Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-422

268 422. országos ttlé» 1895. február 4-én, hiiföu. és közoktatásügyi minisztérium 1895. évi költségvetésének (írom. 716) folytatólagos tárgyalása. Schóber Ernő jegyző (olvassa): Országos képtár és ezzel kapcsolatos magyar történelmi képesarnok. Bevétel 595 frt. Elnök: Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa): Országos zeneakadémia. Kiadás: XX. fejezet, 43. czím. Bevétel: VII. fejezet, 36. czím. Személyi járandóságok és dologi kiadások 51.998 frt. Kaminerer Ernő! Kammerer Ernő: A t. ház elnézését remélem, ha e tételnél néhány perezre szíves türelmét kérem. A zeneakadémiát évenkint szép Fzámmal hagyják el a képzett zenészek, de zenei életünk organizálatlan voltánál fogva vagy kénytelenek a külföldre menni, vagy idehaza a mindennapi élet keserves küzdelmei között óraadással tartják fenn magukat és tovább nem fejleszthetik magukat és a művészetet. Ennek oka, a n:int említettem, a mi zenei életünk szervezetlensége. E szervezés — megvallom őszintén — Magyarországon nem oly könnyű dolog, még pedig a ezigányzene miatt. A czigányzene arrynyira síinúl mindenkinek egyéni kedvteléseihez, legbizarrabb ötleteihez, hogy ily zenéhez szokott publikumot komolyabb művészi zenéhez szoktatni, valóban nem könnyű dolog. De azért ezt mégis meg kell tennünk, és erre fel kell használnunk azt az organizmust, mely rendelkezésünkre áll, és ezek a dalárdák. A vokális zene terén ugyanis aránylag fejlettebbek a viszonyok, majd minden városnak megvan a dalárdája, és a melyik avatottabb karmesterrel rendelkezik, rendszerint igen szép eredményt is tud felmutatni. Az én ideám az volna, hogy a kultuszminiszter úr költségvetésébe aránylag csekélyebb összeget állítson be a hazai zene fejlesztésére. E tétel keretéből ő az oly helyeken lévő dalárdákat, a melyeknél a zenei élet előbbrehaladt, segélyezné azon czélból, hogy kellően képzett és avatott karmestereket tarthassanak. Ezek által zenei életünk szépen fejlesztethetnék. Ezen segély fejében a segélyt elfogadókat évenkint működésük bejelentésére lehetne kötelezni, ellenőrizve, hogy mily irányban haladnak, viszont a karmesterek kötelességévé lehetne tenni, hogy igyekezzenek ott az instrumentális zenét is meghonosítani. Épúgy lehetne e tétel terhére segélyezni a városi zenekarokat is, hogy képzett karmestereket tarthassanak, és így ily czélra lehetne segíteni az egyházi zene fejlesztését is. így e téren aránylag csekély összeggel rövid idő alatt szép eredményt lehetne elérni. S a következés volna, hogy a zeneakadémiából kikerült képzett művészek nem volnának kénytelenek a külföldre menni, hanem itthon maradhatnának, s a magyar zene és zeneirodalom érdekében érvényesülhetne tehetségük. Egy másik tiszteletteljes kérésem az volna, (Halljuk! Halljuk!) hogy kegyeskedjék a miniszter úr a zeneakadémia elhelyezését figyelmére méltatni. Meg fog arról győződni, hogy annak helyiségei annyira szűkek, hogy ily körülmények közt ezen intézet továbbfejlődését nem várhatjuk. Tisztelettel kérem, kegyeskedjék figyelmére méltatni a zeneakadémiai palota és hangversenyterem építése tárgyában létező előmunkálatokat, mert jóakarattal, meg vagyok győződve, kevés anyagi áldozattal ezen kérdés is megoldható lesz. A tételt egyébként elfogadom. (Helyeslés.) Szederkényi Nándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Igen örvendek, hogy az előttem szólott t. képviselő úr az ország dalköreire is felhívta a figyelmet. Magyarorszá gon van egy intézmény, mely — azt lehetne mondani — magától fejlődött és ma már kulturális viszonyaink között igen szép helyet foglal el. Az ország közönsége tudja és hallja, hogy Magyarország dalkörei itt-amott összejönnek és nagy versenyeket rendeznek. Legutóbb Fiúméban voltak, és a mint az összes bírálatok után bátran mondhatom, az ország örömmel győződhetett meg arról, hogy a dalkultúra Magyarországon a legszebb kifejlésben van. Azonban a kik annak belső dolgait ismerik, azt is tudják, hogy az rendkívüli küzdelmekkel megy végbe, hogy igazán bámulni kell azt a nemzeti érzést, és azt a kötelességtudást, melyet az ország egyes városainak lelkesült polgárai a dalkultúra érdekében tanúsítanak. A t. előttem szóló felhívta rá a t. kultuszminiszter úr figyelmét. A dalosszövetkezet kebelében, a mely ma már országos szövetkezet, sokszor volt szó arról, hogy némi tekintetben állami gyámolításban is részesíttessék, hogy intenzívebb, erőteljesebb fejlődésbe mehessen át. Nagyon szép tüuetek azok, melyek e téren nyilvánulnak ; de ha egy kissé gyámolíttatnék, különösen anyagi segélylyel, valóban azt lehetne mondani, hogy Magyarország dalkultúrája magas színvonalra tudna emelkedni, és az ország büszkeségévé válnék. Én ezt röviden megérintem a t. előttem szóló felszólalása folytán, és arra kérem a t. miniszter urat, — mert ez ügyben a kellő tájékozást e pillanatban tőle követelni nem lehet, — hogy ha bokros teendői engedik, ebben az irányban is terjeszsze ki figyelmét, és tekintse meg a magyar kultúrának ezen működési terét is, és a mennyire lehet, ha szükségét fogja látni, ennek a hóna alá is oda tegye kissé a