Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-399
280 3d9 « országos ülés 1894. deczemTter 10-én, hétfőn. intézésére, akár pedig a monarchia másik fele ligyeinek vezetésére hivatvák. Mindnyájuknak, a mennyiben a 67-iki kiegyezési alapot tartják a monarchia alapjának, egyaránt kötelességük ezen alap szilárd megtartása mellett közreműködni. Az lehetetlen és helytelen politika, t. ház, hogy valahányszor a 67-iki kiegyezési alapra szükség van, akkor ez a monarchia magyar államában mindig hangoztassák, Magyarország mindig ennek védelmére sorakozzék, de valahányszor támadás intéztetik akár a közös kor mányzati téren, akár pedig a monarchia túlsó felében, ez a hivatkozás meg ne történjék, sőt bizonyos elnézésekkel viseltessenek azon törekvésekkel szemben, melyek ott lépten nyomon mutatkoznak. Hát, t. ház, ha a valóságot nem akarjuk szemeink előtt takargatni, melyik a monarchia túlsó felének az a politikai pártja, a melynek alakulásában és programmjában oly feltételek sem volnának felvéve, melyek a dualisztikus alapot, legalább is részben veszélyeztetik ? Akár az ó-cseheket, akár az új cseheket akár a lengyeleket, akár a német czentralistákat, egyszóval akármelyik párt árnyalatát veszszük az osztrák Reichsrath-nak, mindegyiknek programmjában van valami, a mi sem a 67-iki kiegyezési alappal, sem azon törvényekkel feltétlenül össze nem egyeztethető. (Zaj. Halljuk.' Halljuk!) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek! Horváth Gyula: Én megerőltetem, a mennyire tehetem, a hangomat, de versenyt diskurálni nem tudok. (Halljuk! Halljuk!) Nem akarok, t. ház, hosszas fejtegetésbe bocsátkozni a felett, hogy a monarchia túlsó államában azok a törekvések, melyek az ottani politikai láthatáron az utóbbi időben felmerültek, a dualisztikus alap szilárdítására szolgáltak-e vagy nem, hanem arra rámutathatok, hogy az a politika, melyet a közös kormány, és ebben a külügyminiszter a legutóbbi időben folytatott, sem a monarchia megszilárdítására, sem a magyar állam érdekeinek, sem a dinasztia érdekeinek előmozdítására, sem 67-iki alap megszilárdítására nem szolgált. Ha nem is lettem volna rá felhíva, még az esetben is készséggel nyújtottam volna az igen t. miniszterelnök úrnak, vagy azoknak, kik hivatást éreznek magukban a közös külügyminiszter úrnak magatartása felől jó erkölcsi bizonyítványt kiállítani, tények felsorolása által, nem pedig pikáns leleplezésekkel — a mi nem mesterségem — alkalmat arra, hogy a közös külügyminiszter által követett politikát kellő védelemben részesítsék és megadják ennek alapján a külügyminiszter úrnak azt az esengve várt bizonyítványt, melyet azon jó viszonynál fogva, a melyben a miniszterelnök úrral van, annyira sürgősen várt. Egyet tudok, t. ház, azt, hogy ha a külügyminiszter urnak érdekében feküdt volna meggyőzni az egész közvéleményt, meggyőzni engem és mindenkit, sokkal közelebb feküdt volna az a mód, a melyen bennünket meggyőzhetett volna, mint az efféle bizonyítványkérés vagy kívánás által, a melyben most lahorál. Erre nagyon egyszerű mód van. Hiszen a miniszterelnök úrnak tudomása van arról, hogy azon reformok, a melyeknek szentesítése ma bejelentetett, hosszú küzdelem, még pedig erős küzdelem tárgyát képezték nemcsak itt benn az országban, hanem beleelegyedett ebbe a küzdelembe, sőt főzászlóvivő volt a római vatikán is. Erről, azt hiszem, tud mindenki. Hiszen ép úgy nem titkolták itt, hogy minden ellentállás, a mit törvényes és kevésbbé törvényes módon ezen reformjavaslatokkal szemben kifejteni lehetett, minden ellentállás kifejtetett Róma részéről, kifejtetett pedig ép úgy a római kúria részéről, mint az előbbeni és a mostani nunczius részéről is. Hát ha meg akarta győzni a miniszterelnök úr az országot, a közvéleményt Kálnoky eljárásának korrektségéről, akkor bizonyosan módjában állott neki és módjában állana most is azon okmányokkal szolgálni, a melyek e kérdésben a magyar belügyi politika, a magyar reform miniszter érvényesítése körűi váltattak, a mit a külügyminiszter urnak kötelességében állott volna teljesíteni. Az kétségbe vonhatatlan, hogy ha nem a mi viszonyainkat tekintjük, hanem, hogy ha ugyanezen egyházpolitikai reformok keresztülvitelét, akár a franczia kormánynak, akár az angol kormánynak kellett megvalósítania, akkor azt hiszem, hogy a franczia kormány ép úgy, mint az angol kormány, gondoskodott volna arról, hogy az ő beireformjaik elé gördülő akadályok, melyek Rómában tétettek, külügyminisztereik és külügyi képviseletük útján az útból elháríttassanak. A t. miniszterelnök úr tudja, hogy nem egy komoly akadály gördíttetett az útjába, tudja, hogy nem egy agitácziónak kútforrása a bécsi nuneziaturából fakadt; ennek folytán semmisem lehet meggyőzőbb, mint az, hogy a külügyminiszter, a kinek kötelessége az 1867-iki alapon a magyar kormány álláspontját kifelé képviselni, ezt nemcsak képviselte, hanem álláspontjának érvényesítése elé gördülő akadályokkal meg is küzdött. Hát, t. ház, ezen két év alatt erre egyetlenegy eset sem merült fel. Ezért a t. miniszterelnök úr nem felelős; de hát a külügyminiszter úrnak módjában állott publikálni azokat az átiratokat és felhívásokat, melyek a reformok elé gördülő akadályokat elhárítani voltak hivatva. Hiszen annál erősebb, jobb erkölcsi bizonyítványt arra vonatkozólag, hogy ő az 1867-iki törvénynek megfelelőleg nem űzött külön politikát, hanem az 1867-iki alapon álló
