Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-422

270 482. oriz&gos filé* 1895. feljruár 4-«n, hétfős. a zeneszerzés tanában oly mú'kifejezések vannak, hogy ma még azokat a terminus technikusokat magyar nyelven kifejezni sem igen tudjuk. Ezt voltam bátor a t. ház becses figyelmébe ajánlani, és kérem a tétel megszavazását. (Általános helyeslés.) Bartók Lajos: T. ház! Múltkori beszédemben bátor voltam a kultuszminiszter úrhoz kérdést intézni az iránt: való-e, hogy a magyar zeneakadémián négy tantárgyat még folyvást német nyelven adnak elő, daczára annak, hogy már hat évvel ezelőtt kijelentette gróf Csáky Albin volt kultuszminiszter, hogy három év alatt a magyar tannyelvet minden tantárgyra behozza a zeneakadémiába, s a tanár urak csak magyarul fognak tanítani. Az előadó úr ma azt jegyezte meg, hogy a magyar zeneakadémia ellen e tekintetben fölmerült panaszok valótlanok, sőt nem egyebek, mint gj^anúsítások. íme, a t. miniszter úr szavaiból látjuk, hogy nem voltak azok gyanúsítások, hanem méltán indokolt kérdés volt az: vájjon teljes-e már a tanrend magyarnyelvűsége a zeneakadémiában? (Helyeslés lalfelől.) Készséggel tudomásul veszszük az előadó úr azon kijelentését, hogy a magyar zene történetének, s egyátalában a magyar irányú zenének tanszék állíttatik; mert ez igen helyes és a nemzeti művészet követelése. De másrészről méltóztatnak belátni ezúttal is, hogy kérdésem épen nem volt gyanúsítás, s hogy volt alapja és igazam volt, mert hiszen a miniszter úr ma is kijelentette, hogy tényleg két tanár nem képes magyar nyelven tanítani; tehát a magyar növendékek a német nyelvre vannak utalva. E szerint a művészetben is úgy vagyunk, mint a hadseregben, hol a kommandó német még a tanteremben is, de sőt német a tannyelv legelső mtíintézetünkben is: a magyar királyi operaházban. De visszatérve a t. miniszter úr szavaira, nagyon szívesen inéltánylom azon kijelentését, hogy a zeneakadémia tanárai közül kettő: Köszler és Popper a magyar nyelvet igyekszenek elsajátítani. Igen jeles zenetudós és tiszteletreméltó férfiak ezen művészek, és nem is lehet czélunk az, hogy őket elriaszszuk, a kik a magyar művészet szolgálatában érvényesítik kiváló tehetségeiket, s a kik a hazának kitűnő becsű mtívéazerői akarnak lenni, hanem igenis, a germanizmus megrögzött szelleoie ellen minden téren fel kell lépni. (Élénk helyeslés balfelöl.) Hiszen a magyar zenét, a magyar zeneművészetet nagymértékben fölkarolták s előniozdíták idegenek, németes cseh muzsikusok, és ezekből váltak számos klasszikusok, úttörő művészeink, még zenemű'vészi életünknek hajnalán; de kiknek szellemök iránya magyar volt minden tekintetben. Nem viseltetünk tehát 'idegenkedéssel bármely nemzetiségű idegen férfiak iránt sem, a kik odaadással és tehetséggel jöttek a magyar nemzetiségnek a szolgálatára; de igenis, azt a jövőért el kell érnünk, hogy csakugyan egy új tanári nemzedék egészen magyarul, magyar nyelven és magyar szellemben adjon elő a zeneakadémián is. (Helyeslés.) Épen azért, midőn megnyugvással veszem tudomásul a t. miniszter úr szavait, s helyeslem intézkedését, hogy a magyar nyelv, a magyar szellem helyreállíttassék, hogy teljesen érvényre jusson a zeneakadémiában: nem mulaszthatom el ez alkalomból ismételve felvetni kérdésemet, hogy azon az előadó úr által is és általam is, és mások által is többször hangoztatott áthelyezése színházainknak, köztük az operának is, a kultuszminisztériumba, valósúl-e t. ház, és mikor fog valósulni? mert ennek semmi akadályt sem a képviselőház, sem a közoktatásügyi bizottság útjába nem gördített, sőt mindenki mellette nyilatkozott, és ime, ennek az intézkedés szükséges volta is mutatja, hogy menynyire helyes és szükséges az, hogy a kultuszminiszter reszortjába tétessenek át színházaink, a nemzeti színház és az opera. Meri: fájdalommal kell kijelentenem, t. ház, hogy a magyar királyi opera vezetésében, szellemében semmi öntudatosságot nem mutat, mintha érzéke volna a magyar művészet, a magyar szellemű, a, magyar eredetiségű operának fellendítése iránt. Sőt ne szóljunk eszmékről, ideákról, t. képviselőház ; de egyszerűen azon csarnokon belül, az intézeten belül az uralkodó nyelv, a vezényleti nyelv mondhatni kizárólag a német. Az intendáns az, a ki a kormánynak a képviseletében az állam fensőségét jelenti, de ott egyébként a magyar nyelvnek vajmi csekély, alárendelt szerepe van, a színpadi igazgatás, a betanítás mind németül folyik: a művészek egy része nem is énekel magyarul, s a kik idegen létökre magyarul énekelnek, azok alig bírnak ideájával a magyar nyelv szellemének, úgy, hogy komolyan venni az ilyen előadások drámaiságát azoknak, a kik magyarul értenek és éreznek, alig lehet, kiejtésük különösségénél fogva és azon leszállítottságánál fogva a művészetnek, a mit magában involvál az, hogy magyarul beszél, vagy pláne énekel valaki, a ki a magyar nyelvet nem érti. Igen helyesnek tartom, és azt hiszem, a t. ház osztozik benne, hogy a magyar nyelvet emeljék végre teljesen érvényre művészetünkben, mert a capite foetet piscis; elmondhatni, hogy ha művészetünk lelke már nem magyar: nem lesz az irodalmunk sem az, és nem lesz magyar a társadalomnak közszelleme. (Úgy van! balfelöl.) Ajánlom még egyszer a t. miniszter úrnak figyelmébe indítványunkat, hogy az opera és a