Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-431

451. országos ülés 1895. február 15-én, pénteken. 69 nek egyáltalán eszményképe tuíajdonkép kizárólag maga a jövedelem alapjára való fektetés Ezt a fogalmat, habár elméletileg áll is, én oly feltétlenül magamévá nem tehetem. Mert meggondolom azt, hogy például én a progresszív adót a földadóra is ki akarom terjeszteni, sőt erre Magyarországon, a hol oly óriási nagy a birtokkülönbség, első sorban szükség van,- és melynek természetéből leginkább lehet kimagyarázni azt a problémát, melyre Horánszky t. képviselőtársam is czélzott, a szoczializmus legxjjabb mozzanatait. De ha én erre rágondolok, teszem azt egész más alakban. A tulajdont minden tekintetben, épúgy, mint az 1848-ikí alkotmány tette, úgy nekünki s respektálnunk kell. En a latifundiumoktól egyelőre egyebet nem kívánok, és nagyon ürülnék, ha a nagy földbirtokosok nem várnák be azt, hogy a törvényhozás rájuk kényszerítené, hanem tennék a maguk szabad eltökéléséből, hogy tudniillik a nagy birtokok egy kis részét engedjék parczelláltatni, vagy parezelláltassák ők magok, és adnák ki azon szegény embereknek, a kik örülnek,ha négyöt holdat bérbe tudnak kapni valahogy. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Mert méltóztassék elhinni, tapasztalásból tudom, hogy az Alföldön mutatkozó szoczializmus egyedül és kizárólag abban találja okát és magyarázatát, mert a legbecsületesebb és legbuzgóbb mívelő, kérve-kérve és drága árt ajánlva, nem képes bérbe kapni földet. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) Miért? Mert a nagybirtokosok vagy házilag kezelik egész birtokukat, vagy pedig kényelmesebbnek találják, ha nagy bérlőknek adják ki, a kiket aztán sehogysem lehet arra rábírni, hogy kis részleteket albérletbe adjanak e szegény földmívesnek. (Igás! Ügy van! a szélsőbalon.) A nagybirtokosok részérő] ez semmi, de semmi áldozattal nem jár; hiszen, hála Istennek, vannak egyesek, kik meg is teszik, hanem általában és nagyban ez kivételt képez. Ha tehát erre is ki akarjuk terjeszteni, én a progresszív adót nem fogadhatnám el oly értelemben, hogy tisztán a jövedelem sujtassék fokozatosan, mert ebből azután a következmény az, hogy a ki intenzive műveli meg a maga birtokát, a ki szorgalmasan dolgozik éjjel-nappal, maga ügyel fel mindenre, az lenne sújtva ezen adórendszer által, összehasonlítva a hanyag földbirtokossal, ki nem gondol vele semmit, és átengedi a művelést alárendeltjeinek. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Tisztán a holdankinti kiméi ést tartom helyesnek, igen természetesen osztályozva az ország különböző vidékei, megyéi szerint. A szeszmonopólium az a másik pont, melyre nézve t. barátomnak jeles beszédében elmondott elveivel egyet nem érthetek. Határozott ellensége vagyok minden monopóliumnak. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem csupán csak elvből, hanem a tapasztalat és gyakorlati élet szempontjából is, és mert veszélyt látok minden xíjabb monopóliumban. Bármiként esűrjükcsavarjuk, bármily szép színekbe akarjuk is ölteni ezen dolgot, egy újabb monopólium, legyen az szeszmonopólium, nem jelentene egyebet, mint a gazdasági élet egy újabb részének államosítását. Ez nem lehet a gazdasági életnek előnyére. Én azt mondom, ellenkezőleg, Magyarországon az államnak közvetlen beavatkozása a gazdasági életbe már is messze túllépte a határt, melyet a józan nemzetgazdászat az állam elé szab. Hiszen kezében van már az államnak az összes dohánygazdászat, a sóbányászat, a bányászatnak más ága is, sőt újabb időben versenyre kelt az igazi iparral is, a gépiparnak sok ágával. ,És itt is bátor vagyok megjegyezni, hogy nem ítélem én azt el általánosságban, ha az állam az iparnak bizonyos ágát kezébe veszi, azért, hogy meghonosítson az országban oly iparágat, mely itt még nem létezik, és a mely az állam nélkül még igen sok ideig talán létre sem jöhetne. De akkor nem szabad az államnak ezzel az ággal tovább foglalkoznia, mint azon időpontig, míg az meg van honosítva, mert akkor azonnal át kell hogy engedje, a magánvállalatnak. Az én meggyőződésem szerint, t. ház, már is messze túlmentünk ezen a téren, és magam részéről sehogysem tudok hozzájárulni ahhoz, hogy most egy újabb monopóliumot hozzunk be. Hiszen ha azon érvek állanak, a melyeket t. barátom felhozni méltóztatott, akkor ugyanezen ezímen a czukoripart is lehetne és kellene monopolizálni. És végre egy harmadik kis eltérést kell jeleznem, és ez arra vonatkozik, a mit t. barátom egy inezidentaliter tett közbeszólásra mondott. A mikor ő hivatkozott szesztermelésünk sülyedésére, arra, hogy az mennyire kiszorult külföldről, és én hozzátehetem azon piaczokhoz, melyeket ő fölemlített, Olaszországot, a hol tíz-tizenkét év előtt majdnem kizárólagos piaezunk volt, most pedig alig szállítunk oda néhány hektolitert, ha egyáltalán szállítunk, mondom, a mikor fejtegette, hogy ennek a külkereskedelem az oka, valaki az én elvbarátaim közül Közbeszólott, hogy közös intézmény. Erre Horánszky Nándor t. képviselőtársam azt mondta, hogy nem az intézményben, hanem a kormányban rejlik a hiba, a mely nem tud eléggé felügyelni arra, hogy abban az intézményben, a mely nem csak osztrák, hanem magyar is, a magyar érdek is érvényesüljön. Engedelmet kérek, távol van tőlem a kor-