Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-415

415. országot ült* 1895. január 35-én, pénteken. 97 nál, nevezetesen a felekezeti féltékenykedés­sel, — mert tagadhatatlan, hogy ez minden hitfelekezetnél megvan; féltékenyen őrzött kincs az iskola, a melytől ugyan meg akarnak látszólag válni, de ha arra kerülne a sor, még­sem akarnak megválni, — mit látunk akkor, mikor a 300 forintos minimumról volt szó? Hiszen nem annyira fináncziális okok idézték elő, hogy a minimumot csak 300 forintban ál­lapították meg, hanem kímélték a felekezeti érzékenységet, mert a felekezetek úgy magya­rázták a dolgot, hogy az állam magának ez úton bizonyos illetéktelen befolyást akar bizto­sítani. S itt állunk szemben bizonyos hitfelekezeti iskoláknál a nemzetiségi kérdéssel. A nemzeti­ségek még féltékenyebben őrizték jogaikat a múltban, mint most, mert ma már ott is belo­pódzik a szívekbe az a tudat, hogy midőn az állami közegek beavatkoznak a hitfelekezeti iskolák dolgaiba, nem azért teszik, hogy el­töröljék ezek esetleges nemzetiségi jellegét, s ebből kifolyólag az ellenőrzés könnyen szigo­rítható lenne. S minél szélesebb körökben terjed e meggyőződés, annál könnyebb lesz érvénye­síteni az állam befolyágát az iskolákra. Ma is már ott vagyunk, hogy sok nemzetiségi falú, mely régente csak a saját nyelvét akarta ta­níttatni, okulva a múlt tapasztalatain, ma már szükségesnek tartja a magyar nyelv tanítását is, mert hisz a szülők látják, hogy az életben minden hivatalos érintkezésben feltétlenül szük­séges a magyar nyelv tudása, és ennek belá­tása mind közelebb viszi a nemzetiségi kérdést a megoldáshoz. Ha tehát bizom abban, hogy a viszonyok így fognak javulni: van mégis egy tér, a hol feltétlenül kötelessége az állami közegeknek arra hatni, hogy a törvények rendelkezésének érvény szereztessék, s a hol ellenőrzési szere­püket szigorúabban kell gyakorolniuk. A fele­kezeti iskoláknak ugyanis nem volna szabad ismétlő-iskolákat fentartaniok. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) Pedig mást látunk, igenis tar­tanak fenn! (Mozgás a szélső baloldalon.) Nem szabad tenniök! Ezt kizárólag a politikai köz­ségnek volna joga tenni a törvény világos ren­delkezése szerint. Én ezt nagyfontosságú kér­désnek tekintem, mert hisz az ismétlő iskolák­ban kellene az államhatalomnak pótolnia azo­kat a mulasztásokat, melyeket a hitfelekezetek által fentartott népiskolák talán a kellő erély híján elkövetnek. De hiba az is, — és ezt ta­lán nem méltóztatik tagadni, — hogy van olyan, hitfelekezetek által fentartott ta­nítóképző, a mely mellett gyakorló-iskola nincs. A népoktatási törvény ezt is világosan elren­deli, hogy a tanítóképző-intézetek pedig csak HÉPYH. MAFLÓ. 1892—97. XXII. KÖTTF. ott tarthatók fenn, a hol ezzel összekötte­tésben gyakorló-iskolák vannak. És így, ha van az országban ily törvénytelen tanítóképző, tes­sék arra a tanítóképző-intézetre a törvény sza­bályát ráhúzni és a kellő intézkedéseket kér­lelhetetlen szigorral végrehajtani, mert a hogy én tisztelem a hitfelekezeteknek a törvény által biztosított jogait, elvárom azt is, hogy azok is csak a törvény korlátai között érvényesítsék azokat a jogokat, a melyek nekik adattak. Én különben abban a felfogásban vagyok, t. ház, — meglehet, hogy ebben az ellenoldalról nem fogok hasonló véleménynyel találkozni, — hogy a tanítóképző-intézetek úgy, a hogy vannak, mind államosítandók lennének. (Helyeslés.) Alla­mosítandók lennének pedig azért, mert én addig az iskolának vezetését teljes lelki megnyugvás­sal nem látom, míg az azokban alkalmazott tanárok képzéséről nem kizárólag a magyar kormány, a magyar állam akar gondoskodni. (Helyeslés jobbfelől.) Azt méltóztatnak erre — jól tudom — mondani, hogy ha az államhata­lomnak nem tetszik a tanító, ne tessék az is­kola sem; ha nem < ngedik a tanítókat képezni, tessék elvenni az iskolákat is. Én elismerem, hogy ennek így kellene lennie, de nekünk nincs erre annyi pénzünk. Legyen szabad most, t. ház, pár szót a tanítókra vonatkozólag is elmondani? Én a tanítóképzés megoldását nem a jó törvények meghatározásában, hanem a jó tanítók alkalma­zásában és a tanítók lelkiismeretes működésé­ben látom. És tagadhatatlan, t. ház, az, hogy 1867. óta e részben javulás állott be nálunk; javulás állott be nemcsak a tekintetben, hogy tanítóinknak műveltségi nivója emelkedett,. . . (Egy hanQ a szélső baloldalon: A 300 forintnyi fizetés?) Ép a 300 forintnyi fizetésről beszélek. Hanem javulás állott be abban is, hogy a taní­tói fizetés minimumának megállapítása mellett legalább a mi fináncziális viszonyaink közt le­hetőség van adva arra, hogy erre a pályára is, annyira, a mennyire lehetséges, oly elemek is menjenek, a kik képesek lesznek ennek a hi­vatásnak egy magasabb szempontból és maga­sabb czélból is megfelelni. (Helyeslés jobbfelől. Ez áll a 300 forintról! Zaj a szélső baloldalon. Felkiáltások: Kevés! Elnök csenget.) Tessék töb­bet megszavazni a budgetben! Tehát nem elegendő az, hogy csak jó ta­nítókat képezzünk, és hogy arra törekedjünk, hogy egy oly magas nivón álló tanító-kart létesítsünk, a mely képes megfelelni hivatásá­nak, hanem kötelességünk az is, hogy a tanítók nívóját feotartsuk nemcsak addig, a míg az iskolában vannak, hanem tartsuk fenn akkor is, a mikor az iskola falai közül kikerülnek, és elrejtőznek oly falvakban, a hol műveltségi 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom