Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.

Ülésnapok - 1892-455

455. országos ülés 189S. márczius 29-én, pénteken. 143 képező érintkezésben, a levelezésben magyar legyen, hogy azoknak, a kik egyénenkint, évenkint sok ezerén, mint kereskedelmi utazók felkeresik a nemzetiségi vidékeket, külső megnyilatkozásában is a magyarság jusson érvényre, és ezek mindenütt a magyar nemzeti szellemet érvényesítenék, azt hiszem, ha Budapest az lenne Magyarország számára, a mi Paris Francziaország, London Angolország számára, ha a magyar főváros nemcsak külsőleg, hanem egész karakterében annyira eltérő nem lenne a magyar nemzeti szellemtől: akkor ennek a fővárosnak hatása, melyre annyi pénzt költ a nemzet, a nemzeti reform és magyarosítás munkájában máskép érvényesítené befolyását, bizonyára nagy eredményt tudna felmutatni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Azt látjuk, hogy bizonyos irányban, a nemzetiségi irányban, fájdalom, ma is oly viszálykodás, annyi széthúzás van a különböző nemzetiségek között, hogy egyik főfeltételiinknek kell lennie, hogy mindent tegyünk el az útból, a mi az állampolgárok közé az egyenetlenség magvát hintheti. Midőn felekezeti harcz is dúl az országban, akkor még sokkal nehezebb erőteljes, nemzeti politikát követni. Annak, hogy a magyar állam erős nemzetiségi politikát követhessen, első feltétele az, hogy a felekezetek között teljes béke létezzék, vagy a mennyiben viszály volna, a& helyreállíttassák, hogy az állam minden hü" polgárát polgártársai szeretete vegye körül. Lehetetlen, hogy fájdalmas érzés ne fogjon el bennünkef, midőn látjuk, hogy ugyanakkor, midőn alig tudunk megküzdeni a nemzetiségi izgalmakkal, vannak, a kik bontó kézzel, sértő hangon fordulnak az ország azon felekezete felé, mely mindig egy volt a nemzet hazafias és kulturális törekvésével: a magyar zsidóság felé. Mindenesetre igen rossz felfogásról, és merem mondani, hazafiatlan érzületről tanúskodik, hogy ugyanakkor, mikor 60 törvényhatóság mondja el, mennyire veszélyeztetik a nemzetiségi izgalmak a magyar állam létét, ugyanakkor épen a törvényhozás ama házában, a hol bizonyára a jó hangnak, az előkelő modornak kellene uralkodnia, a legnagyobb czudarsággal és bárdolatlansággal olyan Csáky-Pallavicini-féle alakok... Elnök: (Csenget.) Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a törvényhozás másik házának egyes tagjai és azok részéről történt nyilatkozatok ilynemű reflexiók tárgyát itt nem képezhetik. (Ellenmondás a szélsőbalon.) A két ház közti jó viszony és a régi szokás kívánja ezt. Visontai Soma: Köszönettel fogadom a mélyen t. elnök úr figyelmeztetését. Magam is azt mondom, hogy a zsidóság sem vonhatja ki magát az alól, hogy akár az ő gazdasági irányzatát, akár az ő felekezeti életét kellő politikai bírálat alá vegye bárki is. De midőn nem ily bírálatról van szó, midőn egy felekezet legszentebb érzelmei sértetnek meg, midőn kétségbe vonják hazafiságát, és megfeledkeznek azokról a nagy és odaadó szolgálatokról, melyeket a magyar zsidóság a hazának tett, midőn, hogy egyebet ne említsek, a szabadságharcz alatt is vállvetve küzdött a nemzettel, — hisz még ma is élnek a zsidóság oly tagjai, kik kiválóbb bajnokai voltak a szabadságharcának, — ha azt látjuk, hogy a magyar történelem, a magyar költészetnek legkiválóbb művelői közt ott látjuk a magyar zsidóságot, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) ha azt látjuk, hogy a magyar zsidóság ezen földhöz úgy ragaszkodik, a mint azt a költő mondta, hogy itt élned, halnod kell, mert ezen az országon kivül sehol, senki nem igyekszik hazát keresni és nem is kutat haza után; ha azt látják, hogy tehát reá nézve az a magyarság az ő polgári méltóságát, az ő hazafiúi létét képezi, ha az támadtatott meg, lehetetlen el nem zárkózni az elől, hogy azt sohasem sugallhatja a hazafiúi érzés, hanem sugallhatja vagy egy oly hang, a mely egy eldurvult lelkületből képes csak kifakadni, vagy a mely nem bir a saját szivében kellő hazafias érzéssel. De én ezt a kérdést csak azért hozom fel, mert a statisztika azt mutatja, hogy a nemzetiségi vidékeken a magyar zsidóság valóságos misszionárius teendőt végez, a statisztika azt bizonyítja, hogy ott, a hol órákon át megy az ember és, fájdalom, nem hall magyar szót, az oláhságban, a tótságban vagy a németség vidékein, egy-egy szerény viszonyok közt élő zsidó család az, a mely ott maga közt nemcsak a magyar szót műveli, hanem szerény tehetségével igyekszik annak a magyar szónak, a magyar művelődésnek szellemét az ő gyermekébe beleoltani a többi nemzetiségek közt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt látjuk, hogy a hol a nemzetiségi vidékeken valaki a magyar szóra akarja tanítani gyermekeit, a zsidóiskolába küldi, a mely ma fennáll az egyes vidékeken. T. ház! Azért vagyok bátor ezt felemlíteni, mert nekem az a meggyőződésem, hogy habár minden fajnak, tehát a zsidóságnak is vannak rossz tulajdonságai, a hatalommal való szives czimboráskodás, (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) vagy talán a kapitalisztikus gazdasági irányzat túlságos dédelgelése, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) hogy az ellen könyörtelenül kell síkra szállni, az a meggyőződésem, hogy azt, a mi a zsidóságban erre az országra, erre a hazára nézve jó, hogy tudniillik hű fiai ennek a nemzetnek, hogy mindenütt a magyar szónak, a magyar kultúrának zászlóvivői a nemzetiségi