Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-393

138 393. országos ülés 1894. deezeniber 1-én, szombatos. soha esze ágába sem jutott. (Helyeslés jóbbfélol.) Ez feleletem az első kérdésre. A mi a második kérdést, illeti, hogy hajlandó vagyok-e tudomást szerezni, és a képviselőházat tájékoztatni az iránt, vájjon az első pontban jelzett korlátozásoknak biztosítása telekkönyvileg is niegkisérelteteti-e, és mily eredménynyel, erre azt felelhetem, hogy ez alapítványi vagyonnak, tudniillik e fürdőnek és tartozékainak telekkönyvi átíratása nem is kéretett az illető telekkönyvi hatóságnál. Egyébiránt e dolo« magától elesik már e korlátozásokra nézve. Minthogy azok meg nem történtek, azoknak biztosítása nem is kérhető. Különben e korlátozások olyanok, hogy egyáltalában telekkönyvi feljegyzés tárgyát az egyik egyáltalán nem is képezheti, a másik pedig abb;in a formában, a melyben fel van említve, általánosságban sem képezheti. A mi pedig a harmadik kérdést illeti, hogy megegyeztethetőnek tartom-e akár most élő törvényeinkkel, akár az igazságszolgáltatásnak általános elveivel, hogy az ilyen, vagy ehhez hasonló czélzatú szerződéses feltételek számár;] jogsegély biztosíttassák, ez egyenesen elesik, mert hisz ily feltételezések nem is léteznek. Egész általánosságban annyit mondhatok a t. háznak, hogy a jogsegélyt az arra hivatott hatóságok adják, első sorban bíróságok, más esetekben nem bírói hatóságok, s ezek, mint eddig, úgy ezentúl is csak törvényeink szerint és törvényeinkbenmeghatározott esetekben fognak jogsegély adni. (Helyeslés) Ez a feleletem, t. ház, kérem azt tudomásul venni. (Élénk helyeslés jőbhfelöl.) Elnök: Polónyi Géza képviselő urat illeti a szó. Polónyi Géza : T. ház ! A magam részéről nemcsak tudomásul veszem a t. miniszter úr válaszát, de egyúttal hozzáteszem, hogy köszönettel veszem tudomásul. Mert, t. ház, addig, mig ezen hírek magán körben szállingóztak csak, nem tartottam azokat alkalmasaknak arra, bár illetékes egyének megerősítették, hogy a képviselőházban szóba hozzam. Midőn azonban láttam, hogy a bányakerííleti ágostai egyházi közgyűlésen hivatalosan tárgyaltatott ezen kérdés, és midőn felvettetett az, hogy csakugyan ilyen természetű ajándék tétetett, — mert a kezeim közt lévő referáda szerint azt mondta a közgyűlésen az egyik gondnok, hogy Kasszelre azon kikötéssel ruháztatott a fürdő, hogy az soha magyar kézre ne szálljon, a fürdőszemélyzet pedig mindig német legyen, — szükségesnek tartottam ez: iránt kérdést intézni a kormányhoz. Benne volt ez a lapokban, és azonkívül az a tény is szemem előtt állott, hogy ugyancsak magyar lap, és nem is ellenzéki, a »Fővárosi Lapok« terjedelmes közleményekben foglalkoztak — és nem ok nélkül — a szliácsi fürdő egész kezelésével, berendezésével, a direkczió felállításával, és a szolgaszemélyzet alkalmazásával, nehogy e tekintetekben Szliács épúgy, mint — sajnos, közvetlen tapasztalatból tudom — TrencsénTeplicz valóságos germánizáló telep legyen. Nekem tehát aggodalommal kellett ezen esheiőség elé tekintenem, azért kötelességem volt kérdést intézni az iránt, mi tudomása van a kormánynak erről az ügyről. Meggyőződvén már most a miniszter úr kijelentéseiből arról, hogy ilyen kikötés nem foglaltatik az okmányban, magam részéről anynyival inkább veszem tudomásul a választ, mert csodálatos módon magam is azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy én is részesültem ilyen míigánlevtd megkeresésben Lenoir úrtól, mely levélnek első passzusát azért olvasom fel, hogy az igazságügyminiszter úrnak és a földmívelésügyi miniszter úrnak is figyelmébe ajánljam, hogy azon ténynek, mely szerint egy külföldi városra, illetőleg az ez által kezelt alapítványra ruháztatott egy ilyen nagy magyar fürdő, mert Szliács köztudomásúlag egyike a legnagyobb magyar fürdőknek, és világfürdő hírében áll, Lenoir állítása szerint, oka a magyar hatóságok részéről való üldöztetése volt. Jó lesz, ha a kormány körében ezen kérdést vizsgálat tárgyává teszik, legalább megelőztetnek hasonnemű ajándékozások a jövőben. Lenoir azt mondja levelében, — s ezt később bőven indokolja, — hogy megkapta levelemet és: »ganz anders klingt Ihr Brief, als die Verfolgungen, welche« stb. stb. Azt mondja Lenoir ^ezen hozzám intézett levelében, hogy Szliácson, annak r idejéii; mikor az úrbéri rendezés történt, a fürdőtől 500 bécsi ölnyi távolságban egy forrástvédő öv létesíttetett. Ezen távolságon belül az agyagréteg mélyére eltiltatott, meit ez az agyagréteg védelmezte azon hőforrásokat, melyekben ezen fürdő gyógyereje rejlik. Legújabb időben azonban Lenoir levele szériát, — közvetlen tudomásom nincs róla, — ott a legnagyobb visszaélések történtek, és a fürdőnek agyagrétegeit, melyek a hőforrásokat védik, fölásták, daczára annak, hogy három szakértő vizsgálatot foganatosított e téren, többek közt Sontág szakértő, sőt magának a földmívelésügyi minisztériumnak szakértője is kiküldetett; daczára annak, hogy a szakértők együttesen konstatálták, hogy ez veszedelmes arra a fürdőre, annak gyógyerejét jelentékenyen veszélyezteti, sőt hogy az ásatások oly mértékben teljesítettek, hogy ott még a munkások élete is veszélyeztetve lőn: a földinívelésügyi miniszter