Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-429

429. országos filés 1895. február 12-én, kedden. 15 igy a gazdasági szeszgyárak termelése szaporíttathassék; a szeszárakat fixirozni kell hosszabb időre, mert ha e szeszárak folyton ingadoznak, akkor hogy tudja az a szeszgyáros, a kinek bizonyos hosszabb időre kell a hozzá szükséges eszközöket beállítania, az üzemet elegendő haszonnal berendezni? Nagyon fontos kérdés ez is például a gazdasági szeszgyár-adónál: azt a visszatérítést, a mely őket megilleti, miként kontemplálja a kormány a szeszmonopólium alkalmával nekik visszafordítani ? Fontos továbbá az is, hogy vájjon az igen t. kormány miként akarja a szeszíinomítókat igénybe venni? Maga a kormány akarja-e kezeléséhe venni, és mikép fogja például a kormány a szeszközraktárakat is felállítani ? Ezek mind olyan kérdések, a melyekre az igen t. miniszter úrtól választ nem kaptunk. Igen kérem, hogy a mennyire lehetséges, a mezőgazdasági szeszgyárak és a gazdasági közönség érdekében erre vonatkozólag felvilágosítást adui szíveskedj ék. (Helyeslés halfelol.) Bartók Lajos jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! Hazánknak talán legeslegrégibb iparága a bányászat. Ez pedig — noha a jelen időkben is igen szép jövedelmet hajt az államnak — ritkán kerül szóba a házban, és a műit évi pénzügyi bndget tárgyalása alkalmával csak két, talán három képviselő reflektált röviden ezen nagyfontosságú iparágra. Akkor az akkori t. pénzügyminiszter úr azon körülményekre vonatkozólag, a melyeket neki különösen figyelmébe ajánlottunk, Seímecz, Bélabánya, Körmöezbánya, részben pedig a másik csoport: Nagy- és Felső-bánya környékén az ezüst-diszázsió következtében Ínségbe jutott derék, szorgalmas, kevés igényű munkás, bányásznép sorsának enyhítése érdekében : válaszolni méltóztatott, hogy figyelmét nem kerülték el ezen állapotok, és rajta lesz, hogy a bányászok helyzetén segítsen. Amint tudom, valami történt is ott, például Selmeezen; a dohánygyár némileg megnagyobbíttatott, több munkást fogadhat fel, és így ezen szegény, szorgalmas bányásznép családja némileg azon helyzetben van, hogy a gyárban mellékkeresetet találhat. T. ház! Becsületesebb, derekabb, kevesebb igényű népe alig van hazánknak, mint ez a szegény bányásznép, a mely őseitől örökölt ezen nehéz, földalatt dolgozó pályán igazán példás türelemmel, példás munkássággal teremti és teremtette elő nemzeti vagyonunkat. Azért ezeknek sorsa nagyon méltó a t. kormány gondoskodására és a t. képviselőház figyelmére is, nehogy a kedvezőtlen viszonyok e szegény, derék munkásnépet is Amerikába való kivándorlásra szorítsák, úgy, amint—fájdalom —a kisebb szepesi bányavárosok környékén már megtörtént. így Göiniczbánya vidékén, a hol általában elég utalnom, hogy ma a kohók és gyárak üresen állnak, különösen a réz-, ezüstbányászat, de a vasbányászat is némely részekben, a melyek ezen vidéken űzettek, nagyon hanyatlottak és vannak községei, régebben virágzó városai Szepesvármegyének, a melyek munkás-közönségének kétkarmada immár Amerikában talált új hazát. Ettől a szomorú körülménytől óhajtanám én megóvni Selmeez, Körmöcz, Bélabánya és a többi bányavárosokat, továbbá Felső- és Nagybánya vidékét is és azoknak derék népét, és igen megnyugtatna a t. pénzügyminiszter úr, ha nyilatkozni méltóztatnék, hogy ezen vidékek munkásainak sorsáról történt-e valami gondoskodás, vagy szándékoznak-e nagyobb szabású intézkedést tenni sorsuk enyhítésére ? Másrészről miután úgy vagyok értesülve, hogy az istenáldás következtében épen a selmeczvidéki bányászat a legutóbbi időben némi föllendülést mutat; hogy gazdagabb aranyerek kerültek fölszínre; hogy tehát ezen ősrégi iparágunk tovább fentartására, annál is inkább ösztön van ezáltal szolgáltatva,, hogy ne hagygyunk fel ezen nevezetes iparágunkkal, — nagy nemzeti bűn volna ez, -- a mely az ezüst diszázsiója következtében momentán egy időre lehanyatlott is, jöhetnek idők, hogy ez iparág a hajdani virágzásra fog juthatni, például épen a mutatkozó kedvezőbb aranyleletek által. Ha tehát némi áldozatot is kellene hozni bányászatunk fentartására, ezen áldozatra is rá kellene magunkat szerintem szánnunk, az imént jelzett indokokból, Egyrészt, nehogy ezen derék munkásnépet elveszítsük aa által, hogy nyomora folytán kivándorlásra kényszerűi, másrészt pedig azért, hogy a jövendő gazdagabb áldásnak útját ne álljuk a bányáknak oly felhagyásával vagy idegen kézre adásával, mint az Szomolnokon történt. T. ház ! Mikor én a bányaművelésnek és a szegény, derék, kevésigényű bányásznépnek az érdekében felszólalok: azzal engem senkisem vádolhat, hogy netalán tán haza beszélnék. Hiszen én az Alföld egyik metropolisának kerületét képviselem ; távol van tőlem minden egyéni vonatkozás, esak mert ismerem ezen derék népet, és tudom, hazánk múltjában századokrólszázadokra figyelemmel kisérvén azoknak ernyedetlen, derék, hű munkálkodását, hogy minő helyzetbe jutottak az utóbbi időkben, — nem a legeslegutóbbi időket értem, a mióta jobb viszonyok kezdenek a bányaleletek következtében például Selmeezen mutatkozni a disszázsió folytán, hanem a közvetlenül megelőzött időket, — tisztán hazafias és emberi érzésből szólok, és nem egyéni, kerületi, választási stb. vonatkozással. T. ház! A mig hazánk két bányacsoport-