Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-435

140 435. országos ülés 1895. február 20-áii, szerdán. melyre hivatkoztam, az ínség tényleges fellépésére vonatkozik; mert, hogy mikor fog az valósággal bekövetkezni, arról természetesen, ha e tekintetben korábban felmerültek is aggályos jelentések, senkisem bírhatott tudomással, és nem tudhatta senki, milyen lesz a tél lefolyása, milyen tartamú lesz a hideg idő. (Úgy van! jobbfelól.) Megtörténtek az intézkedések arra is, hogy mindenünnen, a hol várható, hogy a nép nem képes magát fentartani, és a lakosság egy része segélyre szorul, az is bejelentessék, és ez már legközelebb összeíratván, a kormány azon helyzetben lesz, hogy egész tüzetes áttekintést fog nyerni a dolog felől; valamint megtörtént, hogy figyelmeztettek a hatóságok és megkéretett a kereskedelmi miniszter úr, hogy mindenütt, a hol szükséges, nyilvánítsa véleményét, hogyan lehetne a legczélszerűbben a közügy és az Ínséges nép érdekében levő munkálatokat megindítani és kezdeményezni. Ebben tehát a kormányt semmiféle mulasztás nem terheli. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Hock János jegyző: Sima Ferencz! Sima Ferencz: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Én is azon vidéken lakom, a melynek viszonyaival a t. miniszter úrnak e kérdésben alaposan meg kell ismerkednie, és konstatálom azt, hogy abban a t. belügyminiszter úrnak./, teljesen igaza van, hogy a kormány nincs kellőleg tájékozva az itt uralkodó bajokra nézve, ós nem is lesz soha, ha az ország bármely vidéke bajának megfigyelésénél teljesen az ő főispánjai, alispánjai és szolgabírái felvilágosítására támaszkodik. Ezek az úgynevezett hivatalos megvilágosítások, a melyek a t. belügyminiszter úrnak megmutatják a dolog képét egy oldalról, de nem mutatják meg a tulajdonképeni baj igazi forrását. Minden belügyminiszter, a ki több-kevesebb ideig, mint a t. miniszter úr imént használt kifejezésében mondta, szerencsés volt azon a miniszteri széken ülhetni, tudhatja, hogy mily alaposak azok a tájékoztatások, a melyeket saját hivatalos közegei útján nyer. Én a t. belügyminiszter úrnak azt mondom, hogy ha csakugyan alapos tájékoztatást kíván szerezni az alföldi munkásviszonyokról, és ezzel kapcsolatban, de ettől különválva is, az ottani ínséges állapotokról, akkor ne támaszkodj'ék teljesen a főispánok és alispánok által nyert hivatalos felvilágosításokra, hanem igyekezzék az ottani viszonyokkal és az ottani néprétegekkel minden irányban érintkező és közvetlenül a viszonyokat alaposan ismerő emberekkel érintkezni, Azt mondja a t. miniszter úr, hogy ő a miniszterelnök úrral együtt összehívta az ankétet, aj hol] e dolgokat meg fogja ismerni. Hát épen megkérdeztem Veres József t. képviselőtársamat, a ki, hogy mennyire alaposan ismeri a békésmegyei munkásviszonyokat^ azt legjobban megmutatta a t. házban általa elmondott beszédével, hogy meghivta-e őt a miniszter úr, meg akarja-e hallgatni, és az ő útján is tájékoztatni akarja-e magát az ottani viszonyokról ? Azt mondja, hogy nem. Tehát ha a t. belügyminiszter Csongrádinegye és Békésmegye főispánjai útján akar eljutni az ottani bajok teljes ismeréséhez, akkor meggyőződésem sze rint nagyon gyenge ösvényt választott arra, hogy a bajok szanálására a kellő eszközöket és ismereteket megszerezze. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbal felől.) De csak egyetlen egyre kivánom a t. belügyminiszter úr és a t. ház figyelmét felhivni. Akkor, mikor a belügyminiszter úr a hódmezővásárhelyi főispántól nyert hivatalos tájékoztatás útján tudomást szerzett arról, hogy csak ott 3000 család van összeírva, a melyeknél a momentán szükség, inség és nyomor küszöbön állnak, akkor e 3000 család segélyezésére a t. belügyminiszter úr kiutalványoz 3000 forintot. Perczel Dezső belügyminiszter: Egy hétre! Sima Ferencz: Mi jut, t. ház, e 3000 forintból pusztán csak a hódmezővásárhelyi, nyomorral küzdő családok segélyezésére? Azt mondja a t. miniszter úr, hogy csak egy hétre utalványozta ezt, de, engedelmet kérek, inneuonnan egy hete annak, hogy e miniszteri intézkedés köztudomásra jutott, de még más tudomásunk arról, hogy a másik hétre gondoskodott-e a belügyminiszter ár az ott folytonosan szaporodó és ínséggel küzdő családok bajának és nyomorának enyhitésére. De abban is tévedés van, t. belügyminiszter úr, — és e tévedése is onnan ered, mert pusztán főispánjai által informáltatja magát e bajokról, — mintha Hódmezővásárhelyen volna a legnagyobb inség és nyomor az Alföldön. Ez a baj, a nyomor nem pusztán Hódmezővásárhely területének határaira vau szorítva, mert én, a ki az alföldi viszonyokat ismerem, mondhatom a t. belügyminiszter úrnak, hogy például Szegvár községben magában aránylag, eltekintve a lakosság számától, sokká] nagyobb mérvű a nyomor, mint ' Hódmezővásárhelyen, és a t. belügyminiszter úr még eddig abszolúte semmi intézkedést sem tett arra nézve, hogy ott a nyomorral küzdő családok sorsa legalább is enyhíttessék. Ezzel a kérdéssel, t. ház, különben nem szívesen foglalkozik senkisem; mert sokkal nagyobb örömmel foglalkoznánk édes mindnyájan azzal, hogyha azt konstatálhatnák, hogy az egész magyar nép tejben-vajban fürdik. Ha-