Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.

Ülésnapok - 1892-455

158 455. országos ülés 189*. márczius 2*-én, pénteken. megy. Meit a delegácziók üléseiről akkor, mikor a két delegáczió együttes ülést tart, akképen írnak az osztrák törvényben, hogy »Plenarsitzung-ot tart. Mindkét kifejezés, mely az osztrák törvényekben foglaltatik, míg osztrák által használtatik, addig támadás a magyar közjog ellen; de mikor a magyar közjog egyetemi tanszékében ülő férfiaknak fejébe fészkeli be magát, hát akkor már ez botrány, az már a magyar közjognak megtámadása. (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) Ls épen abból folyik annak a híres tankönyvnek is, mely most ugyan nincsen kezemnél, a magyar közjogot sértő természete, hogy nem az 1867 : XII. tcz. alapján dolgoztatott ki

( hanem annak alapjául vétetett az osztrák 1867. deezember 27-iki törvény, mely csak úgy hemzseg az oly kifejezésektől, melyek részint kétértelműek, részint egyenesen a magyar közjogba ütközők Azt mondja a t. képviselő úr, hogy a magyar oktatásnak a közös hadsereg intézményeiben elég van téve, mert minden magyar honos magyarul taníttatik, minden Magyarországon levő katonai tanintézetben a magyar nyelv taníttatik. Hát engedje meg a t. ház, Magyarországnak minden gimnáziumában taníttatik a német nyelv. Hát itt mi ugyanazon állásponton állunk az általunk felerészben vagy 80°/o-ig fentartott közös katonai intézményekkel, mint a milyen állásponton a német kultúrával szemben a magyar közoktatásügyi intézmények állnak. Hiszen Magyarország azon intézményeknek tulajdonosa, a magyar állam azon intézményekért áldozatokat hoz, azért joga van azt követelni, hogy ottan a magyar nyelv érvényesüljön. Teljesen téves az a felfogás, a melyet itt elrebegett a t. előadó úr, (Derültség a szélső baloldalon.) hogy tudniillik a magyar közoktatás a katonai intézetekben érvényesíttetett. Hiszen nem abból áll a magyar oktatás, hogy a magyar nyelvtant tanítsák, és hogy fentartunk annyit, hogy a magyar ember a saját nyelvét el ne felejtse: hanem a magyar oktatás abból áll, hogy a magyar nyelv több tantárgyra, vagy pedig a tantárgyak jeíenékeny részére kiterjeszíessék. Mit mond az 1867. évi XII. tcz. 4. §-a? Nem azt mondja, hogy mi saját közoktatásunkat, a mi ifjainknak nemzeti nevelését, nemzeti érzületét fel kell, hogy áldozzuk a közös hadseregnek, ellenkezőleg azt mondja: »S valamint egyrészről kész volt Magyarország a múltban és kész leend a jövőben is mindenkor teljesíteni mindazt, a mit a pragmatika szankczió szerint a közös biztosságnak együttes védelme és fentartása mulhatlanúl megkíván: úgy másrészről oly kötelezettségeket, melyek e czéíon túlterjednek s annak elérésére nem elkerülhetlenűl szükségesek, magára nem vállalhat.« Tehát, miután a közös védelemre nézve a katonai oktatásnak teljesen német nyelven, és nem hasonlókép magyar nyelven is folytatása a közös védelemre nem elkerűlhetlenűl szükséges, az 1867: XII. tczikknek szelleméből kifolyólag annál is inkább, mert a törvényben ellenkező intézkedés nem foglaltatik, a magyar nyelvi oktatásnak helye van. (Élénk helyeslés a bal- és ssélső baloldalon.) Az 1867: XII. tcz. sokkal jobban rendelkezik, mint a hogy a t. képviselő urak azt megérteni óhajtják. A 12. §. ugyanis a következőket mondja: »De a magyar hadseregnek időnkinti kiegészítését s az ujonczok megajánlásának jogát, a megajánlás feltételeinek és a szolgálati időnek meghatározását, úgyszintén a katonaság elhelyezését, élelmezését illető intézkedéseket, az eddigi törvények alapján, mind a törvényhozás, mind a kormányzat körében, az ország magának tartja fenn.« Mit teszen a katonai nevelés? A katonai nevelés nem egyéb, mint a hadsereg kiegészítésének egyik módja, mert azért veszik fel az ifjakat a nevelőintézetekbe, hogy ott a hadsereg számára szükséges katonai előképzettséggel biró egyéneket neveljenek. Az tehát tisztán csak a hadsereg és ennek tisztikara kiegészítésének érdekében történik, midőn az 1867: XII. tcz. 12. §-a azt mondja, hoi>y a hadseregnek időnkinti kiegészítését s az ujonczok megajánlásának jogát, tehát a kiegészítési megkülönböztetve az ujonczok megajánlásának jogától, vagyis akkor a kiegészítésnek azt a módját is, a mely a katonai oktatás által a közös hadsereg tisztikarára nézve történik, teljesen Magyarország rendelkezésének tartja fenn. (Élénk "helyeslés a bal- és szélső báloldalon.) Beszélhetnek önök bármit, de az kétségtelenül áll, hogy ha az az 1867: XII. tcz. 12. §-a nem egy nagy valótlanság, nem egy nagy népámítás, nem arra való, hogy Magyarország jogai elkobzására alkotmányos színezet mellett módot és alkalmat nyújtson, hanem ha arra való, hogy Magyarországot a maga kulturális fejlődésében és érvényesülésében meg ne akadályozza és ne gátolja: akkor legalább annyi kellene, hogy létesüljön és érvényesüljön, a mit az 1867 : XII. tcz. 28, §-a tartalmaz, a mely rendeli a paritást és a dualizmust. Miként érvényesül mind a kettő? Hogy a katomii nevelőintézetekben a magyar államnak nyelve nem részesül ugyanazon jogokban, és a kiképzésnek nem képezi ép akkora alapját, mint a német nyelv. A mig a 67: XII. tcz. fennáll, addig a dualizmusnak és a paritásnak is fenn kell állania! Én a közös katonai intézménynek nem vagyok barátja, hanem ellenfele. De mig ez a törvény fennáll, kívánom annak érvényesű-