Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-424

324 *^4. országos ülés l&ÍKÍ, február 6-án, szerdán. nél meg nem marad, és a kik megmaradtak is, aránylag fiatalabb korukban iparkodnak a honvédség kötelékéből kilépni, mert tudják, hogy kiöregedés és szolgálatképtelenségök esetére a legsanyarúbb életmód sinea nekik biztosítva, ha valami polgári állást el nem nyerhetnek. A honvédségi intézmény fejlesztése, és az altiszti kar helyzetének javítása tekintetéből ajánlom a t. honvédelmi miniszter úr figyelmébe, hogy szigorúan őrködjék a felett, hogy az igényjogosúltsággal biró altisztek alkalmazására vonatkozó törvényt végrehajtassák, és ott, a hol egy igényjogosult altiszt az őt megillető polgári állásra folyamodik, az másokkal szemben semmi körülmények közt ne mellőztessék. Mert ezen törvény a hatóságok által kijátszatik, és pedig úgy, hogy oly állásra, melyre altiszt folyamodott, kebelbélit léptetnek elő, és annak helyébe azután ismét kebelbélit tolnak előre, az altiszt pedig hoppon marad. Továbbá nyittassék meg az altisztek számára minden oly polgári állás, mely az altiszteket akár előképzettségük, akár minősítvényüknél fogva megilletik. Tapasztalásból mondhatom, hogy egy hatóság minősítvényében sem lehet annyira megbízni, mint a katonai hatóság minősítésében, mert ott sem rokonságnak, sem protekcziónak, sem semmi ilyenfélének szerepe nincs, mint másutt; ezt talán méltóztatik kouczedálni. Továbbá kívánatos volna, hogy oly altisztekre nézve, kik tényleges katonai szolgálatból lépnek át polgári állásba, sztíntettessék meg a korbeli korlátozás. Végre oly altiszteknek, a kik nem birtak polgári állást szerezni, hosszú szolgálat után, ha megérdemlik, kiöregedésük esetére biztosíttassák a legszerényebb megélhetés. Ajánlom az előadottakat a t. ház és a honvédelmi miniszter úr becses figyelmébe. Papp Elek jegyző: Lits Gyula! (Nincs itt!) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Kérdem, akar-e még valaki szólani? Madarász József: T. ház! Felette sajnálom, hogy a függetlenségi és negyvennyolezas párt részéről, a mely párt mindig inkább azon volt, hogy a nép nyomasztó terhei könnyítessenek, nem pedig, hogy szaporíttassanak, oly felszólalás hangzott el most, a midőn kereskedő, iparos és földmíves egyaránt küzd a nyomorúsággal, a mely felszólalás azt akarja, hogy a mi hadseregünk hadszervezete — mert én a magyar törvényhozásban sohasem beszélek más országok hadszervezetéről, hanem csak a miénkről — szaporíttassék, és így a nép terhei megint növeltessenek. Azért, midőn egy képviselőtársam közbeszólván azt kérdezte, honnan veszszitk a pénzt, azt mondtam közbe: »a kún-szent-mártoni ke' ríüet« — úgy hiszem a képviselő urat azt küldte ide — »majd megfizeti«. Nem azért mondtam ezt, mintha azt óhajtanám, hogy akár a t. képviselő úr kerületének, akár bármely más kerületnek polgárai a mai sajnos viszonyok között új adóval terheltessenek. Én azzal a közbeszólással csak azt akartam mondani, hogy t. képviselőtársam felszólalását a mai nyomasztó viszonyok között nem tartom helyénvalónak. Igenis, mérlegelnünk kell hazánk biztonságát, de e biztonság megszerzése kedvéért nem szabad nyomorúságos helyzetbe juttatnunk hazánk népét, melynek gyermekeiből válnak a katonák. Mert ha a haza oly nyomorult helyzetben lesz, hogy nem tudja adóját fizetni, a haza gyermeke nem lesz képes fegyverét forgatni. Sőt kötelességünk arra gondolni, vájjon helyes-e mindig a fegyveres béke drágítására szólítani fel a képviselőház tagjait. Én hosszú életemen át, hosszú képviselői pályámon mindég azt tartottam, hogy az ellenzéknek legalább sohasem kell a kormány hatalmának terjesztésére bármi tekintetben, sem az egyik, sem a másik irányban, kivéve a közoktatási téren, a mely leginkább el van hanyagolva a kormánynak egyetlenegy tagját is arra hívni fel hogy ennek és ennek a szervezetnek a fejlesztése, szaporítása által, mintegy kedvet kapjon rá, mintegy a ház utasítaná, hogy több és több költségeket kívánjon ezeknek föntartására. (Egy liang a jobboldalon: Honvédség !) Magára a honvédségre is. Én azt tartom, hogy Magyarország teljesíti önmaga iránt kötelességét, ha a honvédséget, a míg jobb anyagi helyzetbe nem jut, fentartja azon térben és azon költséggel, mint eddig. Egyébiránt a t miniszter úr, panaszkodott tegnap, hogy mindig csak a régieket mondjuk. Én azt hiszem, hogy Lakatos Miklós t. barátom mondott valami újat is. Éo nem igen mondok újat; mióta a t. honvédelmi miniszter úr a honvédelmi tárcza, minisztere, azóta nem mondottam. A mit ma mondok, az is régi ugyan, de most a miniszter úr előtt új lesz. Én aze tartom, hogy maga az általános védelmi kötelezettség is, a mint az kezeltetik, a nép, vagyis a polgárok gyermekei iránt igazságtalanság. Én jól tudom, hogy az egyéneknek is helyt kell állniok hazájuk biztonságáért, de azt is jól tudom, hogy e mellett a vagyonnak kétszer inkább kötelessége helyt állni a haza és a vagyon biztonságának megszerzéséért. És én, midőn azt látom, hogy e hazában igen sokan igen nagy vagyonnal, legalább kezelésileg meg vannak áldva, mint a holt kezek birtokosai, személyileg pedig semmit nem adnak, semmivel sem szolgálják le azt, a mit az igen szegény