Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-446
416 446. msszAge* ülés 1SÖ5. márczins 9-én, szombaton. azokkal, a miket Apponyi Albert 91-iki beszédéből felolvasott, ne lássam igazolva a függetlenségi párt azon részének eljárását annál inkább, mert ha azon kötetben tovább lapozott volna, megtalálta volna, hogy Apponyi Albert akkori eljárásáról miként nyilatkozott senki más, mint Helfy képviselő t. barátom, (Élénk derültség balfelöl. Halljuk! Halljuk!) így szólt: (Olvassa.) »Nyílt titok, hogy igazi oka annak, hogy ez a javaslat a magyar törvényhozás elé került, nem az, a mit senkisem állíthat, mintha ez egy általánosan érzett szükségből, vagy a közvélemény követeléséből származott volna; nem, hanem ez tisztán politikai taktika, azon ezélból, hogy kivegyék gróf Apponyi kezéből azt az egyetlen fegyvert, melyet önök ellen használt; mely őt önöktől megkülönböztette. Fontos az a szerep, melyet gróf Apponyi e kérdésben játszik, az eredményre nézve is, mert nem szenved kétséget, — és ezt őszinte sajnálattal konstatálom, — hogy az a körülmény, hogy ez a javaslat az eddigi ellenzék padjairól, azon oldalról (A baloldalra mutat.) támogattatik, mindenesetre sokkal többet használ önöknek, mint azon összes beszédek, melyek ama padokról (A jobboldalra mutat.) elmondattak, vagy még elmondatni fognak.« (Zajos derültség balfelöl és a szélsőbal egy részén.) Engedje meg, hogy én az ő eljárásukról se mondjak egyebet. Én is csak azt mondom: nyílt titok, hogy annak, hogy az egyházpolitikai javaslat a törvényhozás elé került, nem az az oka, a mit senkisem állíthat, mintha általánosan érzett szükségből, v;.gy a közvélemény követeléséből származott volna, (Élénk tetszés balfelől.) hanem tisztán parlamenti taktika a ezélból, hogy kivegyék gróf Apponyi kezéből a második fegyvert is, és engedjék meg, hogy én is azt mondjam: sajnálom, hogy e politika azon padokból támogattatott, melyek többet használtak önöknek, (A jobboldalra mutat) mint az összes ott elmondott és az elmondandó beszédek. (Zajos derültség, tetszés és taps a baloldalról és a szélsőbal egy részén.) Végezetül legyen szabad egy másik személyes kérdésre is reflektálnom, a mennyiben múltkori beszédemnek a nemzet hegemóniájára és a régi privilégiumokra vonatkozó részét a túloldalon többen kifogásolták^ nemcsak történelmi, hanem politikai szempontból is. (Halljuk! Halljuk !) A mi a történelem szempontjából felhozott kifogásokat illeti, azokkal én vitába sem ereszkedem, mert az a formula, hogy 1848-ban nem mi szüntettük meg a privilégiumokat, hanem kitártuk azokat azok számára is, a kik azokban addig részt nem vehettek, — az csak egy szellemes szójáték, de az én állításom igazságából semmit le nem vou; valamint abból sem, hogy a régibb privilégiumok illegitim maradványai még most is grasszálnak és uralkodnak ebben az országban. Mert, t. ház, mi volna az más, mint a régibb privilégiumok illegitim maradványa, hogy a t. többség még a szabadelvfíséget is privilégiumnak tekinti, (Zajos tetszés a baloldalon.) a melyből mindenkit kizár, a ki nem a t. szabadelvű vagy a kormánypárt balszárnyának soraiban foglal helyet; mi volna más ? mint a régi privilégiumok illegitim maradványa, hogy a t. kormány és többsége az ellenzéket még ma is jobbágynak tekinti, (Zajos tetszés a baloldalon.) a kivel szántat, vettet az eszmék parlag mezéjén, és a mikor megnő a növény, akkor szépen learatja, (Zajos tetszés a baloldalon.) épúgy, mint a feudális korban; mi volna más, mint a régi privilégiumok illetéktelen maradványa, hogy a t. többség tagjai nagyrészükben most is utasítás alapján jönnek be a képviselőházba, csakhogy az utasítást nem a választók adják, hanem a kormány adja a választóknak. (Zajos tetszés balfelől.) Ezek mind nem a régi privilégiumok illegitim maradványaié? Politikai szempontból azt hozzák fel, hogy kár volt ezt kimondani, mert ez felháboríthatja a nemzetiségeket^ és saját gyengeségünk bevallása. De ugyan miben ? Volt-e az mondva, hogy a magyar faj a privilégiumokat nem maga adta-e magának, hanem mástól kapta? Volt mondva az, hogy illetéktelenül volt birtokában ? Volt mondva az, hogy elvették tőle, míg maga oda nem adta ? Mindez nem volt mondva. Akkor hát miben volt ebben a politikai gyengeség bevallva? Nem is a politikai gyengeség bevallásáról van itt a szó, hanem egy téves iránynak konstatálásáról és pedig nem is annyira a múltra, mint inkább a jövőre nézve. És erről még igen sokszor lesz szó, mert a mi a múltban elegendő volt, az a jövőre nézve a magyar állam felépítésére már nem elegendő. És nem abban van a veszély a magyar fajra és hegemóniára nézve, ha ily téves irányokat konstatálunk, és az igazságot megmondjuk, hanem sokkal több veszély van azokban a hamis illúziókban, melyeket a miniszteri székekről hallunk terjeszteni és hirdetni, (Igaz! Úgy van! bálfelöl.) az oly hamis illúziókban, — sajnálom, hogy ebben Polónyi Géza képviselő úrral egyet nem érthetek, — mint a milyet a belügyminiszter úr kifejezett azzal, hogy ha ő a néptanítót beveszi az anyakönyvvezetők közé, többet használ a nemzeti eszmének, mint a nemzeti párt és Bartha Miklós összes eddigi tevékenysége. (Halljuk!) Az a nemzeti eszme rendkívül furcsán hangzik, valahányszor arról az oldalról (a jobb-