Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-432
432, országos ülés 1895. február 16-án, szombaton. 101 javítani akarja, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) hanem azt, a ki belőle az utolsó fillért is kisrófolni akarja. (Úgy van! a szélső bálolda Ion.) Ttiz egy veszedelmes irányzat, melylyel szakítani kell. Tudom nagyon jól, hogy az államnak a maga szükségletei fedezésére szüksége van nagyon sok pénzre és az adózók filléreire; azt is jól tudom, hogy milliók mindig többet adhatnak garasonkint össze, mint százezrek forintonkint, mert ez is a dolog természetéből folyik, de méltóztassanak elhinni, hogy midőn az előadó úr akkép okoskodik, hogy nem sok az a pár krajezár a szegény embernek, melyet fogyasztási adóban az államnak fizet, nagyon méltóztatik tévedni. Először is az a pár krajezár sokkal terhesebb annak a szegény adózónak, mint a gazdagnak a száz forint; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) másodszor, itt a kávéházakból és a városból nehéz megítélni, hogy annak a szegény embernek, ki napszámmal, vagy éselédkép keresi meg kenyerét, mily nagy munkaidőre van szüksége, hogy fedezze azon szükségleteket a maga és családja részére, a melyeket ki nem kerülhet. Méltóztassék csak felvenni a söradót. Ezen oldalról is felemlíttetett, hogy nem élvezhet sört a szegény ember, mert magas a söradó. Igaz, de azt még nem tartom oly bajnak, — ámbár minthogy bort úgy sem ihatik a szegény ember, mert alig van, vagy ha van is, drága, de a szegény embernek mégis van valami italra szüksége, és erre legalkalmasabb a sör, — mondom, ezt sem tartom öly rendkívüli dolognak, mely valami különös figyelmet érdemel, mert sör nélkül még el lehet az ember. De másként áll a dolog az ásványolaj-adónál, mert e nélkül nem lehet el a szegény ember sem, és abban tévedni méltóztatik, hogy az a pár krajezár nem oly terhes a szegény embernek. Igaz, hogy ez önmagában véve nem volna oly igen terhes, de méltóztassék figyelembe venni, hogy ez nélkülözhetetlen. Hasonlókép nélkülözhetetlen annál a szegény embernél a hiísfogyasztás is, mert, hiszen mégis csak valami húst kell annak az embernek és családjának ennie, hogy fejlődhessenek a gyermekei testileg, és katonai kötelezettségük teljesítésére alkalmasakká válhassanak, a mi az állam érdekében is van. Továbbá itt van a sóadó, erről is oly kicsinylőleg méltóztatott nyilatkozni. Méltóztassanak elhinni, hogy ezek együttvéve oly nehézzé teszik a szegény emberek megélhetését, hogy igazán méltó erre nagy figyelmet fordítani mindenkinek, a kinek polgártársai által adott hatalmánál fogva befolyást gyakorolni lehet az állami ügyekre. Ezek a dolgok, ha tekintetbe veszi a t. előadó úr, hogy mennyi idejét veszik például egy napszámosnak igénybe, nem csekélységet képeznek, és egy családdal biró napszámos e fogyasztási adókat — nem is beszélve az egyenes adókról és más egyebekről — nehezen birja el; mert neki a vidéken, a hol a napszám alacsony, legalább is egy hetet kell dolgoznia, hogy tisztán ezek tekintetében polgári kötelességeit akkép teljesíthesse, hogy valamit élvezhessen is. Méltóztassanak megengedni, komoly dolog az, mikor egy családfő, a kinek tartania kell a maga családjának tagjait, egy ötvenketted részét az esztendőnek kéuytelen arra fordítani, hogy ilyen elemi szükségekre is juthasson valami keresményéből adóján kivííl. Megszívlelendő dolgok ezek, t. ház. Mi panaszkodunk azért, hogy az Alföldön a szocziálizmus terjed, hogy az egész országban könnyű az agitátoroknak talajt találni; panaszkodunk azért, hogy az agrárizinus terjed; de ezek a dolgok azokra is behatással birnak, mert azt méltóztatott a t. előadó úr is elismerni, hogy a középosztály, ás különösen a gazdaosztály az, mely leginkább részesül ennek tértiében. Nagyon helyesen méltóztatott mondani; de ha panaszkodunk azért, hogy a szoczialisztikus eszmék terjednek nemcsak a vidéken, hanem a városokban is, és hogy a gyárakban még nagyobb mértékben hódítanak ezek tért, akkor mégis csak gondolnunk kell arra.hogy azon okokat,melyek ennek elősegítésére szolgálnak, mentül hamarább megszüntessük. Ebből a tekintetből kívántam én most felszólalni és rámutatni arra, hogy ezt a dolgot nem szabad olyan könnyen venni, hogy nem szabad ezt tisztán csak fiskális szempontból tekinteni. Elismerem, hogy az állami háztartás egyensúlyára a kormánynak a legfőbb gondjának kell lenni. Én a magam részéről ezen egyensúly megzavarására semmi esetre sem kívánok közreműködni. De mikor azt látom, hogy oly intézkedések történnek itt a képviselőházban részint beadott indítványok, részint pedig törvények által, a melyek múlhatatlanul igen nagy kiadásokat fognak maguk után vonni a nélkül, hogy az ezekre való kiadások bármi tekintetben is mérlegeltetnének, akkor ott látom a hibát, hogy azokra kellő gond és súly nem fektettetik. Méltóztassék csak meggondolni, hogy midőn itt az egyházpolitikai kérdések tárgyaltatnak, akkor valaki azzal állana elő, hogy tessék azokat az államháztartás tekintetéből megbírálni, micsoda képet csinálnának erre. Pedig azok kihatnak az államháztartásra is. Azt hiszem, itt már sok szónok felemlítette, hogy ezek minő kiadásokkal fenyegetik az államot, de senkinek sem méltóztatott azt mondani, hogy tessék megítélni azt is, hogy minő teher fog azokból az államra hárulni. Véleményem szerint ha a rigorozitással akarunk az államháztartás egyensúlya tekintetéből eljárni, minden olyan törvényjavaslatot, mely később bizonyos mértékben kisebb
