Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-446

418 446. országos ülés 1895. márezrus 9-én, szombaton. Albert elvi álláspontját, de nem gyanusítottam egy árva szóval sem, nem vádoltam azért azzal, hogy ő kormánypártivá lett. Ellenkezőleg én közvetetlenűl azok után, a miket t. barátom, Ábrányi Kornél felolvasott, ezeket mondottam, és ebben állott egész támadásom érvelése és éle: (Olvassa.) »Távolról sem akarok neki, tudniillik Ápponyinak szemrehányást tenni azért, hogy ő e törvényjavaslatot támogatja, illetőleg az alapeszmét, mely abban nyilvánul, tudniillik a közigazgatás államosítását, magáévá teszi. Ez igen természetes, hiszen ez az ő gyermeke, a kit mások elkeresztelteké Épűgy, mint a mi gyermekeink voltak azon törvényjavaslatok és refor mok, a melyeket szintén elkereszteltek. Polónyl Géza: Nem elkereszteltek, hanem körülmetéltek. (Derültség.) Helfy Ignácz: (Olvassa.) »És ha a t. képviselő úr ott, azokról a székekről terjesztette volna be a maga által konezipiált javaslatot mindazon körülírásokkal;, a melyeket ő kontemplált, én akkor is ellene szavaznék, de érteném, és tisztelettel hajolnék meg az ő meggyőződése előtt. De mikor az nem úgy terjesztetik elő, a mint ő óhajtotta, a mikor nincsenek meg azok a garancziák, a melyekhez ő kötötte az államosítás eszméjét^, ezen csodálkoztam. Ebben van a különbség. Mi elfogadtunk egy oly javaslatot, a mely teljesen megfelelt a mi kívánalmainknak. (Zajos ellenmondás a szélső baloldalon.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek! Helfy Ignácz: Bocsánatot kérek, a házszabályok keretén belül nekem nincsen jogom más dolgokra kiterjeszkednem. Én csak szavaimnak értelmét akartam konstatálni, és úgy hiszem, hogy azzal, a mit felolvastam, igazoltam azt, a mit a tegnapi napon állítottam és ismételtem, hogy sem én, sem tudtommal elvbarátaim akkor gr. Apponyi Albertet azért, mert támogatott egy oly javaslatot, mely az ő becsületes meggyőződésének megfelelt, daczára annak, hogy mi elvből ellene voltunk, nem vádoltuk azzal, hogy ellenzéki kötelességét nem teljesíti többé, és hogy ez által kormánypártivá lett. (Helyeslés a szélsőbalon.) Csak enynyit akartam megjegyezni. Molnár Antal jegyző: Gr. Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nagyon röviden óhajtok erre az inczidentális kontroverziára nyilatkozni. Megjegyzem, nem személyes kérdésben, hanem a napirenden levő tárgyhoz írattam fel magamat; de daczára ennek, felszólalásom alig fog azon kereten túlmenni, mely még személyes kérdés ezímén is jogot adna nekem a felszólalásra. Nagyon röviden akarok ebben az inczidentális kontroverziában nyilatkozni; mert hiszen nem én kezdeményeztem azt, és felszólalásaimban arra alkalom nem foglaltatott. Én egyáltalában nem foglalkoztam sem korábbi beszédeimben, sem ezen alkalommal mondott beszédemben azon eljárás kritikájával a melyet a t. függetlenségi párt egy része a kormány egyházpolitikájával szemben követett. (Halljuk! Halljuk!) Én nem is tartom lehetségesnek, hogy az ellenzéknek magatartására nézve a kormány által beadott javaslatokkal szemben, olyan javaslatokkal szemben, melyek az ellenzék meggyőződésével tárgyukban, főbb vonásaikban egyeznek, mondom, nem tartom lehetségesnek, hogy erre nézve egy abszolút értékű, minden időben és körülmények közt alkalmazható szabályt felállítsunk. (Úgy van! balfelól.) Én azt hiszem, hogy ez a helyzetnek mérlegelésétől, az összes körülményektől s különösen annak mérlegelésétől függ, vájjon egy önönmagában véve helyesnek elismert kezdeményezés támogatásával nem adtunk-e erőt olyan helytelen irányzatoknak, melyek sokkal nagyobb fontossággal bírtak a mi szemeinkben, mint azon részlet, melyet a kormány tevékenységében helyesnek elismert. Ép ezért, t. ház, nekem nem volna okom ezen kontroverziával foglalkozni, ha az én t. barátom, Helfy Ignácz, nem akarta volna a mi eljárásunk és a t. ház azon padjain ülő t. barátaink eljárása közt a parallelát odáig kiterjeszteni, hogy az ő eljárásuk velünk szemben a közigazgatási törvényjavaslat tárgyalása alkalmával sokkal barátságosabb, sokkal lojálisabb, — nem tudom, — sokkal kollegiálisabb volt, mint az, a mit a ház ezen pártjának részéről tapasztaltunk. Nos, t. ház, itt t. barátomat emlékezete kissé cserben hagyta. Mert midőn t. barátom azt mondja, hogy sem ő, sem az ő tudtával elvbarátainak egyike sem tett nekem annak idején szemrehányást a közigazgatási törvényjavaslat tárgyalása miatt, akkor saját szavaival is ellenkezésbe jön, mert azokban a szavakban, melyeket ő most felolvasott, az foglaltatik, hogy ő nem tenne nekem szemrehányást, nagyon természetesnek tartaná, ha én az azon elveken alapuló törvényjavaslatot benyújtanék, azon helyeken ülve, és ha azon javaslat teljesen megfelelne mindazon követelményeknek,^ melyek az én programmomban foglaltatnak. 0 tehát két kritériumot állított fel, melyek egyike az, hogy a javaslat objektíve megfeleljen azon kellékeknek, melyek az én programmomban foglaltatnak, a másik kritérium pedig, melyek mellett ő igen természetesnek, igen jogosnak tartaná a javaslatnak általam történő támogatását és benyújtását, az volt, hogy én azt arról a helyről nyújt-