Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-401

¥ 298 m- orwé^os ülés 1891. talajból, melyet lehulló leveleivel ismét megtermékenyíteni van hivatva. Oly ipar és kereskedés, melynek a megélhetésére állami támogatás kell, nem állhat feladatának magaslatán, és nem teljesíthet megfelelő nemzetgazdasági kötelességet. (Úgy van! balfelól.) Bármely ország csak akkor örvendhet jólétnek, ha lakói többsége jólétben van. Már pedig Magyarország lakóinak 8

/i része földmíveléggel foglalkozik; ki van tehát zárva ann;-k lehetősége, hogy más foglalkozási ágak adhassák meg az állami jólétnek alapját. Nálunk a földmívelés jövedelmezősége feltétele az ipar és kereskedelem felvirágoztatásának is. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) És a mikor mi intézkedéseket követelünk, a melyek által a magyar földmívelés, mint ipari foglalkozás jövedelmezővé válhassék, akkor nem egy osztálynak, nem egyes társadalmi érdeknek, hanem az egész magyar nemzetnek, az egész államnak érdekeit véljük szolgálni. Mi is örülünk, épúgy, mint a t. túloldalon Tisza István képviselő úr, a gyárak füstölgő kéményeinek, de nem zárkózhatunk el az elől, hogy kívánjuk, hogy ne csak a nagy gyáraknak kéményei, hanem a, szegény emberek kéményei is füstölögjenek. (Helyeslés és tetszés a baloldalon.) Mert az akarni kedvezmények által fentartott nagy gyárak kéményeinek füstje nem kárpótolhat bennünket azon számtalan kisiparos exisztencziájáért, és számtalan földmíves nyomoráért, a kik azok közül elpusztulva, tehetetlenül esnek a szocziálizmus karjaiba. (Igae! Úgy van! halfelöl.) Mi is épúgy, mint a túloldalon, örülünk azon nagy fejlődésnek, melyet Magyarország központja, a főváros, a forgalom tekintetében felmutat, de csak azt sajnáljuk, hogy ugyané fejlődés nem tapasztalható, s ugyanez arányok nem tartatnak meg a vidéken is, a hol nemcsak a sztagnáczió, de vannak esetek, a határozott visszaesés is tapasztalható. Mi, t. ház, szintén csak örülhetünk, midőn a fővárosban összehalmozódó nagy tőkét szemléljük, s bírjuk méltányolni azon tőkék gazdasági erejét, s tudjuk azt, hogy azoknak teremtő és megtermékenyítő erejük van, de azután igen kevés vigaszt találunk abban, ha azt látjuk, hogy a vidéken úgy a beiektetésekre, mint az üzletnek továbbvezetésére rendelkezsére álló hitel milyen sovány és milyen uzsora-drága. Én azt hiszem, hogy mi nem vagyunk valóban agráriusok, sőt meg vagyok róla győződve, hogy Magyarországon ez idő szerint a jelen állapotok között agrárizmusra gondolni nem is lehet. Az, a mit mi kívánunk, a mit a mezőgazda magának követel, tisztán csalt; igazság és méltányosság. Mi nem követelünk sem előnyökben v?dó részesítést a gazdák, vagy a gazdasággal foglalkozók számára, mi csak azt követeljük, hogy úgy a törvény[eczember 12-én, szerdin. hozás, mint a kormány egyenlő igazsággal mérjen mindnyájunknak.(Igaz! Úgy van! a baloldalon.) S midőn mi a földmívelési minisztérium működését támadjuk, tulajdonképen nem is azt bíráljuk, hogy mit tesz, mert hiszen a minden oldalról, és az erről az oldalról is elhangzott beszédekben is méltányoltatik a minisztérium osztályainak működése. A mit tehát mi diffikultálunk, az, a mit ezen minisztérium nem tesz, tenni elmulaszt. A mióta szerencsém van a t. ház tagjának lenni, nem mulasztottam el egy budgettárgyalást sem a nélkül, hogy fel ne szólaljak, s rá ne mutassak azon viszásságra, a mely a földmívelési minisztérium szervezetében mutatkozik. Olyan az a minisztérium, mint egy csomó igazgatóságok konglomerátuma. Van ott majdnem minden, csak az nem, a mit mi bele kívánunk. Ott van osztály, melynek idejét teljesen elfoglalja a szőlővessző kiosztása; van osztály, mely tisztán a statisztikai előmunkálatok teljesítésével foglalkozik ; a kultúrmérnöki munkálatok egész köre onnan a központból igazgattatik. Mindezek pedig nem kormányzati teendők; ezeknek egy részét a minisztérium felügyelete alatt álló igazgatóságok és intézmények által lehetne elintéztetni, más részét, melyek szintén ezen miniszter munkakörét szaporítják, más országokban és szerencsésebb körülmények közt a társulati és egyesületi működésnek vannak átadva. De az, a mit sem társxílati, sem egyesületi működés által a gazda sem egyenkint, sem vállvetve meg nem tehet, a mi igazán kormányzati feladat volna, arra nézve ez a minisztérium még csak szervezve sincs. A minisztérium olyan teendőket végez, melyek nem kormányzati teendők, de olyanokat, melyekben a gazdaközönség tőle támogatást, vagy azt várja, hogy érdekét képviselje, ezeket a minisztériumtól hiába várjuk. Ez az, a miért a ház ezen oldaláról a támadás mindig erősebb, és évről-évre vehemensebb. Mikor azután egészen kifejlődött a jelenlegi helyzet, akkor ránk mutatnak, hogy ezek agráriusok. Mi csak igazainkat keressük: panaszkodik a gazda az adóknak terhe és elviselhetetlensége felől, hát lehet szemet hunynunk az előtt, hogy vannak foglalkozási ágak, melyek jövedelmeiket képesek teljesen eltagadni? (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) ha pedig nem tagadhatják el az adót, úgy a megadóztatás csak strikte, és igazán a befolyó jövedelem arányában történik, míg ellenben a magyar mezőgazda a földbirtok utáni adóját a tíz forintos búzaár mellett kiszámított kataszter szerint fizeti, de összes egyéb adói is ezen kataszter alapján vannak rá kivetve, tehát reájuk sokkal magasabbak, és