Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-412

34 412. országos ülés 189S. január 21-én, hétfőn. melyekben az egész czivilizált világ részt vett, s melynek lüktetését, mint egyik népcsalád, mi is gyarapítottuk. T. ház! Én nem tudnék egyhamar okot és alkalmat, melynél fogva a külföld figyelme anynyira rá lett volna irányozva Magyarországra, mint volt a lefolyt egyházpolitikai viták alkalmával. Akkor, a mikor egész Európában inkább az illiberáliznms, sőt itt-ott a reakczió jelentkezik, a magyar nemzet volt az egyetlen, mely felvette a harczot a liberális eszmékért, a lelkiismereti szabadságért. E harcznak a mai stádiuma az, hogy egy kormány lemondott, vagyis inkább menesztetett, és ennek a válságnak lefolyását és természetét senkisem érti. Én, t. ház, egyszerűen rámutatok arra, hogy az angol világlap, a »Times« abban a ezikkben, melyben foglalkozott .Magyarországnak ezen ügyével, azt jelenti ki, hogy a válság megvan, a kormány kénytelen volt visszavonulni, de be kell vallani azt, hogy valami érthetetlen van oly válságban, a midőn egy kormány, a melynek többsége van, a mely a korona beleegyezésével győzelmet vívott ki a liberalizmus terén, akkor, mikor ezt a győzelmet aratta, kénytelen helyét elhagyni. T. ház! Nemcsak az angol sajtó vezérlapjai mondják ezt, de külföldi összeköttetéseim körében is olyan férfiak, a kik velem soha politikáról nem szoktak levelezni, leveleikben egyenesen azt a kérdést intézték hozzám, hogy mi alapja, oka lehet annak, hogy egy kormány, mely győzött, kénytelen visszavonulni? Ezen kérdésnek megvilágítását nem kísérelte meg eddig senki, pedig tartozunk ennek világos kimutatásával nemcsak a hazának és nemzetnek, h;nem azon világrésznek is, a melynek egyik népcsaládja vagyunk, és a melynek figyelme felénk fordult. Engedje meg a t. ház, hogy én gondoskodjam ennek a titoknak a leplét legalább megérinteni. (Halljuk! Halljuk!) Úgy, a mint a dolgok ma állanak, és a mint a krizis lefolyását külső jelenségek szerint ismerjük, a mint magunk előtt látjuk az új kormányt, úgy látszik, mintha itt is az következett volna be, a mi egyik szövetséges államunkban mindennapi esemény és példa, és a mi röviden kifejezve ez: »regis voluntas suprema les esto«. A többire nézve, t. ház, ilyen helyzetekben úgy kell eljárni, mint eljár az orvos a belső betegségnél, a ki iparkodik a szimptomatikáját a dolognak megközelíteni, és azután a betegség okára -és stádiumára nézve a következtetéseket levonni. Hát mik voltak itt a sziinptornák, melyek a válságot megelőzték? A midőn a szabadelvű párt megengedte magának az úgynevezett júniusi forradalmat, melynek mindnyájan tanúi voltunk, midőn engem, mint népszónokot, báró Podmaniczky Frigyes- a kormánypárt elnöke felváltott, szólván a lelkesedő közönséghez, vájjon, t. ház, miféle jelenségekkel találkoztunk akkor? Horvátország bánja, mint egy deus ex machina megjelent a magyar politikai küzdőtéren. Mi teljes homályban voltunk aziránt, hogy kitől birja ő küldetését és mi legyen a hivatása. És, t. képviselőház, a horvát bánnak akkori megjelenését én lényege szerint nem tudom megkülönböztetni attól a küldetéstől, melyben egykoron 1848-ban gróf Lamberg részesült. Csak a viszonyok és a helyzet voltak mások. Mert ha most a nemzetben a nemes szenvedélyek annyira fel vannak kavarva, mint voltak i 848-ban, nem hiszem, hogy a bán másként jutott volna át a Dunán, mint átjutott egykor gróf Lamberg. (Derültség a seélsäbabn.) De, t. képviselőház, van ennek a szimptomatikának egy egészen más oldala, és más része is. Mi láttak azt, hogy a főrendiház nagy csatájában, a mikor első ízben a liberális eszméket megbuktatta, egyszerre megmozdultak oly elemek, a kiknek én sem működési, sem szavazási jogát a törvényhozás másik faktorában nem vonhatom kétségbe, minthogy az a joguk törvényben gyökeredzik, de megmozdultak és jöttek a nemzet kifejezett akarata ellenében latba vetni befolyásukat, és tették azt gróf Széchen Antal vezérlete alatt, a kiről mindnyájan tudjuk, hogy nyíltan kiszakította magát a nemzet kebeléből még a békés téren is, mert hiszen lemondott még az akadémiai tagságról is. (Zaj. Elnök csenget.) Elnök: (Halljuk! Halljuk!) Kérem a t. képviselő urat, azt a súlyos vádat, hogy valaki a nemzet kebeléből kiszakította magát, kivált jelen nem lévő és a törvényhozás másik házához tartozó tag ellenében felhozni nem igazságos. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Madarász József: De indokolt! (Nagyzaj.) Herman Ottó: Az elnök szavai iránt feltétlen tisztelettel tartozom, de én azon kijelentésem által, hogy azoknak jogát, kiknek működése velünk ellenkező irányú, mint a törvényben gyökeredzőt, elismertem, tiszteletlen szóval senkit nem illettem, csupán állításomat indokoltam. T. ház! Ezeken a szimptomákon kívül találkozunk egy egészen más szimptomával is, mely az alkotmányos jogok különös felfogásáról tanúskodik, és a melyre nézve a miniszterelnök úr a szombati napon egy egészen sajátságos és különös megjegyzést tett. A ház elnöke kifejezte előttünk csak az imént tartott székfoglalójában, hogy a törvények tisztelendők, hogy az alkotmányt meg akarja őrizni.