Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.

Ülésnapok - 1892-454

464. omzáges ülés 1895. márezius 88-án, csütörtökön. 121 becsületükben már nincsen veszteni valójuk. A fel­adat tehát az, hogy a párbajok vívásánál ne adassék semmiféle előny, azok ne könnyítesse­nek meg, és különösen ne játszhassak ki a tör­vényt. A mikor ezt mondom, a mostani pár­bajozásnak egy momentuma indít arra, hogy felhívjam a t. háznak és kormánynak figyelmét egy más rendkívül jelentős tünetre. A büntető törvénykönyvben van egy paragrafus, a mely a párbajt, mint bíínt megbélyegzi és annak meg­torlását elrendeli. De valamint a középkorban voltak oly lókusok, a hova a bűnös menekült s a földi hatalom nem tehette rá a kezét, úgy keletkeztek most is nálunk oly lókusok, hol a párbajozok teljes biztonságot találnak. Ha kérdik, mik e helyek, rá kell mutatnom a t. honvédelmi és a t. hadügyminiszterre, mint a honvédség és a közös hadsereg vezetőire, mert újabban a modern társadalomban mindenkor a honvéd ka­szárnyák é közös hadsereg kaszárnyái a párbaj vívás színhelyei; (Felkiáltások a szélső hal­oldalon: Az a helyes/) rá kell mutatnom, hogy micsoda nagy jelentősége van annak, mikor az ország köz­biztonságának, békéjének védő eszköze, a hadsereg oda áll, és nem bocsátja be a polgári igazságot, hogy megakadályozzon egy bíínt, melyet a bün­tető törvénykönyv annak mond. Mert hiszen akár Magyarország igazságügyminisztere, akár főügyésze meg merik közelíteni annak a kaszár­nyának kapuját, vagy oda megy a rendőrség, a kaszárnya kapujától el lesznek utasítva. (Fel­kiáltások a szélsőbalon : Természetes ! Nagyon jól van !) Ekkép bekövetkezhetik az, a mit a t. hon­védelmi miniszter úr a múltkor is helyesnek mondott; mikor tudniillik a katona Förster Ottó képviselő úr mellének szegezte fegyverét, a miniszter úr azt mondta; az a katona megtette kötelességét. Tehát a katona Magyarország főügyészét vagy igizságügyminiszterét, kik egy bűnt a kódex alapján akarnak megaka­dályozni, megállítja a kaszárnya kapujában, ott azokat még le is szúrhatja s a katonai kor­mány azt fogja mondani, hogy megtette a köte­lességét. A honvédelmi miniszter úr, látom, nem méltatta figyelemre azt, a mit mondtam. Kon­statálom tehát még egyszer, hogy nálunk újabb időben a közös hadsereg és a honvédség ka­szárnyái azok a helyek, a hol a párbajok vívat­nak, s a hová a polgári hatóság, a bíróságok közegei nem mehetnek be, hogy azokat meg­akadályozzák. Igen jól tudom, hogy azt, a mit mondok, kommentálhatják, de én Magyarországon isme­rek több rendbeli párbajozókat és többféle párbajáramot. Vannak párbajfelek, melyeknek harczrakelése az egész társadalom helyeslésével találkozik, mert az összecsapás oly oknál fogva KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXIV. KÖTET. történik, melyért a büntetőtörvény s általában a törvény nem adhat kellő elégtételt sem az egyénnek, sem a családnak. De van egy más része a párbajozóknak, — hisz vannak Magyar­országon egyének, a kik a párbajokat egyene­sen mesterségesen csinálják, — a kik, mint becsületbírák mindenüvé odatolakodnak, de a kikről nem lehet bebizonyítani, hogy valaha összemérték volna akár kardjukat, akár pisztolyu­kat bárkivel is. Ezekkel szemben az egész társa­dalomnak a legmegbélyegzőbb eljárást kell követni, és magának a törvényhozásnak is kell intézkednie, hogy a folyton elharapódzó mániá­nak egyszer határ szabassák. Hadd gúnyolód­janak, mintha én a párbajt talán azért akarnám korlátozni, mert nem állnék ki. No hát nem kell nekem ebből a házból se kimenni, hogy rámutassak azokra a férfiakra, a kik az ellen­kezőről vannak meggyőződve; sőt még csak két golyó hiányzik, hogy akár a 25-ik golyó jubileumát üljem, hanem oly jelenségekkel szemben, a minő a nagyváradi eset maga is volt, a midőn a társadalom a legmélyebben megbotránkozott, az ily halogatás az igazság­szolgáltatásnak az a lustasága, az az eltompító eljárás, a mely egyáltalában ilyenekkel szem­ben Magyarországon ujabban lábrakapatt, tart­hatatlan, mert az szüli a legrosszabb vért azoknál, a kik becsűletérzők, az elégtételt meg­adják, de akármilyen kicsinségért, semmiségért életüket feláldozni nem akarják. (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én elvárom Magyarország kormányzatától, valamint, remélem, Magyarország társadalmától, hogy olyan eseteknek ismétlésével szemben társadalmi úton még nagyobb mértékben, mint a hogy a folyamodványok kérik, törvényhozási­lag úgy, a mint kell, megteszi a maga intéz­kedéseit. Különösen pedig, hogy a kormány oda fog hatni, hova hatnia kell, hogy a had­sereg kaszárnyái a törvénynek ily lábbal tiprá­sára rosszul vannak megválasztva, sőt ez min­dig kétszeres bűn, mert lehetetlenné teszi azt, hogy a fennálló törvények, a melyek tiszteletére mindnyájan kötelezve vagyunk, valósággal végre­hajtassanak, ki ne gúnyoltassanak. Ezt tartottam szükségesnek ebből az esetből kifolyólag kijelenteni. Elnök: Kivan még valaki szólani? Hanem, a vitát berekesztem. Minthogy az elintézés ellen, hogy tudniillik a kérvény kiadatik az igazság­ügyminiszternek, kifogás nem is tétetett, azt hi­szem, a ház elfogadja a bizottság javaslatát. (Helyeslés.) Elfogadtatik. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa). Budapest állami ipariskola művezetői évötödös pótlék és szolgálati idejük megállapítása tárgyá­ban kérvényeznek. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom