Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-448

456 448. országos ülés 1895. márczius 12-én, kedden. a dolgokról nyíltan és őszintén a nemzet előtt, indokolva a lemondás szükségét és megállhatóságát, és nem helyezkedett volna arra a kétértelmű" és kétes álláspontra, hogy az elveket talán még ma is jóknak és helyeseknek tartja az ország érdekében, csakis azoknak megvalósítását nem tartja időszerűnek. Mert ez nem az őszinteség hangja, t. ház. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Másfelől, ha ez ily alakban történt volna, bizonyára megkímélte volna a parlamentarizmust azon ádáz és szerencsétlen fejlődéstől, a melybe épen oly eljárások után jut az ország, a parlament és a nemzet, a midőn a tettekben, a felfogásokban és nyilatkozatokban nem látja azon őszinteséget, a mely egyedül felelt volna meg a ténynek magának, a mely expiálta volna esetleg ezen lépés horderejét annyiban, hogy nem tapadt volna és nem fűződhetett volna ahhoz a felfogások azon kétértelműsége, a mely még azt sem zárja ki, hogy valamikor az 1867. évi XII. tcz. megváltoztatására irányuló törekvések élére álljon. (Helyeslés a baloldalon.) A második, a mit megjegyezni kívánok, hogy én egyénileg nem hiszem, — sokszor volt alkalmam e tekintetben nyilatkozni, — hogy t. képviselőtársam ezen fontos lépését eléggé expiálta volna az a politika, a mely az ügyek vezetésében az ő nevéhez és működéséhez fűződik. (Helyeslés a baloldalon.) A mi 1875-től fogva történt egész addig, a míg ő az ügyek élén állott, az kétségbevonhatatlanul tartalmaz haladást és fejlődést is a nemzet életében. De bárki állt volna az ügyek élén, ez bekövetkezett volna a dolgok természetes erejéből, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) a mint bekövetkezett az 50 es években az abszolút korszak alatt az a gazdasági és erőfejlődés, a mely nem a kormányzat jóságának tulajdonítható, sőt az azt akadályozta, de a mely, daczára a kormányzatnak, önmagából fejlődött, mert a viszonyok ereje és hatalma viszi előre a nemzeteket az önműködésben és azon tevékenységben, a melynek eredményei meglátszanak a nemzet anyagi életén és a nemzetnek erőteljességén. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De, t. képviselőház, hogy azon sok irányú szerencsétlenségek, a melyek e nemzetnek és országnak íeje fölött összetornyosúltak, és akár pozitív működés, akár negatív mulasztások íolytán előállottak az ő kormányzásához vannak kötve, azt kétségbe vonni nem lehet. Felelős egy kormány azért is, a mi történt nemcsak akkor, ha azoknak a bekövetkezésére az ő pozitiv működése és ténykedése volt irányadó, de felelős akkor is, ha az ő miilasztásai következtében állottak elő. Már pedig nemcsak én, hanem gr. Csáky Albin is felsorolta egy részét azoknak a bajoknak, a melyek a nemzet feje felett össze vannak tolulva; hogy ezért főkép azok felelősek, a kik az ország ügyeit vezették, a kiknek működéséből fejlődött ki ezen szerencsétlenség, azt — gondolom — tagadni egyáltalán nem lehet. Hogy tehát a történtek nem expiálják azon mulasztásokat, melyek 1875. óta elkövettettek, azt vallottam, vallom és hiszem, s azt gondolom, hogy e tekintetben a fenforgó tények szolgáltatják nekünk a legfényesebb bizonyítékot arra, hogy azon lépésnek következményei nem mentették ki azon lépésnek nagy horderejét, a melyet a t. képviselő úr 1875-ben épen a nemzeti fejlődés érdekében tenni jónak látott. (Igaz! Úgy van! balfelől.) T. képviselőtársam tegnap nyilatkozván a fúzióról is, igyekezett ennek a fúziónak a medrét ásni, nem abban, hogy azt keresse, és hogy mi az, a miben egyetértünk, hanem abban, hogy lépten-nyomon azt hegyezte ki: mi az, a miben egyet nem értünk. Sőt tovább olyan homályos formulákkal is élt, a melyeket a magam részéről kell, hogy elhárítsak és visszaixtasítsak. (Halljuk!) T. képviselőtársam egyebek közt megemlékezvén a hadsereg kérdéséről, a következőket is mondotta: (Olvassa.) »De, t. ház, mi a legégetőbb kérdés, a minek egyes részletei ma is előtérbe tolatnak? A hadsereg kérdése. Azt pedig, minden egyebet mellőzve, nem tartottam bolygatandónak, mert egy felépített, erőteljes, hatalmas véderői szervezetet megbontani akkor, mikor az összes államok fegyverkeznek, hazafiúi szempontból is nagy könnyelműség lett volna.« (Halljuk!) Hát kire értette ezt a t. képviselőtársam? Nem mondotta meg, hanem azt mondotta, hogy általában szól. De hogy abból a körülményből kifolyólag, mert a fúzióról is szólott, ezeket ránk is értette, az, gondolom, kétségtelen. Miért szól tehát ily homályos formulákban ? (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Miért nem mondja meg, hogy kire érti e felfogást? Elég emberek vagyunk mi arra, hogy ha ránk érti, azzal megküzdjünk. Nem! A t. képviselő úr ezt egy nagy homályba burkolta, burkolta azért, hogy azok a felfogások, hogy meg akarják bontani a hadsereg szervezetét, ránk is illeszthetők legyenek. (Úgi van! a baloldalon,) Engedelmet kérek, t. képviselőház, de a ki egy általa esetleg szükségessé válhatónak gondolt ftizió érdekében akként akar eljárni, hogy ennek árka ne ásassék mélyebbre, hanem megfordítva annak útja egyengettessék, az egy ilyen homályos formulában mely csak árnyékot vethet azokra, a kikkel esetleg a fúziót akarja, épen a fúzió akadályát keresi. Ez, azt gondolom, világos. (Úgy van! a báloldalon.)