Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-394

894. országos ülés 1894. deczember 3-án, hétfőn. 149 lakossága legnagyobb részének jólétét előmoz* dítsuk, és gondoskodjunk a kis és középbirtokos-osztály exisztencziájának fentartásáról, és el kell fogadnunk mindent, — még az ipar és kereskedelem részéről is támogatást nyerve, — hogy felvirágoztassék a mezőgazdaság, mert ez a talaj, melyből az egész ország életerejét meríti. (Helyeslés bálfelől.) Ha nincs pénze a gazdának, nincs pénze az országban senkinek, az ő nyomorát épúgy megérzi a közönséges falusi iparos, mint a nagy gyáros és kereskedő. (Igás! a szélsőbalon.) S e megczáfolhatatian tények daczára mégsem látjuk a közgazdasági érdekek védelmét. Elég rámutatnunk a legutóbbi vám és kereskepelmi szerződésekre. Az orosz szerződéssel a szállítási mizériák folytán búzánknak a legerősebb konkurrenst teremtettünk Németországban; a román szerződésben állatkereskedésünket és gabnatermésünket ütöttük jóformán agyon; az olasz szerződéssel a filloserával küzködő, szerencsétlen borászatunkat sújtottunk le. (Igaz! Úgy van! szélsőbalon.) S mialatt ily szerződésekkel sújtják a gazdát, sújtják a hitel tekintetében is. Eléggé jellemzi gazdáink hitelviszonyait az osztrák-magyar banknak az az eljárása, melylyel a kereskedelmi váltókat, ha bizonytalanok is, dédelgeti, míg a birtokos-osztály váltóit, ha a legjobbak is, egyszerűen kizárja a hitelképesek sorából. Ha a gazda intenzive akar gazdálkodni, kénytelen vagy a magasabb kamatú vidéki takarékpénztárakhoz, vagy a mi aztán igazán rossz, az uzsorakölcsönhöz tordúlni, hogy boldogulását némikép biztosítsa. Hogy ez hová vezet, nem kell bővebben fejtegetni; maguk a tények eléggé illusztrálják azt. (Igás! a szélsőbalon.) A hitelmizériákhoz hozzájárul a börze is, betetőzve a bajokat a maga raffináriájával sokszor szédelgésre alapi ott tizeiméivel. (Ügy van! bálfelol.) Sajátságos státus a státusban ez a börze. Rendesen a kiállítások előtt a legvérmesebben folyik az értékek emelkedése, s e természetellenes túlemelkedés idején az így elért eredményeket szeretik a közgazdasági élet fejlődésének természetes eredményeképen feltüntetni. Az értékek túlhajtásából rendesen válság, vagy legalább is megrázkódtatás következik be, mint ezt az utolsó amerikai kiállítás szomorú példája is igazolja. Most mi is kiállításra készülünk, s a börze-manőverek már hónapok óta túlhajtják az értékeket. Mire fog ez vezetni? Ha nem is teljes válságra, de legalább is oly állapotra, mely szomorú kihatással lesz a gazda közönség létezésére is. Mert hogy áll a kérdés? A tőzsdénél az értékek felhajtásával a fővárosi takarékpénztárak és bankok, — tisztelet a kivételeknek — rendesen angazsirozva vannak, és az értékek mértéken felüli túlhajtása által nagy nyereségre és nagy dividendákra tesznek szert. Ha azutáu a börzénél beáll egy bizonyos mértékben a válság vagy a zavar, nagyon természetes, hogy ezen angazsirozott pénzintézetek kénytelenek tettük következményeit viselni, és kötelesek a börzét a zavarból kisegíteni, tehát a pénzfeleslegeket annak rendelkezésre bocsátani. Már most, ha nem áll rendelkezésre elég pénz, hová fordulnak? Az amúgy is nyomorúltan dotált gazdaközönséghez, és attól a vidéktől vonják meg első sorban az amúgy is csekély hitelt. (Igaz! Úgy van! szélső baloldalon.) Ezen megvonás által a legnagyobb zavarokat idézik elő a gazdák pénzviszonyaiban. Hogy ez így van, annak példáját láttuk a tavalyi közgazdasági súlyos helyzet alkalmával, midőn a vidéki gazdák tekintélyes része a legszomorúbb viszonyok közé jutott. Hogy még szomorúbb eredményeket nem okozott, annak kulcsát csak a gazdák előrelátásában és azon a t. kormány által mindig feledett szegény vidéki pénzintézetek nagylelkűségében lehet keresni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De kérdem, mit tett az igen t. kormány azon tanúiság folytán, melyet a tavalyi börzemanipuláezióból kellett volna levonni? A felelet egyszerűen az, hogy: semmit. A börze megfékezése, a helytelen üzletek megkötésének lehetetlenítése vagy legalább is korlátozása tekintetében egy lépést sem tett előre; már pedig az olyan rázkódtatást, mint a milyen a tavalyi volt, alig hiszem, hogy kétszer ki tudn állani az ország gazdaközönsége. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt, hogy esetleg a kolozsvári pénzintézetet épen ezen megrázkódtatás következtében nagy dotáczióval látta el, vagy azt, hogy esetleg nagyobb vállalatot létesít, hol a gazdák nyers terményeiket értékesíthessék, megoldásnak és a netaiáui veszedelem ellenében védelemnek tekinteni nem tudom. Az orszájr hitelügyének önállósításától, ma, a kiegyezés 27. évében ép oly távol állunk, mint állottunk a kiegyezés megkötésének pillanatában. Azon közgazdasági állítólagos nagy előrehaladásban, a mit az országban észlelünk, én nem a kormány tevékenységét, hanem az ország adózási viszonyainak óriási felfokozását látom. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De még e felfokozásnak & nyereségét is végső esetben nem ez a ország, hanem azon külföldi hitelezők nyerik, kik a magyar állam papírjainak és értékeinek emelkedésével óriási osztalékot és jövedelmet biztosítottak maguknak. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) S mert ezen ország legnagyobb jövedelme a külföldi hitelezőknek megy ki, és a gazdahitel képességén nem segítünk, ebből származott a közgazdasági válság, és mert a közgazdasági válság orvoslásával nem gondolunk, ebből származik