Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-432

JQ3 432. országos ölés 1895. február 16-án, szombaton. mert például, ha a nagyáruda 9 forint 50 — 9 forint 60 krajczárért vette a sót a raktárába, akkor a kisebb árudának 9 forint 50—11 forint 60 kraj czárért adja métermázsáját, és így teljesen indokolt abbeli kívánságom, hogy a só ára ne csak a raktáraknál legyen szabályozva, de általában egyenlő mértékben országszerte a kis árudákban is állapíttassák meg, mert az mindenkor visszaélésre szolgáltat okot. T. ház! Legyen szabad még egy kérdésre a t. pénzügyminiszter úr figyelmét felhívnom. Az országban kétféle só van használatban: a főtt só és a kősó. A kősó termelése tudomásom szerint a kincstárnak métermázsánkint 46—48 krajczárjába kerül, a főtt só termelése pedig kerül 4 forint 20—4 forint 25 krajczárjába Sóvárott. Már most vegyük figyelembe, hogy a sószükséglet évente nagyobbodik, úgy, hogy a hol állandóan van főtt só raktáron, miután a sófőzde nem képes a szükségletnek eleget tenni, időközönként kősót utalványoznak ki, mely az ember és állat egészségére igen káros befolyással van, mert az egyszerű laikus a két só közötti különbséget, így tehát a só mértékének arányát a két só közt nem tudja, így tehát vagy túlsózás, vagy kevés sózás jő létre. (Élénk felkiáltások és derültség jobbfelől: Halljuk! Halljuk!) T. képviselő urak! Igen sajnálom, hogy nevetségesnek tartják állításomat; hanem saját tapasztalásból tudom, hogy a kősónak a gazdaságban való alkalmazása egészen más mértéket igényel, mint a főtt só alkalmazása, mert a főtt só sokkal erősebb, savdúsabb ingredieneziákat tartalmaz. (Helyeslés jobbfelöl.) T. ház! Ezekben voltam bátor nézetemet előadni, és az igen t. pénzügyminiszter urat igen kérem, hogy a só darusításánál a visszaélésekre figyelemmel legyen, illetőleg azokat szanálja az által, hogy az ország minden községében sókészlet legyen, és különösen a határszéli megyékben és községekben kerülje ki azt, hogy az ottani lakosság nem magyar, hanem galicziai és külföldi sót kénytelenek vásárolni. Különben a tételt elfogadom. Perczel Béni jegyző: Farbaky István! Farbaky István: Az általános vita alkalmával Herman Ottó képviselő úr aposztrófált engem oly módon, melyet nem hagyhatok szó nélkül. Egyébiránt nem akarom őt követni azon az úton, melyen haladt. A t. házra bizom annak megítélését, vájjon kellő tárgyilagossággal szólalt-e fel ez irányban; hanem át akarok térni egyes állításainak megvilágítására, melyeket felhozott. T. képviselőtársam tudniillik kifogásolta, hogy kilogrammokban és grammokban fejeztem ki magamat s mondtam azt, hogy a sófogyasztás azáltal, ha a só olcsóbb lesz, nem terjed. Ezen állításomat ma is fentartom; mert én, a ki mindig több bizalommal voltam a számok bizonyító ereje iránt, mint a még oly hangzatos kifejezések iránt, kötelességemnek tartottam magamnak ez irányban némi felvilágosítást szerezni. Hangoztatta különösen a t. képviselőtársam, hogy ha a só ára leszállíttatik, akkor annak fogyasztása kétszeres-háromszoros mértékben fog növekedni, tehát a kincstárnak a só leszállításából eredő vesztessége pótol tátik azután az eladott só nagyobb mennyisége által. Én kiemeltem akkor is, hogy a sónak egy bizonyos mennyiségét elbírja az embernek s az állatnak organizmusa, de azon felfíl tovább nem mehet, és így, ha már meg van állapítva a só szükségletnek úgyszólván maximuma, ha még úgy leszállítjuk is a só árát, vagy ha ingyen adjuk azt, ezen só szükséglet maximumán túl a sófogyasztás terjedni nem fog. Hivatkozott t. képviselőtársam e tekintetben arra is, hogy ez esetben például a gabonából, a lisztből is csak egy bizonyos mennyiséget lehetne elfogyasztani. Én most is azt mondom, hogy igen, ez így van s erre nézve legjobb bizonyítékot lehetne találni a statisztikai kimutatásokban. Csak e hónap 7-én lehetett olvasni a »Budapesti Hirlap«-ban az erről szóló kimutatásokat. Én nem akarom a számokat czitálni; de ha olvassuk azt, hogy most már körülbelül öt év óta a búzatermelés a 800 millió hektolitert túlhaladja, a fogyasztás pedig 20—24 millió hektoliterrel maradt hátra, űgy az árak időközben önmaguktól, épen azért, mert többlet maradt, a mit eladni nem lehetett, leszálltak 40—50°/o-kal. Ha már most azon idő alatt, hogy az árak leszállottak, a fogyasztás növekedett volna, igen természetes, ebből az következnék, hogy az a többlet már régen elfogyasztatott volna. Ez pedig nem történt. A sónál is körülbelül így vagyunk. Legyen szabad most már számokban kifejeznem épen azon tételeket, melyeket meglehetős megnyugvással "lehet fogadni. Én ugyanis utána járván a dolognak, azt a feleletet kaptam, hogy ha a szarvasmarhának darabonkint hat kilogramm sót számítunk, apraját-nagyját együttvéve, úgy nem fogunk keveset számítani. Minthogy pedig a statisztikai évkönyv adatai szerint Magyarországon — kerek számokban beszélek — a szarvasmarhaállomány valamivel hatmillió alatt vau, számítsunk azonban hatmilliót, úgy annak í-ziikséglete mindössze kitesz 360.000 métermázsa sót. A statisztikai kimutatások szerint van az országban körülbelül kétmillió ló. Ha ezeknek szükségletét négy kilogrammal számítjuk, kicsijét és nagyját együttvéve, kijön