Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-394

394. országos ülés 1894. zott viszonyok megköveteltek. Ebből eredt az, és kitört akkor, midőn a bizonyos ideig mégis tartó földhitel ki lett merítve. Ez deposszedálás volt annyival inkább, mert akkor a földérték egyáltalában nem állt azon a fokon, a melyen ma áll, és akkor ki birtokától csakugyan kénytelen volt megválni, nem tehetett egyebet, mint hogy egy, a szerencse útjára vezető vándorbotot vett kezébe. Ha ma személyenkint vannak is deposszedálási esetek, birtokeladások, nem hiszem, hogy ez ma oly jelentőséggel birna, a mivel akkor birt. Meglehet, hogy nemzeti és társadalmi tekintetben ezek is súlyos jelentőségű tények, de azt hiszem, hogy tisztán közgazdasági szempontból károsaknak egyáltalában nem mondhatók. Felfogásom szerint a közgazdasági szervezet épen úgy, mint más szervezet, vagy gépezet, csak akkor munkálkodhatik erővel, sikerrel, ha annak minden egyes szerve és része a rászabott és általa kifejtendő teendőt tényleg ki is tudja fejteni. Nagyon hibásan cselekszik az, a ki látván, hogy valamely gépezetben a hosszas használat, vagy hibás anyagból történt előállítás folytán egyikmásik rész nem felel meg a rászabott feladatnak, előszeretetből, vagy az antiquitás iránti kegyeletből kíméli azokat a rossz részeket, és okosan csak akkor tesz, ha a használhatatlan, vagy a teendőket nem tökéletesen végző részeket új, munkaképes részekkel pótolja. (Helyeslés jobbfelől.) Közgazdasági életünkben, ha például egy eladás, egy birtokcsere történik, és mondjuk, az úgynevezett nemzetfentartó osztályhoz tartozó középbirtokos egyén eladja a birtokát, eladja valószínűleg azért, mert nincsenek meg azok a feltételek, sem a szakképzettség, sem az anyagi képesség, sem talán a takarékosság, a melyeknek együttes közreműködése szükséges ahhoz, hogy ma fennállhasson: közgazdasági szempontból csak előny, ha oly egyén veszi meg a birtokot, a ki érvényesíteni tudja azt az értéket, mely a birtokban fekszik, és közgazdasági haladásunknak megfelelő munkát képes előállítani. (Helyeslés jobbfelől.) Ezzel nem akarom azt mondani, hogy szemet hunyjunk e tények előtt, hanem azt, hogy ha hiba van, azt ott keressük, a hol az meglelhető és meggyógyítható, és. azt hiszem, hogy ezt törvény hozásilag, a kormány közgazdasági politikájával gytgyítani nem lehet. Azt hiszem, hogy itt a hiba magunkban, talán abban az osztályban van, a mely itt a deposszedálás proczedurájától fél. (Ügy van! Úgy van! ba

1 felöl.) Én azt hiszem, t. ház, összes felfogásunkban, nevelési rendszerünkben, előítéleteinkben leledzik a hiba. (Igazi Igás! jobbfelől.) Hiszen, t. ház, hogyan készítjük mi elő utódainkat, azokat, a kik idővel azoknak a birtokoknak kezelését átvenni hivatva deezemlber 3»án, hétfőn. 155 lesznek, és hivatva lennének ott egyéni képzettségüket, szorgalmukat, tőkéjüket érvényesíteni? Hogy neveljük mi ezeket? Fájdalom, .egészen a régi nyomon: keresztül járatjuk velük a gimnáziumot, azután elmennek more patrio jogásznak, megkedvelik a jogászélet gyönyöreit, talán le is teszik az államvizsgákat, bizonyos kishitű séggel abból indulva ki, hogyha netán a földmívelésből az ősi birtokon meg nem élnek, majd megélnek a megyénél, vagy itt, vagy amott. És midőn a jogi pályát elvégezve, nem szereztek maguknak semmiféle szakképzettséget, ügyszeretetet, üzleti szellemet, a mi pedig mind szükséges volna arra, hogy a földmívelésből megélhessenek: akkor, ha ugyan sikerül őket atyjuknak könnyű szerrel hazacsábítani, vagy erőszakkal hazavinni, elmennek gazdának. (Igaz ! Úgy van! job'felől.) De azt hiszem, t. ház, hogy az ilyen gazda, a ki sem szakképzettséggel, sem ügyszeretettel, sem üzleti szellemmel, de talán a takarékosság azon szelemével sem bir, melylyel bírnia kellene, hogy abból a földbirtokból megéljen: ilyen gazda arra nem képes, hogy vagyonát fentartsa és gyarapítsa. (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) Azt hiszem, t. ház, itt nagy része van saját hibánknak is abban, hogyha a földbirtokos osztály, mint földmívelő megélni nem tud. (Igaz! Igás! jobbfelől.) És igen szép tere van itt a közgazdasági érdekképviseleti köröknek, hogy e tekintetben szóval és írásban nézeteinknek egy nagy átalakulását törekedjenek előidézni. Azt is nagy hibának tartom, hogy nálunk még a legjelentékenyebb közgazdasági kérdések is, mihelyt felszínre kerülnek, itt a törvényhozás termében mindjárt a pártpolitika örvényébe vonatnak bele, s így nincs meg az az egyöntetű törekvés, a mely az ilyen dolgok sikerre vezetésére szükséges volna. Hiszen ez a mai közgazdasági mozgalom is kifejezetten ellenzéki zászló alatt vitorlázott be ide. s az ellenzéknek ép azon távoli homályos köreiből került ki, melyek a közelebbi törvényhozási mozgalmak folytán a legharagosabb hullámokat verték közéletünkben. (Tetszés jobbfelől.) Különben is én azt tartom, t. ház, hogy a mi egyéb tekintetben sem szerencsés politikai pártalakúlásunk közgazdasági tevékenységünkre egyáltalában élénkítőíeg nem hathat. A t. közjogi ellenzéknek egész törvényhozási programmja egynéhány szóból áll: »a közösügyes alapon álló kormánynak semmit!« (Egy hang a szélső baloldalon: Helyes!) Hát ez szerintem a tétlenség politikája, ez nem olyan politika, amely energikus tevékenységre ösztönöz, és csak arra ösztönözhet, hogy tegyük össze kezünket, és egy szép, messze, vagy közel jövőtől •— nem tudom, hogyan vélik a t. képviselő urak — várjunk 20*