Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-428

ÉS8. országos ülés 1S95 .február lí-én, hétfőn. 435 sen, sőt merem mondani, még Anglia törvény­kezésének egy részében is helyesnek bizonyított. Mielőtt felszólalásomat bezárnám, t. kép­viselőtársamat még egy — nézetem szerinti — tévedésére akarom figyelmeztetni. (Halljuk! Halljuk !) Nem akarom tagadni azt, hogy ha a leg­főbb bíróságnál a hetes tanácsok helyett ötös tanácsokat hoznánk be, az bizonyos kímélésével járna a bírói erőknek. Igenis járna; de attól azt az eredményt várni, a mit a t. képviselő úr vár, nagy tévedés. Mert ha több ítélő tanács van, igaz, több ügyet lehet elreferálni, ha a bírák erre a többre elkészülhetnek, de hogy az a bíró jelentékenyen többet dolgozhassák a leg­főbb ítélőszéknél, hogy ennélfogva jelentékeny, mélyreható különbség mutatkozzék a birói mun­kálkodás eredményében, méltóztassék a gyakorlat embereit megkérdezni, ez egyedül ennek a rend­szabálynak nem lenne a következménye. (Úgy van! Úgy van! jobbfelöl.) És épen azért, t. ház, mielőtt egy ily rendszabály könnyedén behozat­nék, meg kell mérlegeim a dolgot; meg kell mérlegelni azt, hogy megvannak-e a tanácsokat alkotó bírák számának leszállítására a kellő fel­tételek? És az igazságügyi politikát igenis kell ebben az irányban is vezetni, de semmi esetre sem akkor, midőn áj és új törvények életbe­léptetése által a bíráktól megoldandó feladat meg van nehezítve. Mindent összevéve, éu azon a nézeten vagyok, hogy helyes volt a múlt igazságügyi politikának az az iránya, hogy — a mint tették azt tudtommal mindenütt, min­den művelt állam igazságszolgáltatásában — megszorította azt, hogy az ország legfőbb bíró­sága minden apró ügy számára igénybe vétes­sék, és másodszor nem tartom helytelennek alap­jában azt a rendszert, a mely ma fennáll Lehet bizonyos előfeltételek mellett a tanácsokat al­kotó tagok szükséges számát csökkenteni, de sem rohamosan, semmi esetre pedig nem azon nagy eredmény reményével, a melyet t. képviselő­társam tőle vár, és semmi esetre sem volna helyes most arra az útra te'rni, a melyen a t. képviselő úr haladni akar. A tételt úgy, a mint van, elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Ugron Grábor képviselő úr félre­értett szavainak megmagyarázása czéljából kér szót. Ugron Gábor: T. képviselőház! Köszö­nettel kell, hogy tartozzam a t. képviselő urnak, hogy az angol bírói rendszerről oly szépen ér­tekezett, noha ezen értekezés semmiképen sem felelt meg azon iránynak, mely irányból én az angol bírói szervezetre hivatkoztam. Én nem azért hivatkoztam az angol birói szervezetre, hogy kimutassam, hogy a felébb­vitel miként van Angliában megengedve; én csak a számok babonájával szemben hivatkoztam arra, hogy Angliában 1—3, nagyon természetes, néhol két biró is felébbviteli ügyekben ítél, tehát a számoknak a babonája nem tartandó fenn. Hanem midőn én ez ellen beszélek, akkor egy nagy nemzetnek a példája is szól a mellett, hogy a szám és az igazság között összefüggés nincsen; s nem is a szimmetria az, a mi ebben döntő; a szimmetria igen szép a költemények­ben és igen szép az építészetben is; de az igaz­ságszolgáltatásnál a qualifikáczió az, a mi kell, hogy döntsön és a szám, hogy az első fórumon három, a másodikon öt, a harmadikon hét bíró­nak a tanácsában kell az ítéletnek meghozatnia, ez nem képez garancziát és ezt garancziának tartani kínai felfogás, mert ez forma, és az ehhez való ragaszkodásról mondottam, hogy az megfelel a kínai természetnek. De nem abból a szempontból mondottam, hogy a kínai birói rendszer milyen, hanem abból, hogy a tradiczió­nális ferdeségeket a józan ész, a szükség pa­rancsolatával szemben fentartani, ezt csak kínai szokásnak lehet nevezni, nem pedig az európai czivilizáczió haladó szellemének. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt is felhozta az igen t. képviselő úr, mintha én az igazságügyi kormányt azért vá­doltam volna, hogy nem engedi meg a felebbe­zést apró ügyekben is. De, bocsásson meg % t. képviselő úr, én azt mondom, hogy azt az igazságügyi politikát nem lehet eltűrni, hogy abból a ezélból, hogy a kúrián a hátralékok fel ne halmozódjanak, a pereknek évről-évre mind nagyobb mennyiségére, a tárgyaknak mind nagyobb értékére terjesztetik ki azt, hogy felébb ne vitethessenek. Hiszen maga a t. képviselő úr, midőn Angiiára hivatkozva előadta, hogy ott egy bíró is határoz a felett, hogy felebbvitel­nek van-e helye, íteletet mondott a mi állapo­tainkról, mert nálunk e kérdésben maga a kúria szokott dönteni. És ha van hiba, és olyan fájdalmas a t. képviselő urnak, hogy az igazságügyi poli­tikának egy hibáját tüntettem fel, akkor, hogy a perek felebbvitelére nézve korlátokat lehessen ne csak jogosan, de czélszeruen is szabni, a t. igazságügyi kormány, a mely oly érzékeny, alkotta volna meg a polgári törvénykönyvet, hogy az anyagi jogéletnek bizonytalansága ne kényszerítse az igazságkereső feleket, hogy a legmagasabb fórumig pereljenek. Ha meg volna alkotva a polgári törvénykönyv, nem következ­hetett volna be az sem, hogy a t. képviselő úr az én felszólalásomat ne vegye olyan értelem­ben, mint a minőben mondottam. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Ha senkisem kivan többé szólani, a vitát bezárom. A tétel nem lévén megtámadva. í5*

Next

/
Oldalképek
Tartalom