Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-415

415. országos ülés 1895. január 25-éii, pénteken. 109 sával alakult meg, lépett ebbe a házba és igyekszik a magyar közvéleményt megnyugtatni az iránt, hogy a magyar parlamentben ma már minden lehetséges, még egj Bánffy-kabinet is. Lehetségesnek lehetséges, mert megvan. S azt hiszem, hogy ez a párt, mely ridegen és határozottan az elveknek képviseletén ál!, az elvek és eszmék szolgálatában tartja fenn magát szívós és nehéz küzdelmében kitartóan és erősen, a t. túloldalnak alakulását, a mint az a mai kormánynyal megjelent, megelégedéssel fogadhatná, mert sokkal könnyebb küzdelem vár reá a jövőben. Pártszempontból tehát mi ezt a helyzetet csak köszönettel fogadhatjuk azoktól, kik csinálták, hanem az ország közvéleménye és közérdeke szempontjából, mint hazafi, mint állampolgár azt senki megelégedéssel nem fogadhatja. Sokkal nagyobb megnyugvás egy ellenzéki emberre is annak tudata, hogy a kormányon erős, hatalmas, nagy, a helyzettel és a körülményekkel megbirkózni képes emberek állanak, mint olyan kormány, a melyik a magyar közvéleménynek, hogyha volna Magyarországon igazi közvélemény, legelső hatalmas áramlatára elsöpörtetnék, mint a pehely. (Mozgás jőbbfélől.) Ne méltóztassanak zokon venni, hogy ha erről az oldalról elvi szempontokból is bírálat alá jön egyszer valahára az a politikai színjáték, melyet közel két esztendő óta a t. túloldal az ország mulatságára, az ország közérzűletének és közerkölcsének teljes alásülyesztésére ebben a pillanatban játszik. Akár a sajtónak magatartását nézem, akár a homogén túloldal erkölcsi érzetének és ítéletének világánál szemlélem a magyar politikai helyzetet, azon nagyon szomorú és leverő meggyőződésre kell jutnom, hogy Magyarországon a t. ház és t. túloldal részéről nincsen ma már semmi eshetőség és semmi esendőség, a mely az embereket a maguk meggyőződésében és lelkiismeretében csak egy pillanatra is felrázza, hogy azt mondaná már egyszer ez az úgynevezett önérzetes szabadelvű párt, hogy ennek már a mi szégyenünkre és a mi romlásunkra s az ország kárára megtörténnie nem szabad. Itt ' megtörténik minden ; megtörtént a Bánffy-kabinet is s felvonultak az új miniszterek is. Nagyon természetes, hogy ezek a t. miniszter urak ha már itt felvonultak a magyar parlament színe elé, viseljék is el következményét azon szerepnek, a melyet magukra vállaltak azzal, hogy a mai rendkívüli válságos viszonyok között a t. szabadelvű pártnak a megmentésére vállalkoztak. Annak a szabadelvű pártnak, a melyet Szilágyi Dezső és Wekerle Sándor fentartani képesek már nem voltak. Az a párt, a melyhez én tartozom, akkor, a mikor még a t. kormány és pártja szóban, formában, stílusban, lényegben, elvben, tartalomban és lázban az eívi integritás színvonalán állott, a közoktatási tárcza költségvetését elfogadta, és kijelentette, hogy annak sem egésze ellen, sem részletei ellen opponálni nem fog, és annak elbírálásánál legfeljebb arra fog szorítkozni, hogy inkább lelkesíteni kívánja a közoktatásügyi kormány vezetőjét arra, hogy az egyes tételeknél igyekezzék minél nagyobb áldozatokra megnyerni nem ezt az oldalt, a mely opponál, hanem azt a pártot, a melynek a t. kormány a kifolyása, hogy az ország kulturális fejlődése érdekében kívánatos és szükséges áldozatok minél magasabb színvonalon és minél nagyobb összegekben juttassanak kifejezésre. Meggyőződésem szerint a nagy emberek helyére — és ne vegyi ezt a t, kormány sértésnek — kisebb emberek jöttek, kisebb fejjel, kisebb képességgel, hanem ugyanazon igénynyel, mint az úgynevezett nagy elődök. Ezen igényekkel szemben, t. ház, habár a költségvetést egészében és részleteiben elfogadom, is, mégis méltóztassék megengedni, hogy a t. kultuszminiszter úrnak a már elvi szempontból teljesen perhorreszkált álláspontján kívül még egyebekben is kiterjeszkedjem programmbeszédjének elbírálására. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Ha elvileg esett ez a kormány, akkor meggyőződésem szerint tartalomban még óriásibb mértékben esett. Ezt, uraim, a hatalom iránt mindig hízelegni kész és minden udvariasságra képes, és a megadásra minden pillanatban jelenlevő szabadelvű párt sem fogadhatja el. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) A magam részéről kijelentem, t. ház, hogy nem birom magamat beletalálni előttem szólott t. képviselőtársam azon haugúlatskálájába, és nem tudok az ítélet azon színvonalára felemelkedni, hogy a t. kultuszminiszter úr programmbeszédje előtt megelégedéssel kapitulálhassak. Kicsiny, üres, sovány, tartalmatlan, egy népiskolai igazgató szűk látköréhez mért az egész programm, a melyet a t. miniszter úr itt tegnap bemutatott. (Ellenmondás jobbfelöl.) Dégen Gusztáv: Az egész közvélemény mellette van! Sima Ferencz: Indokolni fogom azt, a mit állítottam, és megmondom azt, a mit érzek, s a miről ebben a pillanatban kötelességem is nyilatkozni (Halljuk! Halljuk!) Nincs a t. miniszter úr beszédjében semmi stíl, nincsen abban egy vezérgondolat, nincs valami irányelv, a mi a t. parlamentben, mintegy sugár, utat nyitna a gondolkodásra, hogy államférfiak és képviselők, jertek, gondolkozzatok, itt az anyag, itt az irányeszme, itt a tartalom, e fölött évelődjetek, ezt emészszétek meg az ország hasznára s a magyar kultúra fejlő-