Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-446

410 446. országos ülés 1895. márczius fl-én, szombaton. szetesen más schema szerint, és más kihágási esetben, mint az a külföldiekre alkalmaztatik. Már most mi történik, t. ház, nálunk? Itt egy furcsa konfúzió áll be Magyarország és Horvátország közt a községi illetőség szempontjából. Ki hinné azt, t. ház, hogy Magyarországon és Horvátország területén vannak amfibiális községi illetőségűek is, (Derültség.) tudniillik egyszerre lehet valaki horvát és magyar községi illetőségű polgár. Csodálatos, csak Magyarországon lehet ilyen abszurditás. A horvát Heimatsgesetz szerint, már hogy horvátul hogy hívják, nem tudom, szóval a községi illetőségről rendelkező törvényben van egy szakasz, mely azt mondja, hogy ha valaki Horvát-Szlavón ország területén hivatalt kap, legyen az vasúti, papi vagy községi hivatal, azon a napon, a mint hivatalát elfoglalja, azon község illetőségéhez tartozik, a melyben hivatalt visel. Ez egy furcsa naczionalizácziós törekvés. Elég az hozzá, ha valaki, a ki magyar községi illetőségű, ha Horvátország területén hivatalnoknak kineveztetik, a nélkül, hogy itt községi illetőségét elvesztette volna, ott azt megszerzi. Hát, t. ház, meglehet, hogy Premus Gáspár esetében is lehet ezt a furcsa analógiát alkalmazni. Nem tudom, mióta titkár Premus úr, mióta nem, lehet, hogy bir községi illetőséggel Horvátországban, lehet, hogy nem, lehet, hogy elvesztette magyar községi illetőségét, lehet, hogy nem, de annyi kétségbe vonhatatlan, hogy ez a Premus Gáspár a naczionáló szerint Perlakon született magyar ember, kétségbe vonhatlanül magyar állampolgár, az volna még akkor is, ha nem Perlakon, banem Horvátországban született volna, és ennélfogva reá, mint nem külföldire szóló, a külföldiekre tolonczozási intézkedést alkalmazni nem volna szabad, nem volna lehetséges. (Úgy vem! a szélsőbalon.) Ezzel a thémával, t. ház, a magam részéről végeztem, és csak még egyre akarom a t. belügyminiszter úr figyelmét felhívni, ő maga is elismerte, hogy a tolonezszabályzat helytelenül van szövegezve. Hiszen próbáltunk mi erre már mindenféle espedienst, a volt igazságügyminiszter úr eleget beszélhetne erről a dologról; de megállapítottunk már egy közjogi disztinkeziót, például a házassági jogról szóló törvényben már benne van, hogy »Magyarországon községi illetőséggel biró magyar állampolgár Horvát-Szlavonországban, szent István koronája alatt«, továbbá : »Horvát-Szlavón-országokban községi illetőséggel biró magyar állampolgár« stb. Szóval megtaláltunk egy disztinkeziót, a mely azt tartalmazza, hogy az állampolgárság egy, de a községi illetőség kétféle. Ennek figyelembe vételével, ha a belügyminiszter úr szükségét látja a tolonczozási eljárásnak magyar és horvát-szlavón terűlet között, nézetem szerint nem szükséges a nemzetközi elveket háborgatni, és nem szükséges a külföldiekre szóló rendelkezéseket alkalmazni, hanem tessék megfelelő törvényjavaslatot a képviselőház elé terjeszteni, hogy ezen kérdés a közös törvényhozás által kellőleg megfontolva úgy oldassék meg, hogy erre nézve a közjogi vonatkozásokban a magyarországi állampolgárságra és területi integritásra vonatkozólag semmiféle hátrányos konzequenezia vonható ne legyen. (Helyeslés a szélsőhalon.) T. ház! A magam részéről ezzel a thémával végeztem is ; most csak rátérek a tanítókról szóló diszpoziczióra. És pedig, t. ház, e tekintetben előre is kijelentem, hogy én a t. belügyminiszter úrnak azt az az álláspontját, hogy ő az eredetileg kontemplált községi jegyzők helyett a tanítókra akarja ruházni az anyakönyvvezetést, nemcsak helyesnek tartom, de a magam részéről szívem mélyéből üdvözlöm is. (Zaj és közbeszólás balról.) Hát ez felfogás dolga, és mihelyt Remete Géza t. barátom fejével fogok gondolkozni, mindig úgy fogok cselekedni, a mint ő mondja; de egyelőre engedje meg, hogy a magam eszével gondolkozzam. (Derültség.) Én hallottam a t. belügyminiszter úrnak tegnapi beszédjében azt, hogy gróf Apponyi Albert és pártja összes beszédei a nemzetiségi kérdés egész területén nem csináltak olyan hasznot, mint a mennyit ez az ő egy intézkedése használni fog. Egész őszintén megvallom, hogy én is ezt hiszem. De hogy tapintatos dolog-e a belügyminiszteri székből a dobbal való verébfogásnak ezt a mesterségét űzni, és az amúgy is felizgatott nemzetiségeket ezen intenczióval, az erre való figyelmeztetéssel mintegy provokálni, ez már a dolog taktikai oldala, és erre nézve méltóztassék megengedni, hogy én a belügyminiszter úrnak ezen eljárását nem tartom egészen helyesnek vagy szerenesésnek, s ezért a magam részéről ezt a dolgot nem is folytatom. A mi engem arra vezet, hogy a tanítók alkalmazását helyesebbnek tartsam, mint a jegyzőkét, az röviden a következő. En őszintének "veszem a kormánynak azt a nyilatkozatát, hogy a házassági jogról és az anyakönyvvezetésről szóló törvény végrehajtásánál a paczifikäczió terére szándékozik lépni. Én megengedem, hogy ez így van. A magyar közéletben a községi jegyző, az állami és községi élet ezen mixtum composituma, vagy ha úgy tetszik, állami és községi omnibusz, annyiféle vonatkozásban találkozik a polgárokkal, a hol mindent, csak szimpathiát nem szerezhet a maga számára még a kormánypárt körében sem. így találkozunk vele különösen populáris adó-