Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.

Ülésnapok - 1892-455

Í55. országos ülés 1895. hogy az illetékes hatóságok e tekintetben megállapodásra jönnek, ezen kérdés a törvényhozás elhatározása alá vonassék. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Kérem a t. házat, szíveskedjék ezen válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Babó Emil: A t. miniszterelnök úr, úgy látszik, egész más világításban akarja feltüntetni azt a tényállást, melyet én interpelláezióm előterjesztése alkalmával előadtam, előadtam nemcsak, de magával a sérelmes ítélettel és annak indokolásával be is bizonyítottam. Vélekedésem szerint, de azt hiszem, minden egészséges fogalom szerint is ezen esetben a kérdés megítélé sének sarkpontja az, hogy vájjon Leypold Lajos akkor, a mikor a Kossuth gyászszertartásban részt vett, vagyis 1894. évi április harmadika előtti időszakban tényleg be volt-e katonának híva, igen vagy nem ? Mert ha ő azon időszakban ténylegesen behi\ ott katona nem volt, akkor semmiféle katonai becsületbíróság, hívják azt akár becsfííetbíróságnak, akár nem, Leypold Lajos magánténykedéseibe be nem avatkozhatott, és így eljárni vele szemben feljogosítva nem lehetett. En, t. ház, interpelláezióm előterjesztése alkalmával magáról e sérelmes ítéletről és annak indokolásáról semmiféle rabulisztikával el nem csavarható módon bebizonyítottam, hogy Leypold Lajos 1894. évi április hó harmadika előtti időszakban tényleges katonai szolgálatra behíva nem volt, mert magának az ítéletnek indokolása szerint is azt a behívást esak várhatta, neki az csak kilátásba helyeztetett, következésképen a katonai biróság felette eljárni jogosított abszolúte nem lehetett. (Úgy van! balfelől.) A t. miniszterelnök úr, mint mondám, más világításban akarja a tényállást feltüntetni, felhoz oly körülményeket, melyek, mondhatom, reám nézve, a ki az ügyet ismerem, egészen meglepők. A t. kormányelnök úr azt mondja, hogy Leypold Lajos azért lett volna elítélendő, mert a katonai bíróság előtt ellenmondásba keveredett, állítólag hazudott volna, a tekintetben, hogy ő a karszalagot a Kossuth Lajos temetése előtti időszakban is viselte volna. Hát, t. ház, én nem tudom, van-e ennek nyoma a becsületbírósági aktákban, vagy nincsen ; de akár van nyoma, akár nincsen, azt hiszem, hogy ebben a kérdésben nem lehet más indokolásról beszélni, és nem lehet ^mást el is képzelni, mint a mit maga a becsületbírósági ítélet kifejez, vagyis a Kossuth Lajos iránti kegyelet kifejezését, mely az elítélteted egyedüli indokául felhozatott. Én, t. ház, bármennyire rövidnek lássam is a katonai becsületbíróság felfogását, ezen rövid163 látás daczára mégsem tételezhetem azt fel erről a bíróságról, hogy teljesen sötétségben tartson oly körülményeket, melyeket teljes világításba kellett volna hoznia; mondom, bármennyire rövidlátónak tartsam is, mégsem tételezhetem fel e bíróságról, hogy ha a miniszterelnök űr által említett körülmény lett volna az indoka az elítéltetésnek, akkor azt fel nem hozta volna az indokolásban, annyival inkább, mert ezzel az ügynek odiózus voltát is elháríthatónak gondolhatta volna. De, t. ház, ha az ellenmondás lett volna az elítélés alapja, akkor, azt hiszem, az ítélet indokolásában fel lett volna említve, hogy Leypold Lajos »wegen lügenhaften Benehmens« ítéltetett el. Már pedig ez nincsen benne, következésképen nem lehet másról beszélni, mint arról, hogy Kossuth Lajos gyászában való részvétel az ok, mint a mely megsértése azon katonai becsületnek, a melyet megvédeni a t. miniszterelnök úr kötelességében állónak tartotta. (Ügy van! a ssélso baloldalon.) Különben, ha már a t. kormányelnök úr a becsületbírósági aktákra hivatkozik, akkor, azt hiszem, az volna a méltányos és igazságos, hogy közölné azt velünk egész terjedelmében és öszszes részleteiben, és ne szakított volna ki belőlük olyan tételeket, a melyek állítására kedvezők, és elhallgassa azt, a mi kedvezőtlen. Ha a t. ház a becsületbírósági aktákat ismerné, vagy olvasta volna, akkor mindjárt meggyőződnék arról, hogy micsoda az alapja annak az ellenmondásuak, melyet a t. miniszterelnök úr az elítélíelés indokául felhozott. Leypold Lajos azon becsületbíróság előtt azt állította, hogy a fekete karszalagot hordozta Kossuth Lajos temetése előtti időben, hordozta pedig egj közeli rokonának halálára való tekintetből. És Leypold QZQM állítását nemcsak katonai becsületszavára fogadta, de nyolez tanú állításával be is bizonyította. Ezzel szemben azonban az eljárás során előállott egy tiszt, a ki azt mondta, hogy látni vélte Leypoldot április hó 4 én is, vagyis mikor a behívó parancsot már megkapta, ily gyászszalaggal. Ez az az ellenmondás, a mit a t. miniszterelnök úr hazugságoknak minősített, hazugságoknak minősítette Leypoldnak azon állítását, a mit katonai becsületére fogadott és nyolez tanúval be is igazolt, egyetlen egy elszigetelt tanú állításával szemben, a mely, mint feljelentő fél állítása figyelembe se volt vehető és bírói kogniczió tárgyát nem képezhette. (Helyeslés balfelől.) De, t. ház, ebben az esetben azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy azért volt elítélendő, mert ellenmondásba vagy hazugságba keveredett. Hát csodálatos, hogy itt Magyarországon, a hol a legmagasabb politikai körökben szabad lárczius 29-én, pénteken. <íl-