Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-428

424 428. országos ülés 1895. február 11-én, hétfőn. más eljárás reformját behozhatónak tartottam volna a királyi táblák deczentralizáeziója nélkül azelőtt is, de sőt épen arra való tekintettel, a mit a volt igazságügyminiszter úr a szombati napon felhozott, hogy a bírói karban százakat kellett átugrani, hogy megfelelő egyéneket kapjanak a kinevezésre. Ebből azt az indokot mentem, hogy épen midőn egy új rendszert akarunk meghonosítani a polgári ügyekben a szóbeliség behozatalával, mely csakugyan új intézmény, akkor azokat a jobb erőket, a kiket a deczentralizáczió folytán a királyi táblához vittek át, épen meg kellett volna hagyni a királyi törvényszékeknél azért, hogy ezek a jobb bírói erők azután az ő tudásukkal és gyakorlottságukkal, a kezdet nehézségeire való tekintettel, segédkezet nyújtottak volna a királyi törvényszékeknél ezen intézmény meghonosítására. De, t. ház, a mélyen t. igazságügyminiszter úr a bírói függetlenség tekintetében felhozott indokokkal szemben — elismerem — egy hosszxi bírói múlt által feljogosított önérzet hangján állította azt, hogy érzékkel bir a bírói függetlenség iránt. Bocsánatot kérek, távol áll tőlem, mikor tényeket, vagy felmerült jelenségeket bírálok, hogy én valakinek politikai jelentősége lerántásán akarnék működni. Távol áll tőlem az, hogy én a t. igazságügyminiszter úrnál az önérzet ezen hangjának jogosultságát kétségbe vonjam, és el ne ismerjem, hogy igenis érzékkel bir; de épen a t. igazságügyminiszter úrnak ez az érzéke szolgáltatta nekem a legnagyobb bizonyságot álláspontomnak helyességére, épen ezen érzéke, melyből az igazságos bíró hangja megszólalt, mondatta a t. igazságügyminiszter úrral, hogy e rendszerben feltalálható egy bizonyos tendenczia a bírói függetlenség megsértésére. És itt akarok Jellinek Arthur t. képviselőtársamnak az általam felhozottakra előadott érveivel szemben álláspontom igazolására válaszolni. T. képviselőtársam megtámadja abbeli kijelentésemet, hogy ez alkalmas lesz a bírói függetlenséget nem ugyan a hatalom eszközeivel, a hatalom nyomásával, hanem a hatalom kegyének keresésével erkölcsileg megrontani, és itt azt mondja t. képviselőtársam, hogy én azzal, hogy a bírói függetlenség megsértését miben találom, adós maradtam. Hát a t. igazságügyminiszter úr maga beigazolta azt, hogy nem maradtam adós a felelettel, mert maga beigazolta, hogy igenis a •rendszerben van a hiba. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Igen, de nem abban a rendszerben ! Issekutz Győző: Mielőtt engem azzal vá dol, hogy én valamely tételt felállítok a nélkül, hogy azt bizonyítani megkisérelném, vagy tudnám, ajánlom figyelmébe az 1891, azt hiszem XVII. törvényczikknek 26. és 27-ik szakaszait. Ezen törvénynek 26. §-a azt mondja, hogy a királyi törvényszékek elnökei kúriai bírói rangot nyerhetnek. A 27-ik §. azt mondja, hogy a királyi járásbírák vagy törvényszéki bírák, ha a közérdek kívánja, királyi táblabírói jelleget nyerhetnek. Ha már most megfigyeljük a két szakaszt, a 26. §. értelmében a királyi törvényszékek elnökei, akár kívánja a közérdek, akár nem kívánja, nyerhetnek kúriai bírói rangot. (Ellenmondás jobbfelol.) Ez így van. A 27. §. azt mondja, hogy a járásbírák és törvényszéki bírák csak akkor nyerhetnek királyi táblabírói rangot, ha a közérdek kívánja. Már most eltekintve attól, a mit később fogok erre a helybeli előléptetésre és ezen fenforogható kegykeresésre nézve mondani, magában ezen két szakaszban kidomborodik az a jelenség, hogy a királyi törvényszéki elnök már a törvényben adoíí felhatalmazásánál fogva remélheti, várhatja azt, hogy kúriai bírói rangot nyerjen, akkor is, ha nem kívánja a közérdek, hogy ha esetleg nincs is meg benne az a személyi képesség, a mely őt a kúriai bírói magas állásra qualifikálhatná. A királyi törvényszéki bíró és járásbíró ilyen helybeli előléptetését én a magam részéről teljességgel szintén a birói függetlenség megtámadásának tartom, erkölcsi értelemben, nem az által, hogy őt a hatalom nyomja, hanem az által, hogy ő a hatalom közelébe igyekszik jutni. A régi törvény szerint, a bírói szervezeti törvény szerint egy bíró, ha tudta, hogy ő középtehetség, ha tudta, hogy nincs az a munkaereje, szellemi képessége, a mely őt a törvényszéki bírói állásnak megfelelő működésre képesíti, nem remélte, nem vágyakozott, nem iparkodott arra, hogy főtörvényszéki bírói állásba jusson; most az a bíró, a kiben mindezek a kellékek hiányoznak, bejuthat a főtörvényszéki stallumba, mert az a bíró, a ki 5—10 avagy több évig egy helyen dolgozott mint járásbíró vagy törvényszéki bíró, azt várja, reméli és sokszor meg is kapja, hogy ugyanazon helyben, ugyanazon kis működési körben megkapja a főtörvényszéki bírói állást. A különbség ä kettő között az, hogy míg a törvényszéki bíró vagy járásbíró királyi táblabíróvá való, illetőleg protekczióból való felvitelére nézve garancziát nyújt a közéletnek az, hogy az igazságügyi kormány nem meri őt a magasabb állásba bejuttatni, mert a magasabb munkakörben azután ki fog tűnni a protekczió, addig a másik esetben a közélet ellenőrzésének minden garancziája nélkül helyezheti az igazságügyi kormány ugyanazon csekély munkakörben azt a csekély felelősséggel biró törvényszéki bírát a főtörvényszéki stallumba. A miniszter úr azután kijelentette, — elismerem, hogy oly hangon, mely alkalmas