Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-370

870. országos ülés 1894. október 18-án, csütörtökön. 79 hatom arra, hogy a kormány többízben tett nyilatkozataiban kifejezte azt, hogy az egyes egyházaknak nem kárát keresi, hanem ezen egyes egyházak javát még a maga hozzájárulásával is előmozdítani szándékozik, és hogy ezen törvényjavaslatok során igen erélyesen lépett föl a vallásosság érdekében akkor, a mikor a gyermekeknek vallásos neveléséről gondoskodott. Kemény Pál képviselő úr mintegy szememre vetette, hogy én is mondottam azt, hogy az egyház vagy a templom mellett ott áll az iskola. Igen, de nem mondottam soha azt, hogy a templom helyett állana ott az iskola. (Úgy van! jobb felől.) A templom mellett, igenis, ott áll az iskola, úgy, a mint ezt ez a törvényjavaslat is szándékozik kifejezni, mikor azt mondja, hogy minden gyermeknek vallásos nevelése az iskolában fejlesztessék, és minden gyermek, még a felekezetnélkííli is részesíttessék vallásos nevelésben. (Úgy van! jobb felől.) Ez a vallásoktatás, a melyet a gyermek az iskolában nyer, az igazi alap, a mely a vallásosságot megalapítja, sőt a felekezetnek fennállását és lételét is biztosítja. (Ügy van! jobb felől.) Igaz, hogy ezzel az iskolai vallástan!fással olyanformán állunk, hogy az később az ember továbbfejlődése közben a fele kezeti jellegéből nagyon sokat elveszít; (Úgy van! a jobbóldalon.) igaz, hogy ha visszagondolunk a mi saját nevelésünkre, erkölcsi, vallási fejlődésünkre, magunk is sokat levetettünk a vallásnak azon felekezeti jellegű gyakorlataiból, a melyekre az iskola tanított; de azért a ragaszkodás ahhoz a felekezethez, a melyben neveltettünk, mindannyiunk szívében erős maradt, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) és ezért mindannyian törekedni fogunk arra, nemcsak hogy mi magunk megmaradjunk szüleink vallásában, (Igaz! Úgy van! jobb felől.) hanem arra is, hogy gyermekeink is. ugyanezen felekezetnek és egyháznak legyenek tagjai. (Helyeslés jobb felől.) Különösnek találom, t. ház, azt, hogy a mikor a vallásfelekezetekhez és az egyházakhoz való ragaszkodásról szólunk, akkor mi magunkat mindig annyira, elkülönítjük attól a néptől, melyet (

annyira féltenünk kell. (Tetszés jobb felől.) Eu azt hiszem, hogy az a nagy különbség, melyet sokan hangoztatnak, közöttünk a müveitek és tanultak és a nép között, épen a vallásos érzés tekintetében egyáltalán nem áll fenn. Megengedem, hogy mi talán vagyonosabbak vagyunk; megengedem, hogy többet olvastunk, hogy talán az egyes tudományszakokban előhaladottabbak vagyunk, de épen a vallásos érzés tekintetében, mely olyan gondolatokat szül és olyan gondolatokon alapszik, melyek végre is a szívből erednek, a népet ép oly mííveltnek kell tekintenünk és kinyilatkoztatnunk, mint a minők magunk vagyunk. (Helyeslés jobb felől.) Én nem tartok attól, hogy a nép, mely az iskolában vallásában neveltetik, a mely az iskolából a templomba jár, akkor, ha ebben a templomban egyháza lelkészének részéről vallási oktatást nyer, melyre neki talán inkább van szüksége, mint nekünk, vallásához és egyházához ne ragaszkodjék. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Én tehát nem félek attól, hogy ezen III. fejezet valami rémítő következéseket hozna létre. Ellenkezőleg a vallásos élet továbbfejlődését, mint az erkölcsiség egyik lényeges feltételét, ezen törvényjavaslat mellett is továbbra biztosítva látom. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ep azért kérem a t. házat, hogy ezt a törvényjavaslatot — mint a miniszterelnök úr határozati javaslatában indítványozta — változatlanul, a III. fejezettel együtt a főrendiházhoz küldje vissza, mert ezen törvényjavaslat megvalósítja azon elveket, melyeket egyházpolitikai programmjában a kormány megvalósítani szándékozott, mert a mai gyakorlat szükségleteinek megfelel, és mert semmikép sem veszélyezteti azt a vallásos életet és erkölcsöt, melynek további fentartása az állam érdeke. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Papp Elek jegyző: Péchy Tamás! Péchy Tamás: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Egyáltalában nem csodálom azt, hogy az igen t. miniszterelnök úr fennkívánja tartania törvényjavaslatot xígy, a mint azt a képviselőház elfogadta, változatlanul; mert hisz a dolog természetében fekszik, hogy a ki akkor a felekezetnélküliséget szükségesnek tartotta, ahhoz ragaszkodik ma is. Az elvi álláspont is magával hozza azt, hogy a felekezetnélkűliséget, mindazok, kik tisztán elvi szempontból akarnak a vallás eddigi gyakorlatától eltérő intézkedéseket létesíteni, a maguk részéről szükségesnek tartsák. Ez múlhatlan következménye anmsk az álláspontnak, a melyet a kormány az úgynevezett egyházpolitikai kérdésekkel szemben elfoglalt, és a mely maiakkor úgy jeleztetett, mint a liberális politikának posztulátuma, és a mely nem tekintette a létező viszonyokat, nem nézte azt, hogy mit forgat fel ezen országban, hanem egyenesen csak az elvi álláspontra helyezkedett. De, megvallom, épen azért, mert én akkor nem helyezkedtem erre az álláspontra, sőt mikor legelőször felvettetett az úgynevezett egyházpolitikai kérdés, rögtön rámutattam annak veszélyeire, s minden alkalommal kimondottam a magam e részbeni nézetét, sohasem hallgatva el azon aggályokat, melyeket ez irányban táplálok : én a törvényjavaslatnak azon részét, mely a felekezetnélkűliséget hozza be, most sem tartom elfogadhatónak. Magam részéről azt tartom, hogy épen ez a legveszélyesebb pont, s annak határozottan