Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-371

83 371. országos ülés 1894. október 19-én, pénteken. közszabadság biztosítékait fel nem találom. Mert a mi megóvta Magyarországon azon felekezetek fennállását, melyek autonómikusan vannak szervezve, ez az, hogy azok főfelügyelőjüket, püspöküket, összes fánkczionáriusaikat a bizalom útján állították oda a felekezet vezetésére, holott én nem egyszer voltam tanúja, hogy a kath. autonómia leglelkesebb bajnokai mily támadásokat intéztek Magyarország püspöki kara ellen. Még tisztakezííségét is kétségbe vonták, nolia ezeket mellőzni abszolúte lehetetlen! Nohát tessék ezt összeegyeztetni az autonómia lényegével akkor, a mikor épen a püspöki kar és a római pápa első sorban állásánál fogva befolyást gyakorol épen ez autonómia fejlődésére. Azért mondtam: a míg bizonyos részről a nemzeti egyház föl nem állíttatik, ne tessék beszélni oly autonómiáról, mely a közszabadság biztosítékait hordja magában. (Élénk helyeslés a szélsőbalon és jöbbfelöl. Zaj.) Ugron Gábor: Tessék lemondani a javadalmakról ! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Helyeslés jobbfelól.) Kubinyi Géza: Nincs nekünk római pápánk. (Zaj.) Meszlény Lajos : Miért fáj az önök feje érettünk ? (Zaj.) Elnöki Csendet kérek! Herman Ottó: Az antonómiát sürgetők azt mondják: mi nem követelünk egyebet, csak hogy adassanak meg nekünk is azok a jogok, melyeket a protestánsok élveznek. Felhozzák azt, hogy hiszen a kath. vallás még reczipiálva sínes. Bocsánatot kérek, a törvényhozás termében, azt hiszem, nincs helyén ily játékot űzni a szavakkal és a fogalmakkal. Egy vallásfelekezet, mely Magyarország koronás uralkodójában látja legfőbb kegyurát, mely sokáig nemcsak felekezet, hanem állami vallás volt, nem kezdheti azon, hogy most külön iktassuk törvénybe. Hisz annak lételét senki kétségbe nem vonta és nem is vonhatta. Sot a kik a kath. vallást most akarják törvénybe iktattatni, azt hiszem, sértést követnének el a kath. vallással szemben. Erre semmi szükség nincs, hanem szükség van arra, hogy létesíttessék a felekezetek egyenjogúsága és szűnjék meg az az állapot, hogy bizonyos kegymorzsákat dobnak oda egyes felekezeteknek, hogy eltereljék figyelmüket tiszta és valádi jogaiktól, a melyek ki vannak fejezve az 1848: XX. tcz. 3. §-ában; hanem hát ettől fáznak és félnek. (Mozgás.) Ugron Gábor: Vallásszabadság az állam által fizetett papokkal! (Zaj.) Herman Ottó: Én a magam szerénységében e házban soha semmit sem lepleztem, s nem emelhető ellenem az a vád, hogy nem azt akartam, a mit szavaim kifejeztek; én mióta ezen törvényhozásban vagyok, a függetlenségi párt összes tradiczióit arra magyaráztam, hogy nem törekszik semmiféle opportanusra, nem kész engedni, hanem kitűzi maga elé a végczélt, az igazi és valóságos vallásszabadságot, tehát semmiféle kegyosztást, s általa a konfessziók egyenes korrupezióját nem akarja, hanem akarja a megoldást igazán és valósággal közérdekből és Magyarország jövője érdekében. Minthogy én ezen az alapon állottam mindig, nem csatlakozhatom Helfy Ignácz t. képviselőtársam felfogásához sem, mert ő kénytelen lesz elismerni, hogy az ő álláspontja az opportunizmus álláspontja. A hogy én tudom a dolgot, ezt a függetlenségi és 48-as párt egykori vezére, kit mostan is a viták során nem egyszer említettek fel és nem egyszer állítottak oda példányképnek, ezt Irányi Dániel tradicziójának el nem ismerhetem, mert kettőt tudok Irányi Dánielről: hogy ő mindenkor csupán hivő kereszténynek vallotta magát, és hogy valahányszor vallásszabadságról volt sző, ő az igazi, mindenféle opportunizmustól eltekintő lelkiismereti és vallásszabadságot akarta. Ebben különbözöm én Helfy Ignáez képviselőtársam felfogásától. Hogy mi azután a valódi, igazi liberalizmus, az a gondolkodó ember előtt nem lehet kétséges. Oly javaslat, a mely a szülőknek rendelkezési jogát gyermekeik erkölcsi nevelésére nézve nem akarja elismerni; oly liberalizmus, mely kötelezi azt, ki lelkiismeretének sugallatára elhagyja felekezetét, s ha belép egy másikba, azért mégis tartozik az elhagyott felekezet egyházi adóját bizonyos időn keresztül fizetni, nekem ily liberalizmus nem kell. Én ezt még opportunusnak sem tartom; hogy azt össze bírjam egyeztetni akár az egyéni szabadsággal, akár a lelkiismereti szabadsággal, akár a vallásszabadsággal, úgy, a mint azt én óhajtom, az teljesen lehetetlen. (Bélyeslés a szélső balodalon.) És megtörtént az, hogy Helfy képviselőtársam, mint egy nagy párt vezérszónoka, az opportunizmus alapjára állott s nekem kellett hallanom Wlassics Gyula t. képviselőtársamtól a felekezetnékííliség tekintetében a legtisztább radikalizmus hirdetését. Én ebből semmiféle vádat nem formálok, hanem az nekem meggyőződésem, hogy a vallás kérdésében megoldásra kell törekedni, és ez a megoldás nem lehet más, mint radikális. Én úgy tudom teljes biztonsággal, hogy Deák Ferencz a most uralkodó királyival mindaddig még szóba sem ereszkedett, míg nem volt biztosítva a 48-iki törvények csonkítatlan elfogadásáról. Pozitív törvény van, különösen az egyenlőség dolgában: az 1848-iki XX. tcz., melynek eleje módosítható, mert az sem felel meg tökéletesen a vallásszabadságnak, de a