Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-431

56 431. országos ülés 1895. február 15-én, pénteken. erre felhívni és szerenesés voltam a helyzet javítására vonatkozó igéretét kinyerni. De annak teljesítése be nem következett. Nem elég az állani tisztviselőitől kételességük teljesítését követelni, hanem azon tisztviselőknek anyagi érdekeit ott, hol igényeik méltányosak, tekin­tetbe kell venni. Csak így lehet nálunk jobb állami adminisztrácziót elérni; meghozhatjuk a legjobb törvényeket, de ha embareink tisztes­séges exisztencziáját, a kiken az állami teen­dőknek egész sorozata és minden részlete nyug­szik, nem teszszük lehetővé, akkor a helyes kormányzás szerény felfogásom szerint lehetet­len. Arra kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, ne méltóztassék azokra a régi tabelláris adatokon épült kimutatásokra nagy súlyt fek­tetni, méltóztassék egész egyszerűen meggyőző­dést szerezni arról, hogy az a tisztviselő, a ki egyik vagy másik városba, mondjuk például: Aradra van helyezve, megkapja-e az államtól azt az lakbérilletményt, a mely az általa tény­leg fizetett lakbérnek megfelel ? Ha azt meg­kapja, úgy nem szólok semmit, de ha nem kapja meg, okvetlenül gondoskodni kell arról, hogy azon lakbérilletményt, a melyet tényleg fizet, megkapja, vagy különben méltóztassék az állam­nak neki természetben lakást adni. Más meg­oldás nincs. Az állam nem követelheti polgá­raitól sem az igazságtalan adózást, de tisztvise­lőitől sem kívánhatja, hogy annak fejében, hogy lakhassák, többet legyen kénytelen kiadni, mint a mennyit az államtói kap. Ezek, t. ház, megengedem, nem nagyon fontos, az állam beléletére nézve nem rendkívüli fontos dolgok, de mégis oly dolgok, melyek közvetve gyakran a legnagyobb nehézségeket, hátrányokat okozzák az államháztartásban. Az adófizetés megkönnyebbítése, az állami tisztvise­lők helyzetének javítása: két oly elv, mely fel­fogásom szerint minden kormányzati ágnak, de különösen a pénzügyi kormányzatnak egyik legelső teendője. Csak kérést akartam az igen t. pénzügyminiszter úrhoz eziránt intézni; azt hiszem, szives lesz megígérni, hogy ezen állapo­tokon segíteni fog, és ha ezt megígéri, úgy a milyen komoly embernek ismerem, igéretét tel­jesíteni is fogja. Ajánlom tehát ismételve kéré­semet szives figyelmébe. Molnár Antal: Horánszky Nándor! Horánszky Nándor: T. képviselőház! (Bálijuk! Halljuk!) Felszólalásomban sem lokális, sem osztályérdekekkel nem kívánok foglalkozni, mert ámbár ezek jogosultságát azon határig, a hol azok az állami érdekekkel találkoznak, min­den időben méltányolni szoktam, mégis azt tar­tom, hogy ennek ideje, helye és alkalma csak akkor van, midőn e kérdések napirenden van­nak. Nem vettem észre, hogy előttem szólott képviselőtársam azzal a melegséggel szólt volna az államhivataínokok érdekeiről, a városoknak lakpénz szempontjából való osztályozásáról, a fizetések szempontjából értem a szót, a midőn e kér­dés napirenden volt, (Úgy van! a baloldalon.) mert ha akkor szólt volna erről, azzal két dol­got ért volna el, nevezetesen egyfelől kellő idő­ben tett volna tanúságot felfogásáról, másfelől pedig a törvényre talán javítólag is hathatott volna. Boros Béni: Fel is szólaltam! Horánszky Nándor: Bocsánatot kérek, nem vették észre, legalább nem pártolólag szólt, sőt megfordítva, a legmelegebben pártolta a kormány azon előterjesztését, melyet akkor én nem tartottam megfelelőnek, t. képviselőtársam pedig megfelelőnek tartott. (Úgy van! bal felől.) Az adóhivatalok berendezését és ezen be­rendezésfolytán azok szaporítását a magam részé­ről is mindig komoly megfontolás tárgyává tet­tem, valahányszor ez a házban szóba jött, vala­mint megfontolás és pártolás tárgyává tettem az állami hivatalnokok azon érdekeit is, a melye­ket a fizetésrendezés nem elégített ki, melyet azonban én meg nem szavaztam, t. képviselő­társam pedig nemcsak megszavazott, hanem azzal a szokott melegséggel és bizalommal is pár­tolta, (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) mely az ő álláspontját s eljárását e házban minden időben jellemezte. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) De, t. ház, ha már e mozzanatnál vagyunk, miután erre t. képviselőtársam alkalmat szolgál­tatott, legyen szabad egy dolgot megjegyeznem, s ez az, hogy ha az államnak akár adminisz­traczionális érdekeit, akár politikai, akár anyagi érdekeit puszta bizalmi szavazatokkal kielégí­teni lehetne, akkor boldogabb ország nem volna, mint Magyarország, mert a bizalom oly csö­vestül, (Derültség bal felől.) bár néha indokolatla­nul is, szóles e világon sehol nem jelentkezik, mint a magyar parlamentben, (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) a hol minden vizsgálat, sokszor minden megfontolás, sokszor talán az igazságos érdekek kielégítése nélkül is mindig ez az egyet­len álláspont, a melyből kifolyólag a kormány eljárásának épúgy, mint a közszüksóg kielégí­tésének megítélése találkozik. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Hegyen-völgyön lakodalom volna Magyarországon, tejbea-vajban fürödnek min­denki, ha tisztán bizalmi álláspontokkal, bizalmi szavazatokkal ki lehetne elégíteni mindazon ér­dekeket, melyek az állami háztartás rendjét, a politikai törekvések kielégítését és azon maga­sabb állami szempontokat illetőleg, melyeknek egyedül kellene e házban dominálniuk, felmerül­nek. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Fájdalom azonban, t. ház, hogy a bizalom mennyire ke­vés arra, hogy egy ország helyzete és sorsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom