Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-428
ÉS8. országos ülés 1S95 .február lí-én, hétfőn. 435 sen, sőt merem mondani, még Anglia törvénykezésének egy részében is helyesnek bizonyított. Mielőtt felszólalásomat bezárnám, t. képviselőtársamat még egy — nézetem szerinti — tévedésére akarom figyelmeztetni. (Halljuk! Halljuk !) Nem akarom tagadni azt, hogy ha a legfőbb bíróságnál a hetes tanácsok helyett ötös tanácsokat hoznánk be, az bizonyos kímélésével járna a bírói erőknek. Igenis járna; de attól azt az eredményt várni, a mit a t. képviselő úr vár, nagy tévedés. Mert ha több ítélő tanács van, igaz, több ügyet lehet elreferálni, ha a bírák erre a többre elkészülhetnek, de hogy az a bíró jelentékenyen többet dolgozhassák a legfőbb ítélőszéknél, hogy ennélfogva jelentékeny, mélyreható különbség mutatkozzék a birói munkálkodás eredményében, méltóztassék a gyakorlat embereit megkérdezni, ez egyedül ennek a rendszabálynak nem lenne a következménye. (Úgy van! Úgy van! jobbfelöl.) És épen azért, t. ház, mielőtt egy ily rendszabály könnyedén behozatnék, meg kell mérlegeim a dolgot; meg kell mérlegelni azt, hogy megvannak-e a tanácsokat alkotó bírák számának leszállítására a kellő feltételek? És az igazságügyi politikát igenis kell ebben az irányban is vezetni, de semmi esetre sem akkor, midőn áj és új törvények életbeléptetése által a bíráktól megoldandó feladat meg van nehezítve. Mindent összevéve, éu azon a nézeten vagyok, hogy helyes volt a múlt igazságügyi politikának az az iránya, hogy — a mint tették azt tudtommal mindenütt, minden művelt állam igazságszolgáltatásában — megszorította azt, hogy az ország legfőbb bírósága minden apró ügy számára igénybe vétessék, és másodszor nem tartom helytelennek alapjában azt a rendszert, a mely ma fennáll Lehet bizonyos előfeltételek mellett a tanácsokat alkotó tagok szükséges számát csökkenteni, de sem rohamosan, semmi esetre pedig nem azon nagy eredmény reményével, a melyet t. képviselőtársam tőle vár, és semmi esetre sem volna helyes most arra az útra te'rni, a melyen a t. képviselő úr haladni akar. A tételt úgy, a mint van, elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Ugron Grábor képviselő úr félreértett szavainak megmagyarázása czéljából kér szót. Ugron Gábor: T. képviselőház! Köszönettel kell, hogy tartozzam a t. képviselő urnak, hogy az angol bírói rendszerről oly szépen értekezett, noha ezen értekezés semmiképen sem felelt meg azon iránynak, mely irányból én az angol bírói szervezetre hivatkoztam. Én nem azért hivatkoztam az angol birói szervezetre, hogy kimutassam, hogy a felébbvitel miként van Angliában megengedve; én csak a számok babonájával szemben hivatkoztam arra, hogy Angliában 1—3, nagyon természetes, néhol két biró is felébbviteli ügyekben ítél, tehát a számoknak a babonája nem tartandó fenn. Hanem midőn én ez ellen beszélek, akkor egy nagy nemzetnek a példája is szól a mellett, hogy a szám és az igazság között összefüggés nincsen; s nem is a szimmetria az, a mi ebben döntő; a szimmetria igen szép a költeményekben és igen szép az építészetben is; de az igazságszolgáltatásnál a qualifikáczió az, a mi kell, hogy döntsön és a szám, hogy az első fórumon három, a másodikon öt, a harmadikon hét bírónak a tanácsában kell az ítéletnek meghozatnia, ez nem képez garancziát és ezt garancziának tartani kínai felfogás, mert ez forma, és az ehhez való ragaszkodásról mondottam, hogy az megfelel a kínai természetnek. De nem abból a szempontból mondottam, hogy a kínai birói rendszer milyen, hanem abból, hogy a tradicziónális ferdeségeket a józan ész, a szükség parancsolatával szemben fentartani, ezt csak kínai szokásnak lehet nevezni, nem pedig az európai czivilizáczió haladó szellemének. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt is felhozta az igen t. képviselő úr, mintha én az igazságügyi kormányt azért vádoltam volna, hogy nem engedi meg a felebbezést apró ügyekben is. De, bocsásson meg % t. képviselő úr, én azt mondom, hogy azt az igazságügyi politikát nem lehet eltűrni, hogy abból a ezélból, hogy a kúrián a hátralékok fel ne halmozódjanak, a pereknek évről-évre mind nagyobb mennyiségére, a tárgyaknak mind nagyobb értékére terjesztetik ki azt, hogy felébb ne vitethessenek. Hiszen maga a t. képviselő úr, midőn Angiiára hivatkozva előadta, hogy ott egy bíró is határoz a felett, hogy felebbvitelnek van-e helye, íteletet mondott a mi állapotainkról, mert nálunk e kérdésben maga a kúria szokott dönteni. És ha van hiba, és olyan fájdalmas a t. képviselő urnak, hogy az igazságügyi politikának egy hibáját tüntettem fel, akkor, hogy a perek felebbvitelére nézve korlátokat lehessen ne csak jogosan, de czélszeruen is szabni, a t. igazságügyi kormány, a mely oly érzékeny, alkotta volna meg a polgári törvénykönyvet, hogy az anyagi jogéletnek bizonytalansága ne kényszerítse az igazságkereső feleket, hogy a legmagasabb fórumig pereljenek. Ha meg volna alkotva a polgári törvénykönyv, nem következhetett volna be az sem, hogy a t. képviselő úr az én felszólalásomat ne vegye olyan értelemben, mint a minőben mondottam. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Ha senkisem kivan többé szólani, a vitát bezárom. A tétel nem lévén megtámadva. í5*