Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-392

102 8í)2. országos ülés 1894. november Uü-án, pénteken. nek ki, ezt az egy vagy másfél hónapot lejátszák. Ez egészen más kérdés; ez utóbbi ellen már magam is protestálnék, mert ebben csakis egyetlen egy nemzetnek színészetét láthatom kontemplálni, tudniillik a német múzsáét; mert oly színtársulat, mely ide jöjjön, és hosszabb ideig maradjon, nem lehet —• szerintem —• más, mint csak német társulat. Én a német múzsának ellensége egyáltalában nem vagyok Németországban, hanem Magyarországon igenis, ellensége vagyok, és pedig nagyobb, fokozottabb mértékben ellensége, mint bármely más, idegennyelvű előadásoknak, mert a német kultúra terjesztése bizonyos tekintetben hpzafiságuukra nézve is veszélyes. Nem oly régen múltak el azok>z idők, a mikor itt állandó német színházak voltak, de mindennap is küzdünk a német nyelvnek ránk nézve bizonyos tekintetben veszélyes befolyása ellen. (Igaz! Úgy van! a szélső 'baloldalon.) Éu tehát azt, hogy itt, Budapesten, kompakt német társaságok bármi formában működhessenek, minden eszközzel ki akarom zárni, és így arra kérem Berzeviczy Albert t. barátomat, hogy azon módosításába, a melyet be fog nyújtani, legyen szíves felvenni még azt is, hogy az 50 előadás csak maximum, és pedig úgy, hogy részletenkint vegyék fel, s tizenkettőnél több idegennyelvű előadás egy huzamban ne tarttathassék. (Ellenmondások a szélső baloldalon.) Én ezt nem akartam volna a javaslatba felvétetni, de minthogy aggályok merültek fel, más remédiumot nem látok, mint azt, hogy a javaslaton e módosítás történjék. Szó volt, t. ház, a nagy áldozatokról, melyeket az állam e vállalatért hozna, s e tekintetben egyes t. barátaim aggályaikat fejezték ki. Én ezeket az aggályokat nem osztom, és pedig azért, mert egészen más az: egy szinházat szubvenczionálni, mint egy más, oly vállalatra adni a pénzt, a melyben az örökre el van temetve, és az államnak egyáltalában nem kamatozik. Én a kamatozás alatt nem a javaslatban kontemplált visszafizetést értem, mert én ezt a 200.000 forintot az államra nézve egyszersmindenkorra elveszettnek, tisztán ajándéknak tekintem, ós úgy is fogok róla szólani. Thaly Kálmán: A filloxera! Pázmándy Dénes: A filloxera elleni védelemre már milliókat adott az állam; de egy államnak egyoldalú szubveneziókat adnia nem lehet, mert kulturális czélokra is kell adni pénzt, és a színházak e tekintetben oly intézetek, a melyek e pénzt nemcsak, nemzeti kultúránk terjedésének formájában, hanem tényleg pénzbeli kamatozásban is visszafizetik, a mint azt lesz szerencsém elmondani. Es:y szinház rendkivííl nagy forgalmat csinál. Ennél a vígSzinháznál legalább is évi 300.000 forintnyi bruttó bevételre lehet számítani, s arra, hogy legalább is 12—15.000 forint havi gázsit fog a művészeknek fizetni. Mindezek után az állam adóban s más formában, közvetett adókban rekompenzácziót talál, mert hisz e színház a 300.000 forintnyi pénztári bevétel mellett még 300.000 forintnyi forgalmat fog csinálni. Nagyobb összegek jővén tehát bármely formában a forgalomba, bizonyos, hogy ezek az államnak kamatoznak is. Ne méltóztassanak tehát t. barátaim szűkkeblűén ítélni meg e kérdést, és azt hinni, hogy az a szubvenczió, a mely a színháznak adatnék, az államra nézve egyszersmindenkorra elveszett, mert az más úton és módon megtérülne. E tekintetben a külföldön azt látjuk, hogy mily óriási áldozatokat hoznak a színművészeiért, és Budapest főváros ellenkezőleg, mint a hogy azt Polónyi Géza t. képviselőtársam állította, — szerintem, — roppant szűkkeblű a színművészet iránt. Mert hisz voltaképen Budapest főváros a színészetért rendkívül keveset tett, és igen keveset is tesz. Azt tudom, hogy az arénákat szubvenczionálja, de ez a szubvenczió alig haladja túl a 15.000 forintot éveukint. Engedelmet kérek, de a városnak nagy anyagi fejlettsége, és azon nagy ressource-ekhez képest, a melyekkel rendelkezik, ez semmi, hiszen egy vidéki város Magyarországon épített 3—400,000 forintos szinházat, felveszi a pénzt reá, és kamatban 15 — 20.000 forintot fizet évenkint színházi czélokra. Budapest 20.000 forintot fizet évenkint színházi czélokra. Ez, bocsánatot kérek, nevetségesen kis összeg; mert a népszínház, igaz, városi, de a népszínházra a város voltaképen nem adott semmit, egy puszta teret adott, . . . Thaly Kálmán: Értékes az! Pázmándy Dénes: ... azt megvette az állam, de beépíteni házakkal úgysem lehetett volna; azután a népszínháztól a város bért kér minden esztendőben. Thaly Kálmán: Egy aranyat! Pázmándy Dénes: Engedelmet kérek, 12.000 forint bért kér; és hogy milyen szűkkeblű a főváros épen a magyar színészet iránt, arra nézve csak most kaptam egy levelet, a mely elmondja, hogy az ó-budai aréna szubvenczióját a főváros az 1895. évre beszüntette. Én Budapest fővárostól sokkal nagyobb áldozatokat kérnék, de sokkal nagyobbakat: Budapest fővárostól azt kérném, hogy a főváros elővárosaiban, O-Budán, a Ferenczvárosban, Újpesten külön színházakat építtessen, mert ma már minden nagyobb városnak vannak municzipális színházai, és a külföldi városok e tekintetben roppant áldozatkészséget tanúsítanak. Meg-