Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-412

5. január 21-én, hétfőn. 4Q 412. országos ülés lSfc' vatalos apparátus, arra való a bankó, arra való a zsandár.« T. ház ! En, a ki szeretem a dolgokat nemcsak a magam álláspontjából, hanem az ellenkező álláspontról is és minden oldalról mérlegelni, azt szívesen elismerem, hogy ezek is tényezők, a melyekre támaszkodni lehet ; a hivatalos apparátus virtuozitással fog kezeltetni, abban én nem kételkedem. Pénz lesz. (Derültség balfelöl.) Láttuk, t. ház, hogy a börzeüzletek körébe foglaltatott a nemzeti közakarat, és láttunk börzei sluszt a nemzeti közakaratra a hírlapok összevásárlásában. (Derültség balfdől.) En azt hiszem, t. ház, hogy azok az urak, a kik ebbe az üzletbe fektették tőkéjüket, ezen tőkét szaporítani hajlandók lesznek, a nemzetnek közvéleményére kötött sluszokat nagyobb méretekben csinálva a választásoknál. Az nekik nem is lesz nehéz, tán az üzleti számítás sem lesz rossz. Mert míg a magyar gazda Ínségre jutott, és az ország népe pusztul, a mi leglényegesebb oka annak, hogy ott, a hol a nép magyar, áldozatul esik az agrár-szoczializmusnak, ott pedig, a hol a nép nem magyar, az elégíttetienség a nemzetiségi mozgalom jellegét veszi fel, míg, t. ház, a magyar gazda és a nép Ínségre jutott, addig ezek az urak oly vagyonokat realizáltak az utóbbi időben, hogy ők, ha ezen közigazgatási rendszer érdekében áldozatokat hoznak, ez nekik csak olyan, mint ha egy bankettre adakoznának. És végre lehet, t. ház, olyan feFogás, a mely azt mondja, hogy azért van ő Felségének hadserege, hogy ő Felsége kormányzatának rendelkezésére ő Felsége alattvalóit lelője, ha máskép többséget kapni nem lehet. Ez lenne azután a liberalizmusnak valódi csődje, az alkotmány végének kezdete. De, t. ház, én elismerem, hogy ezen eszközökhöz sikerrel nyúlni nem lehet a néppel szemben bizonyos mértékben. De egy új jelenség merült fel, és egy új perspektívát nyitott meg a t. urak előtt a lőcsei választás. Mert ottan már nem tüzes kövek repültek, hanem a néplélek kraterjéből elementáris erővel tört ki az erupczió. Ott láttak egy népet, mely a hivatalos apparátussal nem dirigálható, mely a bankót nem fogadja el, mely elfogadja a szuronyt és golyót, de a kormány jelöltjére nem szavaz. (Felkiáltások jobbról: Hol volt ez ?) A lőcsei választásnál, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Ezért, t. ház, ha nem akarjuk oda vinni ezt az országot, a mely utoljára is mindnyájunknak hazája, hogy az, a mi — hála Istennek — ott még elszigetelt jelenség, az mindenüvé elterjedjen, akkor én azt mondom, t. ház, hogy senkisem apprecziálhatja jobban, mint én, annak a becsét, hogy a t. miniszterelnök kpncziliánsabb hangon beszélt itt is, de még inkább a főrendiházban. Mert, t. ház, hogyha az eddigi politika rossz volt, még sokkal rosszabb volt — méltóztassék elhinni — a módszer: az izgatás módszere, az utczai kravallok, nőknek és védteleneknek inzultálása, szóval az uszítás módszere. Es én a legnagyobb elismeréssel tartozom, és tartozunk mindnyájan a t. kormánynak, hogyha ezzel a módszerrel szakít. De méltóztassanak elhinni, hogy a milyen becses a koncziliáns hang, nem elegendő az, ha koncziliáns politika nem követi és nem jár vele kíröltve. Tehát azokat a nagy kapukat ne a mi személyeinknek méltóztassék megnyitni, méltóztassék megnyitni a koncziliáns politikának, a józan mérsékletnek, a nemzet valódi érdekeinek és a nép valódi érzelmeinek. (Helyeslés bal felől.) Papp Elek jegyző: Ugron Gábor! (Felkiáltások: Holnap! Ma!) Ugron Gábor: T. ház! Midőn a kabinet tegnap bemutatkozott, — (Felkiáltások: Tegnapelőtt!) igaz, olyan régen, hogy az a bemutatkozás már vagy három napja tart, — a bemutatkozás alkalmából, mondom, a kormány adott egy programmot, a mely nagy általánosságban mozog, és általánosságok takarják a kormány-akcziónak bármely formáját. Kifejlődött egy vita, a mely vita és a kormány programmja a lefolyt válság után Magyarország helyzetére rendkívül jellemző, s ha engem tisztán pártérztílet vezetne, s ka nem volnék egyéb, mint pártember, nagy élvezettel töltenének el azok a jelenetek, a melyek lejátszódtak. De én nem csak pártember vagyok; én mindenekfelett magyar vagyok, a ki nemzetére büszke, a ki nemzetét nagynak, tiszteltnek óhajtja, a ki azt akarja, hogy nemzetének erői az alkotmány keretében állami életben akként legyenek összegezve, hogy azon erők mindenfelé tiszteletet parancsoljanak, bent a lázongást és féktelenséget elnémítsák, künn pedig más nemzetet azon elismerésre kényszerítsenek, hogy Európának ez a része is Európához tartozik. Nekem nincsen kedvem hozzá, ha bármennyire párthaszon haramián ék is abból, hogy mi Montenegró, Szerbia és Eomániához hasonló képet oltsunk fel. Nekünk egy nagy nemzetnek, egy erőteljes, egy egészséges, egy fejlődésképes nemzetnek képét kell felmutatnunk — kellene felmutatnunk ! (Igaz! Ügy van! a bal- és a szélső baloldalon.) Mindaz, a mi történt, csak fájó érzéssel és szégyenkezéssel tölt el engem. Fájó érzéssel tölt el engem, hogy ez a nemzet azt a politikai hatalmat, melynek birtokosává lett, oly kevéssé tudja használni és érvényesíteni 5 hogy annyi