Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-398

242 398, országos fllés 1894. deczember 7-én, pénteken. és lehető megszűntetésének kérdésével. Mivel akarja megczáfolni Szunyogh Szabolcs t. képviselőtársam ennek igazságát ? Úgy látszik, nem bir elég erős tüdővel, s nem szeret lehatolni a víz mélyére megvizsgálni, hogy mi van ott, hanem csak a felszínen szeret maradni, mert azt mondja: »A »Hazánk« egy czikkében, mint a magyar búza árának lenyomó tényezője, említtetik a román búza vámmentes behozatala; egy másik czikkében pedig ezek a fiktív börzevásárlások ; ebben ellenmondás van, vagy az egyik, vagy a másik nem áll«. Ha a t. képviselőtársam egy kissé mélyebbre nézett volna, észrevette volna, hogy abban épen nincs ellenmondás, hogy az épen nem zárja ki egymást, mert mind a két tényező együtt hat közre a magyar búzaár leszorítására; (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) és pedig a nélkül, hogy ez bármi csekély mértékben is a fogyasztó publikum javára esnék, mert az olcsóbb búzaárak daczára nem igen tapasztaljuk, hogy a kenyér, a sütemények és hasonló készítmények nagyon olcsók volnának, valamint az aránylag még mindig elég olcsó marhaárak daczára nem igen tapasztaljuk, hogy a fogyasztó publikum hússzükségletét valami nagyon olcsón tudná beszerezni. Kinek javára szolgálnak ezek az állapotok ? Sem a gazdának, sem a fogyasztó közönségnek, hanem úgy a gazda, mint a fogyasztó közönséget kizsákmányoló egy pár ügyes spekulánsnak. (Igazi Úgy van! a szélső haloldalon.) És hogy ez, t. képviselőház, gazdasági életünk más terén is így alakúi, e tekintetben utalok egy másik börzemanőverre, a melyről csak legközelebb olvashattunk a lapokban. Egy, az utóbbi időben sokat emlegetett cég bizonyos kőszénbányák részvényeit, illetve azok többségét gyorsan összevásárolta, hogy azután ezen bányák egyesítésének ürügye alatt a részvények értékét azok valódi ériékén túl messze felhajtsa, s azokat a jóhiszeműen félrevezetett publikumnak nyakába sózza, ő maga pedig, a mint írják, vagy három millió forint hasznot tehessen zsebre, a mit azután a jóhiszemű tájékozatlan közönség fog megsiratni s megfizetni, mert ugyanennyit fog veszíteni, ha e részvények normális értékükre leszállanak, és kénytelen lesz azokon túladni. Nos, t. ház, ha ez nem kétségtelen kizsákmányolása a publikum jóhiszeműségének, akkor semmisem az a világon. S az állam ezt a kizsebelést összetett kezekkel nézi, nem tud ellene semmit tenni, pedig itt volna az ideje e téren is, hogy az állam ily üzelmeknek s a közönségtájékozatlanságát kizsákmányoló speknláczióknak korlátokat szabjon. Az állam nem arra van hivatva, hogy annak védő szárnya alatt néhány üzér, néhány ügyes spekuláns a gyengébbeket kizsákmányolhassa, hanem az államnak védő kezét csakugyan a szegényebb, korlátoltabb, s gyengébb elemekre is ki kell terjesztenie, mert hisz az állam az összesség érdekében, s nem egyesek szabad kizsákmányolhatásának biztosítására létezik. (Helyeslés a baloldalon.) T. ház! Tavaly a földmívelésügyi tárcza tárgyalásának alkalmával megértük azt ÍB, hogy a nagy mozgó tőke hatalmának egyik tekintélyes képviselője kikelt a nagy latifundiumok s különösen a holt kézen lévő nagy latifundiumok ellen. Senkisem vitatja azt, hogy egy bizonyos mértéken túl e nagy latifundiumok közgazdaságilag igen előnyösek lennének, de viszont senkisem vonhatja kétségbe ezen nagy latifundiumoknak bizonyos mértékig közgazdaságilag is teljes jogosultságát, és azok mezőgazdasági kulturális misszióját. (Helyeslés a báloldalon.) És nagy kérdés, hogy ezek fölszabadítása nem azt eredményezné-e, hogy azok újból felhalmozódnak, de nem a mostani kezekben, hanem a mozgó tőke hatalmasainak kezében, s kérdés, hogy missziójukat is betöltenek aztán is úgy, mint jelenleg. Az egész mozgósítás tehát — úgy látszik — csak e czélra irányúit. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Másrészt a t. képviselő úr egészen szem elöl tévesztette azt, hogy a nagy mozgó tőkéknek kevesek kezében való összehalmozása sokkal nagyobb veszélyt rejt méhében, mert az minden más gazdasági tényezőnek önálló, független fejlődését elnyomja s a saját rabigája alá hajtja. Elnyomja a kisipart, a kistőkét, a mezőgazdaság érdekeit, s ránehezedik sokszor igen erősen a munkásosztályra is, ez által előmozdítja azok közt a szocziáíizmus túlzó tendeneziáit. Nem kicsinylem én a mozgó tőke közgazdasági jelentőségét, a mit félreértések kikerülése végett kénytelen vagyok kijelenteni, de tiltakozom annak túlkapás! és azon tendencziája ellen, hogy minden más gazdazági tén) ezőt a saját szolgálatába iparkodik lebilincselni, a mire nézve elég utalnom a külöuféle kartellek és ringek visszaéléseire, azoknak káros közgazdasági visszahatására s arra, hogy minden törekvés, a mely ezek meggátlására irányúit, eddig hiába valónak mutatkozott, s bármely ily irányú állami akcziónak kezdeményezése a mozgó tőke nagy hatalmának vétóján megtörött. Kosenberg Gyula t. képviselőtársam azzal vádol bennünket, a kik az agrár-érdekeket felkaroljuk, hogy mi az ipar és kereskedelem érdekeit elnyomni akarjuk, vagy természetes érdekellentéteket akarunk keresni ott, hol azok nincsenek. Ki állította ezt közülünk? Senki. Hiszen Magyarországon, a mint az imént fejtegettem, természetes érdekazonosság van a mezőgazdaság és az ipar s kereskedelem valódi érdekei között, de nem