sohasem voltam és nem is leszek, mert az állam főfelügyeleti jogának szervezeti kérdése nem rendeleti, hanem törvényhozási útra tartozó kérdés. De programmot mindenesetre kérek és várok a t. közoktatásügyi miniszter úrtól arra nézve, hogy azon egyházi felügyeletet, mely más vallásoknál a kinevezett püspökökre, az illető egyháznak minden orgánumára kiterjed, az izraelita vallással szemben mily törvényes elvek alapján, vagy mely praxis alapján szándékolja megoldani. Nyilvánvaló, hogy a felügyeleti jog szempontjából is helyesebb lett volna a reczepczió kérdését a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslattal együtt megoldani, s ha én mégsem járulhatok gr. Szapáry Gyula indítványához, ezt röviden a következőkben okolom meg. (Halljuk! Halljuk!) A kérdés ez idő szerint az, hogy a konfliktus a főrendiház és a képviselőház között miben áll. Abban, hogy a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényt elfogadta a főrendiház is, csak az egyik fejezetet hagyta ki és némely módosítást tett. Mi a másik konkrét és valóságos tény? Az, hogy a reczepczióra vonatkozó törvényjavaslatot úgy, a hogy volt, teljesen és véglegesen visszautasította. Már most, t. képviselőház, ha szabad a főrendiház komolyságában nem kételkedni, úgy ez annyit jelent, hogy ő neki a reczepczió elvileg nem kell. A kérdés tehát az, hogy megtörténhetik-e ez esetben az, hogy a parlament csinálja meg a koncziliáezióra, a transzakezióra az ajánlatot, hogy talán így módosítva egy másik javaslatban el fog az fogadtatni, midőn az elvileg kizárja annak elfogadását? Én gr. Szapáry Gyula képviselő úrnak a következőket ajáulom szives figyelmébe. (Hall•uk! Halljuk!) A vallás szabad gyakorlatáról zóló törvénynyel kapcsolatosan nem kedvezőbb s a helyzet a főrendiházban, de, nézetem szerint, határozottan kedvezőtlenebb, mert ha a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslathoz még azt a pontot is hozzáfűzzük, a mely nekik nem kell, akkor nemcsak ennek chanceait rontjuk meg, de még a másik, a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatnak chanceait is megrontoituk a főrendiházban azáltal, hogy egy oly diszpozicziót vettünk benne fel, a melyre nézve a főrendiház nyilvánvalóan kimondotta, hogy az neki nem kell. Ha már most a törvényhozás saját álláspontjához konzequens akar maradni, és ha — a mint előttem a tények fekszenek — a törvényhozás többségének bölcsesége úgy találta, hogy jobb külön törvénynyel a reczepcziót megoldani: akkora dolgok jelenlegi stádiumában minden lehetséges, csak az nem, hogy a képviselőház inicziativajából történjék egy módosítás, a mely annak elfogadását egyrészt lehetetlenné teszi, másrészt a másik elfogadását is megnehezíti. Ennélfogva, — de nézetein szerint, a parlamenti gyakorlat elveinél fogva is, — akkor, hogyha transzakczióról, ha arról van szó, hogy nem elvi negáczió terén áll a főrendiház, hanem bizonyos módosítások mellett hajlandó valamit elfogadni, akkor az inieziativának ezen kérdés tekintetében nem a képviselőházból, hanem a főrendiházból kell jönnie, és csakis onnan jöhet. Ezzel kimerítettem azon indokokat, a melyek engem arra vezetnek, hogy a benyújtott határozati javaslatok közül inkább csatlakozom a "Wlassics Gyula miniszter úr által benyújtott, mint gr. Szapáry Gyula képviselő úr által beadott határozati javaslathoz. De, t. képviselőház, miután már szőnyegre került és minthogy itt tárgyaltatott is az a másik kérdés, a mely a vallás szabad gyakorlatáról Szóló törvény bizonyos fejezeteinek a főrendiházban felvett rendeleti útra való utasítását érinti, s miután Wlassics Gyula miniszter úr az olvasottságra való hivatkozással bizonyos — nézetem szerint teljesen ferde — közjogi feltételeket állított fel, a melyeknek czáfolatlanúl maradása egy perczig sem lehetséges a magyar törvényhozásban, kegyeskedjék nekem a t. közoktatásügyi miniszter úr megengedni, hogy én olvasottságomat az övével e téren összemérhessem — lévén mindketten augurok ezen a téren — és röviden csak ezeket jegyezzem meg. (Halljuk! Halljuk!) A t. ház előtt fejtegetni sem szükséges, hogy az egész rendeleti útra való terelés kérdése nem egyéb, mint annak a kérdésnek megoldása, hogy a két fél köztíl melyik akarta dupirozni a másikat? Mert a kérdés így áll: vagy ugyanazt a diszpozicziót akarta a kormány rendeleti úton