Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-431

56 431. országos ülés 1895. február 15-én, pénteken. erre felhívni és szerenesés voltam a helyzet javítására vonatkozó igéretét kinyerni. De annak teljesítése be nem következett. Nem elég az állani tisztviselőitől kételességük teljesítését követelni, hanem azon tisztviselőknek anyagi érdekeit ott, hol igényeik méltányosak, tekintetbe kell venni. Csak így lehet nálunk jobb állami adminisztrácziót elérni; meghozhatjuk a legjobb törvényeket, de ha embareink tisztességes exisztencziáját, a kiken az állami teendőknek egész sorozata és minden részlete nyugszik, nem teszszük lehetővé, akkor a helyes kormányzás szerény felfogásom szerint lehetetlen. Arra kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, ne méltóztassék azokra a régi tabelláris adatokon épült kimutatásokra nagy súlyt fektetni, méltóztassék egész egyszerűen meggyőződést szerezni arról, hogy az a tisztviselő, a ki egyik vagy másik városba, mondjuk például: Aradra van helyezve, megkapja-e az államtól azt az lakbérilletményt, a mely az általa tényleg fizetett lakbérnek megfelel ? Ha azt megkapja, úgy nem szólok semmit, de ha nem kapja meg, okvetlenül gondoskodni kell arról, hogy azon lakbérilletményt, a melyet tényleg fizet, megkapja, vagy különben méltóztassék az államnak neki természetben lakást adni. Más megoldás nincs. Az állam nem követelheti polgáraitól sem az igazságtalan adózást, de tisztviselőitől sem kívánhatja, hogy annak fejében, hogy lakhassák, többet legyen kénytelen kiadni, mint a mennyit az államtói kap. Ezek, t. ház, megengedem, nem nagyon fontos, az állam beléletére nézve nem rendkívüli fontos dolgok, de mégis oly dolgok, melyek közvetve gyakran a legnagyobb nehézségeket, hátrányokat okozzák az államháztartásban. Az adófizetés megkönnyebbítése, az állami tisztviselők helyzetének javítása: két oly elv, mely felfogásom szerint minden kormányzati ágnak, de különösen a pénzügyi kormányzatnak egyik legelső teendője. Csak kérést akartam az igen t. pénzügyminiszter úrhoz eziránt intézni; azt hiszem, szives lesz megígérni, hogy ezen állapotokon segíteni fog, és ha ezt megígéri, úgy a milyen komoly embernek ismerem, igéretét teljesíteni is fogja. Ajánlom tehát ismételve kérésemet szives figyelmébe. Molnár Antal: Horánszky Nándor! Horánszky Nándor: T. képviselőház! (Bálijuk! Halljuk!) Felszólalásomban sem lokális, sem osztályérdekekkel nem kívánok foglalkozni, mert ámbár ezek jogosultságát azon határig, a hol azok az állami érdekekkel találkoznak, minden időben méltányolni szoktam, mégis azt tartom, hogy ennek ideje, helye és alkalma csak akkor van, midőn e kérdések napirenden vannak. Nem vettem észre, hogy előttem szólott képviselőtársam azzal a melegséggel szólt volna az államhivataínokok érdekeiről, a városoknak lakpénz szempontjából való osztályozásáról, a fizetések szempontjából értem a szót, a midőn e kérdés napirenden volt, (Úgy van! a baloldalon.) mert ha akkor szólt volna erről, azzal két dolgot ért volna el, nevezetesen egyfelől kellő időben tett volna tanúságot felfogásáról, másfelől pedig a törvényre talán javítólag is hathatott volna. Boros Béni: Fel is szólaltam! Horánszky Nándor: Bocsánatot kérek, nem vették észre, legalább nem pártolólag szólt, sőt megfordítva, a legmelegebben pártolta a kormány azon előterjesztését, melyet akkor én nem tartottam megfelelőnek, t. képviselőtársam pedig megfelelőnek tartott. (Úgy van! bal felől.) Az adóhivatalok berendezését és ezen berendezésfolytán azok szaporítását a magam részéről is mindig komoly megfontolás tárgyává tettem, valahányszor ez a házban szóba jött, valamint megfontolás és pártolás tárgyává tettem az állami hivatalnokok azon érdekeit is, a melyeket a fizetésrendezés nem elégített ki, melyet azonban én meg nem szavaztam, t. képviselőtársam pedig nemcsak megszavazott, hanem azzal a szokott melegséggel és bizalommal is pártolta, (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) mely az ő álláspontját s eljárását e házban minden időben jellemezte. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) De, t. ház, ha már e mozzanatnál vagyunk, miután erre t. képviselőtársam alkalmat szolgáltatott, legyen szabad egy dolgot megjegyeznem, s ez az, hogy ha az államnak akár adminisztraczionális érdekeit, akár politikai, akár anyagi érdekeit puszta bizalmi szavazatokkal kielégíteni lehetne, akkor boldogabb ország nem volna, mint Magyarország, mert a bizalom oly csövestül, (Derültség bal felől.) bár néha indokolatlanul is, szóles e világon sehol nem jelentkezik, mint a magyar parlamentben, (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) a hol minden vizsgálat, sokszor minden megfontolás, sokszor talán az igazságos érdekek kielégítése nélkül is mindig ez az egyetlen álláspont, a melyből kifolyólag a kormány eljárásának épúgy, mint a közszüksóg kielégítésének megítélése találkozik. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Hegyen-völgyön lakodalom volna Magyarországon, tejbea-vajban fürödnek mindenki, ha tisztán bizalmi álláspontokkal, bizalmi szavazatokkal ki lehetne elégíteni mindazon érdekeket, melyek az állami háztartás rendjét, a politikai törekvések kielégítését és azon magasabb állami szempontokat illetőleg, melyeknek egyedül kellene e házban dominálniuk, felmerülnek. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Fájdalom azonban, t. ház, hogy a bizalom mennyire kevés arra, hogy egy ország helyzete és sorsa